Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-24
14 Inkább az "etnobiznisz" A kisebbségi választói névjegyzék akarvaakaratlan egyfajt a cenzusként is szolgálhat; előbb vagy utóbb nagy lesz a kísértés, hogy a listát figyelembe vegyék, amikor az intézmények finanszírozásáról döntenek Miként reagálna vajon a magyar politika, ha valamely szomszédos államban elkezdenék lajstromba venni a magyar nemzetiségűeket? Hogyan fogadná a budapesti kormány és ellenzéke a magyarázatot, hogy ez az ottani magyarok javát szolgálja, és összeírásuk tulajdonképpen az ő érdekükben történik? Mert ha lajstromba vannak véve, akkor választott vezetőik jobban tud ják képviselni őket? És természetesen csak az etnikai listán szereplők szavazhatnának autentikus jelöltjeikre, a visszaéléseket megakadályozandó? Nyilván lenne némi idegesség. Holott a kezdeményezés nem sokban különbözne attól, ami Magyarországon várható. Igaz, persze, hogy a szomszédos államok többségében a magyarok parlamenti választások révén jutnak a törvényhozásba (vagy maradnak ki onnan), de ezen lehet változtatni: el kell fogadni a budapesti kormányzó koalíció időszakos érvelését az "etnocentrikus" politizálás káros voltáról, és a kisebbségi érdekvédelmi szervezeteket máris ki lehet zárni a politikai versenyből. Magyarországnak egy szava sem lehetne; a parlamenti képviselet nem feltétele a hatékony érdekérvényesítésnek. Elvégre a magyar politika se m töri magát, hogy helyrehozzon egy mulasztásos alkotmánysértést: a kisebbségek változatlanul nem kapják meg az őket megillető – és az alkotmányban is szavatolt – országgyűlési mandátumokat. Azért kell majd egyenként lajstromba venni a kisebbségieket Magy arországon, hogy véget vessenek az úgynevezett "etnobiznisznek". Ezzel a fogalommal próbálták az elmúlt években meghatározni azt a jelenséget, amikor olyanok is alakítottak kisebbségi önkormányzatot, akik valójában nem voltak az adott kisebbség tagjai. Ez t a jelenséget a jövőben sem lehet majd megakadályozni. Hiszen bárki jelentkezhet a kisebbségi névjegyzékbe, azt az önkormányzati jegyző csak tudomásul veheti. Még érdekesebb lenne a helyzet, ha ellenőrizni próbálná bárki, hogy a magyar állam polgárai miké nt élnek alkotmányos jogukkal, a szabad identitásválasztással. Amely identitás egyébként akár többes is lehet – dolgozzanak a jegyzők. A kisebbségi önkormányzati választások jelöltjeinek elvileg beszélniük kellene az adott kisebbség nyelvét, ami további ér dekes problémákat vethet majd fel: ugyan kinek lenne joga bárkinek a nyelvtudását vizsgálgatni Magyarországon, ahol egyébként magyarul sem kötelező tudni. (A szabad anyanyelvhasználatról jut eszembe: sikerült már valakinek kétnyelvű személyi okmányokat kiv áltani?) A kisebbségi önkormányzati választások rendszere azon a feltevésen alapult, hogy az szavaz majd, akinek köze van hozzá. Akinek nincs, nem veszi el a szavazólapot. Ez a rendszer tisztességesnek tekintette a választót, aki tudja, mit cselekszik, és a választási kampánytól kellően felhergelve nem kezd ész nélküli ikszelésbe bármilyen elé kerülő papírfelületen. Ám a politikai osztályunk szerint a választók mégsem képesek becsülettel élni jogaikkal, ezért listát kell vezetni azokról, akiket a jogok meg illetnek (és ebben konszenzus lett ellenzék és kormánypártok között). Nagyon rossz üzenet, bel- és külföldre egyaránt. Nyilván előfordult néhány településen "etnobiznisz". Hány "nem igazi kisebbségi önkormányzat" működhetett? Ötven? Százötven? És kinek sz ármazott kára ebből? Az a néhány eset, amelyik elérte a botrányküszöböt, nem indokolja a változtatást. Inkább legyen néhány "nem igazi" kisebbségi önkormányzat, mint listák készüljenek a kisebbségek tagjairól. Vagy azokról, akik önként kisebbséginek val lják magukat: ez a rendszer természetesen nem tudja megakadályozni, hogy bárki kisebbséginek vallja magát, tehát az "etnobiznisz" akadálytalanul folytatódhat. Akkor pedig csak annyi értelme van, hogy a politika e paraván mögé bújhasson, és többé érdemben n e kelljen foglalkoznia a kérdéssel. A "biznisznek" egyébként az vetne véget, ha nem lenne benne pénz. Ha az állam nem költene a kisebbségi intézmények f enntartására, és azok működtetését a közösség önerejére és az anyaországokra bízná. Ez természetesen nem következik be, és nem is lenne helyes: Magyarország igenis tartsa el kisebbségeinek intézményeit. Eközben előfordulhat olyan összeg is, ami félremegy – de ez nem akkora kár, mint amennyire barátságtalan gesztus egy névjegyzék készítése. A regisztrált kisebbségiek által megválasztott kisebbségi önkormányzatok csak elméletileg lehetnek "legitimebbek" a jelenlegieknél: a regisztráció egyfelől nem jelent sz űrőt (és miért is "szűrnénk" bárki etnikai hovatartozását?), másrészt viszont lesznek, akik majd nem vetetik fel magukat a választási névjegyzékbe. Például azért, mert ebben a térségben jó ideje nem illő, hogy az állam listákat készítsen a területén élő ki sebbségekről. Még ha ez jóhiszeműen történik is. A kisebbségi választói névjegyzék akarvaakaratlan egyfajta cenzusként is szolgálhat; előbb vagy utóbb nagy lesz a kísértés, hogy a listát figyelembe vegyék, amikor az intézmények finanszírozásáról döntenek . Elvégre bárki mondhatja: pontosabb nyilvántartás nem lesz arról, hány embernek fontos, hogy az adott kisebbséghez tartozónak vallja magát.
