Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-20
17 A fórumon a házelnökön és a pártelnökön kívül ott volt többek között Szekeres Imre, Suchman Tamás, Géczi József Alajos, Gazsó Ferenc és Kósa Ferenc. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a tanácskozásról távozóban azt mondta: közös gondolkodás van a párton belül arról, miként tudják markánsabban, még karakteresebb arcéllel megjeleníteni azt, hogy a Magyar Szocialista Párt, mint baloldali néppárt, valóban "nemzeti elkötelezettségű". A Reformkörök Alapítvány nevében felszólaló Géczi József Alajos az t mondta, az MSZP azért veszítette el népszerűségét vidéken, mert a gazdatüntetések idején nem képviselte hatékonyan a gazdákat. A kiszivárgott hírek szerint a zárt ajtók mögött folyó tanácskozáson több bírálatot is kapott a kormány és a pártvezetés. Nem csak a kettős állampolgárságról szóló népszavazás negatív kampánya és az elveszített államfőválasztás miatt, hanem azért is, mert a népiek szerint az MSZP túl engedékeny az SZDSZel szemben. A szocialisták európai parlamenti képviselője, Tabajdi Csaba a nö vekvő szegénységre figyelmeztetett. A több mint háromórás tanácskozáson állítólag bírálatot kapott Hiller István pártelnök. A felszólalók a baloldali értékrend következetesebb érvényesítését szorgalmazták. A tanácskozás kezdeményezése abból indult ki, hogy az MSZPben van egy népi baloldal, amely szeretné, ha hallanák a hangját – közölte a rendezvényt szervező Alföldi Albert szocialista országgyűlési képviselő. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök azért nem vett részt a találkozón, mert a tervezettnél hoss zabbra nyúlt az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója, és ez felborította a betervezett programokat. vissza • Info Rádió, Magyar Rádió, teletext.hu, hirtv.hu Szili a nemzeti baloldal jelképe lehet A népi, nemzeti vonula t MSZPn belüli erőteljesebb megjelenítésére szólítottak fel a népi baloldal képviselői kecskeméti rendezvényükön. Azt kérték, hogy a parlament ne halogassa tovább a határon túli magyarsággal foglalkozó országgyűlési testület létrehozását. Az államfőválasz tásról annyi szó esett, hogy ez a történet elmúlt, a hangsúly most a nemzeti vonulat megjelenítésén van, melynek ha úgy tetszik, jelképe lehet Szili Katalin. A baloldalnak nagyobb hangsúllyal kell szólnia a nemzeti gyökereinkről, identitásunkról. Ezt Alfö ldi Albert (MSZP) nyilatkozta lapunknak az általa szervezett kecskeméti tanácskozás után, melyen a népi baloldal tagjai vettek részt. A rendezvényen megjelentek azt kérték, hogy a parlament ne halogassa tovább a határon túli magyarsággal foglalkozó országg yűlési testület létrehozását. A tanácskozáson jelen volt Hiller István pártelnök, Szili Katalin házelnök, Szekeres Imre elnökhelyettes, de Suchman Tamás, Géczi József Alajos, Tabajdi Csaba, Grezsa Ferenc és Kósa Ferenc is. A rendezvényen jelezte részvéte lét Gurcsány Ferenc kormányfő, ám a brüsszeli uniós csúcs elhúzódása miatt nem ért oda. A tanácskozáson a felszólalók hármas célt tűztek ki: az oktatáskultúra és a magyar vidék fejlesztését, valamint a határon túli magyarság státuszának mielőbbi rendezés ét - tudtuk meg Alföldi Alberttől. Tabajdi Csaba szocialista uniós képviselő a tanácskozásról elmondta, arról is beszéltek, hogy "szétszakad ez a társadalom szegényekre és gazdagokra, és az elmúlt évtizedben, de az elmúlt három évben sem sikerült a gazdag és a szegény társadalmi rétegek, a gazdag és a szegény régiók, kistérségek közötti különbségeket csökkenteni". Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a tanácskozásról azt mondta: azon goldolkodnak, "miként tudják markánsabban, még karakteresebb arcéllel m egjeleníteni azt, hogy az MSZP valóban a nemzeti érdekeket képviseli". A zárt ajtók mögött lezajlott, több mint háromórás tanácskozásról az egyik résztvevő azt mondta, hogy bírálatot kapott Hiller István. A felszólalók között volt, aki a baloldali értékek következetesebb képviseletére hívta fel a pártelnök figyelmét. Úgy tudjuk, a népi, nemzeti vonulat MSZPn belüli erőteljesebb megjelenítésére kérték. Szóba került az államfőválasztás is, több résztvevő kritizálta az SZDSZt. Alföldi szerint az államfőválas ztásról