Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-30
15 felületes és elfogult brit sajtó kedvenc szófordulatát, és ő is következete sen a brüsszeli bürokrácia elleni lázadásról, a mindent eldöntő brüsszeli arrogancia elutasításáról beszél. Vajon mikor fogunk eljutni oda, hogy legalább neves szakértők, rangos társasági, intézményi háttérre hivatkozó elemzők vegyék azt a fáradságot, ho gy előbb tájékozódnak, s csak azután közölnek ténymegállapítást? A brüsszeli bürokrácia ugyanis nem dönt el semmit, egészen egyszerűen azért, mert nincs hozzá joga. A minden brit kisgyereket mumusként ijesztgető európai bizottsági kép egyik ordító csúsztat ása, hogy valamiféle távoli, mindenbe beleszóló, meghatározó szörnyként állítják be. Pedig a brüsszeli testületnek nincs is döntéshozási jogosítványa. Akik döntenek, azok a demokratikus voksolást megnyert kormányok miniszterei, meg közvetlen választáson Brüsszelbe és Strasbourgba delegált képviselők. Ez az a mozzanat, amely a brit tájékoztatásból szinte teljesen hiányzik: hogy ugyanis Brüsszelben nem valami elidegenedett testület dönt a brit polgár és állam feje felett, hanem maga a brit miniszter más ors zágbeli miniszterekkel közösen, meg (nem is kevés) brit eurohonatya más tagállambeli képviselőkkel közösen. Ez persze már a politikusok felelőssége is. Egyszer talán még beköszönt az a világ, amikor valamely kormánytag nem azzal akar beadni otthon egy re formpirulát, hogy ezt meg kell csinálni, mert Brüsszel így döntött, hanem megmondja egyenesen, hogy: mert így döntöttünk! Akkorra talán „Brüsszel” is a helyére kerül majd, megértve végre, hogy a szerencsétlen belga főváros nem az a hely, amely – mások hely ett – dönt, hanem ahol döntenek. Az odautazó nemzeti illetékesek. Ami pedig a brüsszeli bürokráciát illeti, azt is tegyük hozzá, hogy a bizottság sok esetben még ötleteivel sem saját kútfőre támaszkodva áll elő, hanem éppen hogy a tagállamok vagy a parla menti frakciók, szakmai bizottságok kérik fel egy újabb javaslat kidolgozására. Netán civil szervezetek lobbiztak kitartóan – fogyasztóvédők, nőjogi harcosok, környezetvédők, a megújuló energia barátai vagy hasonlók – egyegy törvénytervezet megalkotásáért . Ezek egyszerűen tények, s ezekkel szemben a másik végletet használni érvelési premisszának már nem is „EUhitbéli” kérdés, hanem az igazság megsértésének a látlelete. A baj csak az, hogy hovatovább az egész EUvita manapság ilyen téves alapokon zajli k. Így juthattak a dolgok oda, hogy a két elhíresült nemleges népszavazáson a lengyel vízvezetékszerelőről, a leendő török EUtagságról vagy a nagy költségvetési hozzájárulásról alkotott vélemény alapján utasítottak el – anélkül, hogy tudtak volna róla – egy több mint kétéves munkával kialkudott új szavazati rendszert is, vagy éppen azt, hogy a nemzeti parlamentek is megállíthassanak EUszintű törvényhozást. Sajnos nem mentes a csúsztatott érveléstől az unió megújulását hirdető brit politika sem. Azzal jön ni ugyanis, hogy azért aránytalan az EUbüdzsé, mert negyven százalék belőle az agrárra jut (szemben a töredéknyi kutatásfejlesztési kiadással), mindaddig nem fair, amíg hozzá nem teszik, hogy nemzeti agrártámogatás és agrárpolitika viszont nem létezik: a zok helyett is csinálnak (és fizetnek!) annyi mindent közösen. Ha pedig mindenáron öszsze akarunk hasonlítani, akkor a k+f esetében viszont kéretik beszámítani az erre fordított nemzeti hányadot is! Amíg a megközelítés féloldalas, és tájékozatlanságon – és/vagy szándékos csúsztatáson is – alapul, szükségszerűen a viták is félrecsúszott dolgokról szólnak. A baj csak az, hogy a végén mindig a (tényleges) valóság issza meg levét. vissza • Fóris György Önműködő hazugságok Ta nuljuk meg értékelni az idei nyarat itt Magyarországon. Csendben vigyük ki szeretteinket a naplementébe, és élvezzük, hogy nem esünk egymás torkának. Jön ugyanis a tél, és vele a döbbenetes hazugságok szezonja, a családszétszakító hazugsághordákkal, a bará tságbomlasztó papagálykommandókkal Kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot. Esterházy Péter mondatánál most aligha van jobb a politikai osztály működésére. Igaz, az írónak eszébe sem jutott mondjuk George Bush vagy akár Révész Máriusz, amikor ezt leírta, mégis: nem ide silányult minden bel- és külpolitikai vita? A szavak attól válnak végképp értelmetlenné, hogy nincs viszonyítási alap, fogódzó, nincs igazság, amelyet el kellene ferdíteni, meg kellene
