Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-24
18 A temerini magyarellenes kilengéseket kivizsgálták Reggel [200 5.06.24] SzerbiaMontenegro külügyminisztere az ország budapesti nagykövete útján válaszolt magyar kollégája levelére. Somogyi Ferenc korábban a Délvidéken történt újabb incidensek kivizsgálását kérte. Mint Vuk Draskovic megjegyzi, tájékoztatást kapott a belgrádi Belügyminisztérium illetékeseitől a június 11én Temerinben történtekről. A rendőrség megállapította, hogy szerb fiatalok etnikai okok miatt kötöttek bele a magyarokba. Draskovic kitért az újvidéki magyar szervezetek vezetői elleni vizsgálatokra i s; hangsúlyozva, hogy ha az üggyel kapcsolatban még a látszata is felmerül az etnikai motivációnak, személyesen lép fel az illetékes hatóságoknál. vissza Megoldódik a bosnyák vízumügy Népszava 2005. június 24. Adnan Ter zic, Bosznia és Hercegovina miniszterelnöke csütörtökön Budapesten reményét fejezte ki, hogy október elsejéig, a turista szezon végéig megoldódik a balkáni országban a magyarokra vonatkozó vízumkötelezettség kérdése. Tekintettel arra, hogy Magyarország tám ogatásáról biztosította Boszniát és Hercegovinát arról, hogy képviselni fogja érdekeit Brüsszelben a vízummentesség tekintetében, így " normális", hogy Bosznia és Hercegovina kormánya elsőként a magyarokkal szemben szünteti meg a vízumkényszert - mondta a balkáni állam miniszterelnöke Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Adnan Terzic egynapos hivatalos lá togatást tett Magyarországon. vissza Etnikai eredetű volt az incidens Népszava 2005. június 24. A külügyi tárca megnyugvással vette Vuk Draskovicsnak, SzerbiaMontenegró külügyminiszterének üzenetét, mellyel a politikus magyar kollégájának, Somogyi Ferencnek válaszolt a szerbiai Temerinben történt magyarellenes atrocitás ügyében - derült ki Polgár Viktornak, a Külügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatásából. Draskovics elismerte: az újvidéki rendőrkapitányság etnikai ind íttatásúnak minősítette az incidenst. A vajdasági Temerinben június 11én egy szerb férfi kérdőre vont magyar fiatalokat amiatt, hogy magyarul beszélnek, s a szóváltást verekedés követte. A temerini rendőrség még azt állította, hogy a verekedők alkohol hat ása alatt cselekedtek. vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Vi lággazdaság - Ng = Napi Gazdaság - Reg = Reggel