Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-22
10 • Brüsszel, 2005. június 21. ÁB előtt a kisebbségi választás is Nép szabadság • Munkatársunktó l • 2005. június 22. Mádl Ferenc távozófélben lévő köztársasági elnök tegnap megküldte véleményezésre az Alkotmánybíróságnak a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló, nemrégiben elfogadott törvényt. A közelmúltban ugyanezt tette az ügyn ök, illetve a felsőoktatási törvénnyel is. A magyar jogrendszerben - hangsúlyozza a Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye - egymás mellett működnek a települési önkormányzatok és a kisebbségi önkormányzatok. A törvény egyebek mellett lehetővé teszi, ho gy a kisebbségi önkormányzat legtöbb szavazattal megválasztott tagja a helyi önkormányzat képviselőtestületének tagjává váljon. Ezzel a kisebbségi választók kétfajta módon is juttathatnának képviselőt az önkormányzati képviselőtestületbe: egyrészt a hely i önkormányzati választáson, másrészt a települési kisebbségi önkormányzati választáson. Az államfő szerint ez egyrészt azért aggályos, mert a törvény szerint olyan képviselők is mandátumhoz juthatnának a helyi önkormányzatban, akiket nem a választópolgá rok teljes közössége választhatott meg: ez sérti a népszuverenitás elvét. Az államfő emellett a választójog egyenlősége szempontjából is aggályokat fogalmazott meg. A kisebbséghez tartozók ugyanis több szavazattal rendelkeznének az önkormányzati képviselők megválasztásánál, mint a kisebbséghez nem tartozók. vissza A professzorok Szent Istvánterve Népszabadság • Munkatársunktól • 2005. június 22. A Szent Istvántervben a jelen sorskérdéseiről való elmélkedések é s programadó gondolatok állnak össze nemzeti önvallomássá - állítják a dokumentumot készítő professzorok. Az Orbán Viktor által "megrendelt" és a Professzorok Batthyány Köre által elkészített Szent Istvánterv nem a Széchenyiterv megújított változata. A Szent Istvánterv a hét végén még nem volt publikus, időközben azonban az egyik internetes portálon hozzáférhetővé tették. A közel másfél száz oldalas szöveg szerint Magyarország számára "van kiút", s az is kétségtelen, hogy ma már az Európai Unióra tám aszkodva nem kizárólag saját üstökünknél fogva kell kihúznunk magunkat a mocsárból, "de a cselekvés immár végképp elodázhatatlan". Ebben az egymásban bízó, együttmunkálkodó kis közösségek megerősödése a kulcskérdés. A "Kukoricán térdeplő nemzet katarzisa i" fejezetben felvetik: "Vajon megértie az Európai Unió, miért olyan izgágák a magyarok a környező államok magyar kisebbségeinek sorsa miatt?" Majd úgy válaszolnak: amit Trianonban elvesztettünk, végleg elvesztettük. Ami menthető, az a kisebbségi magyarsá g. A "magyarságpolitika tízparancsolata" között szerepel, hogy a magyar állandó értekezlet rendszeresen üljön össze, a határon túli magyarságot érintő ügyeket pedig vegyék ki a népszavazásra bocsátható kérdések közül. A Megmaradás című fejezetben foglalt ak szerint helyesebb, ha Magyarország nem igyekszik hirtelen kinyílni, kivéve az esetleges bevándorolni akaró magyarok befogadását, "hiszen ők mi vagyunk". A társadalomnak újra ki kell alakítania a kiegyensúlyozott, polgárias életmód kereteit. A baráti köz össégekhez tartozás a férfiakban oldja a szorongást, a kudarcérzetet, és az egész társadalmi környezetet barátságosabbá teszi. E körben szólnak a magyar cigányság helyzetéről is: ártalmas, manipulatív leegyszerűsítés a "bűnös többség - ártatlan kisebbség" sablonja; a paternalizmussal szemben a partnerség elvét kell követni; a szegregált oktatás zsákutca.