Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-03
2 Orbán: Ronthatja a két nem a forintot - Magyar vélemények a holland uniós népszavaz ásról (MNO) A trianoni évfordulóra emlékeznek holnap – Magyarország több pontján is megemlékeznek a 85 évvel ezelőtt aláírt tragikus trianoni békediktátumról. (MN 1,2.o.) http://www.mno.hu Közadakozás a csángó iskoláé rt – A fővárosi Fidesz vezetői arra számítanak, hogy sokan követik példájukat (MN 2.o.) http://www.mno.hu R OMÁNIA Mérföldkő lehet a román tulajdontörvény Markó Béla szerint − Markó Béla, aki e gyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI kérdésére csütörtökön emlékeztetett: a kormány ezúttal egy sajátos, kivételesen alkalmazott módszerrel, az úgynevezett felelősségvállalással fogadja el és terjeszt a parlament elé egy kettős csomagot. Az egyik az eddig érvényben volt tulajdontörvényeket módosítja, a másik az igazságszolgáltatás rendszerét próbálja megreformálni. A "felelősségvállalással" való beterjesztés azt jelenti, hogy nincs lehetőség részletekbe menő parlamenti vitára, m egszavazása tehát egyben bizalmat is ad a kormánynak, de záros határidőn belül bizalmatlansági indítványt is be lehet nyújtani e törvénycsomag ürügyén a kormány ellen (MTI) Romániai miniszterekkel, államtitkárokkal tárgyalt Buka restben Szanyi Tibor − Lendületet adni a románmagyar gazdasági kapcsolatok fejlődésének, konkrét együttműködési formákat kialakítani a vállalatok bevonásával, ajánlásokat tenni az őszi magyarromán kormányülés napirendjének előkészítéséhez - e feladatok szellemében tárgyalt csütörtökön Bukarestben Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára (MTI) Erdély: európai fókuszú felsőoktatás − Első alkalommal rendeztek virtuális konferenciát az Erdélyi Ma gyar Nemzeti Tanács (EMNT) oktatási szakbizottsága, a Bolyai Társaság és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) szervezésében. Az interneten 25 európai kisebbségi egyetem oktatóinak részvételével lezajlott eseményen az európai nemzeti kisebbségek felsőo ktatási kérdéseit vitatták meg - az oktatási rendszerek összehasonlításától, egészen az anyanyelvhasználatig (Nsz 11.o.) Bukarestben az európai jobboldal - Románia politikai helyzetét, az EUcsatlakozás előkészületeit, a korm ány felelősségvállalását, bekapcsolódását a gazdasági és társadalmi reformok megvalósításába, valamint a nemzetközi kereskedelmet érintő kérdéseket vitatják meg az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) és az Európai Demokraták Európai Parlamenti Képviselő csoportja (EPPED) Bürójának gyűlésén, amely csütörtökön nyílt meg Bukarestben. (Nszv 2.o.) Magyarokat vertek meg román támadók Marosvásárhelyen (MNO) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Megfenyegették a Magyar Szót és titkárát, újabb vizsgálatok Szabadkán − Az újság arról számol be, hogy két nappal ezelőtt két fenyegető tartalmú levelet kapott a Magyar