Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-18
3 Cikkek: „Ráfizetünk a kormány inaséveire” – Interjú Orbán Viktorral, a Fidesz elnökév el Reggel [2005.06.17] Szerző: Szakács Árpád Orbán Viktor Fidesz elnök szerint 2006ra olyan nehéz gazdasági helyzetben lesz az ország, hogy a legfelkészültebb kormány sem tudja majd egyedül megoldani a gondokat. Ezért van szükség a gazdasági élet szerepl õivel való egyeztetésre. Kormányrakerülés esetén nemcsak radikális adócsökkentést, hanem az adóbevallás egyszerűsítését is programjába emeli a Fidesz. Lapunknak adott interjújában Orbán Viktor, volt miniszterelnök kifejtette: olyan adóbevallást kell beveze tni, amely elfér majd egy söralátétnyi papíron. – A Fidesz azt hangoztatja, hogy az ország nehéz gazdasági helyzetén csak radikális adócsökkentés segíthet. Ha most Ön lenne Gyurcsány Ferenc miniszterelnök helyében, vállalná a többszáz milliárd forintos ki adással járó kockázatokat? – Nem lennék a mostani miniszterelnök helyében. Egyáltalán nem irigylem a helyzetét. Ugyanakkor végrehajtanám az adócsökkentést. Ha kormányra kerülünk, ezt meg is tesszük. – A kormány száz lépés programjában is vannak gazdaságé lén kítő javaslatok. Miért gondolják azt, hogy csak az adócsökkentés segíthet? – A térségben óriási adóverseny bontakozott ki. Az, aki nem biztosít saját vállalkozói és a működő külföldi tőke számára kedvezményes adórendszert, nem tud munkahelyet teremteni. E bben a versenyben nemhogy rosszul állunk, hanem be sem neveztünk. Az elmúlt három évben 33szor emelt adót a kormány, bevezetett négy új adófajtát. Ez pontosan az ellenkezője annak, amit azok az országok tesznek, amelyek versenyképesek akarnak maradni. A h azánkat fenyegető legnagyobb veszély az, hogy munkanélküli országgá válunk. Jelenleg egy üres álláshelyre hat munkakereső jut. Az ország keleti részén ennél sokkal rosszabb arányokkal találkozunk. Ez elfogadhatatlan. Ilyen állapotban a magyar gazdaságot ne m lehet rendbe tenni. – Honnan lehet ehhez előteremteni a szükséges többszáz milliárd forintot? – Valóban nagyon sok pénz kell hozzá, de mindez ideiglenes kiesés a költségvetésből, amely rövid időn belül megtérül. A gazdaságban van még annyi erő, amely me gteremti a szükséges forrásokat. – Könnyű beszélni az adócsökkentésről, de mégis, kitől vegyek el ahhoz, hogy ideiglenesen is meglegyen hozzá a fedezet? - tette fel erre a kérdést Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. – Meggyőződésem, hogy nem kell elvenni se nkitől. Éppen azért kezdeményeztünk a gazdasági élet szereplőivel megbeszéléseket, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást. Ezen kívül át kell világítani az állam működését. Meg kell szüntetni a felesleges kiadásokat. Felkértem nagy cégeket átvilágító gazdasá gi szakembereket arra, hogy tekintsék át az államigazgatást, derítsék fel a belső erőpazarlást, találják meg azokat a tényezőket, amelyek feleslegesek. – Úgy tűnik, az ön által elmondottak sem teljesíthetőek rövid időn belül. – Természetesen ez nem megy márólholnapra. Úgy készülünk, hogy a 2006 utáni adótörvényeket nem egyedül a következő kormánynak kell kitalálnia, hanem azt a gazdasági élet szereplõivel közösen kell megalkossa. Ezért indítottuk el a gazdasági konzultációt. – Másik ellenérv lehet a k ockázat. Mi történik, ha mégsem jön be a számításuk? – Előfordulhatnak kockázati tényezők, de ezek kivédésében a tapasztalat segíthet. Ezen a téren már vannak, akik előttünk járnak. A nehéz gazdasági helyzetben lévő Szlovákiában egy évvel korábban nagyará nyú adócsökkentést hajtottak végre. Ennek komoly kockázata volt. Az eredménye pedig kézzelfogható: több befektetés lett az országban, ezáltal növekedtek a költségvetési bevételek. Ez bátorító. Hazai tapasztalatok is léteznek. Horn Gyula miniszterelnöksége alatt a vállalkozási nyereségadót 36ról 18 százalékra csökkentették. Ez is több bevételt eredményezett. Amikor a Medgyessykormány bevezette az evát, szintén jól járt a költségvetés, akárcsak a mi általunk elért járulékcsökkentés után. – Még akadhat egy komoly gond. Az ország adósságállománya és a költségvetési hiány az EU által megengedett határokat feszegeti. Ezt figyelmen kívül lehet hagyni? – Van mozgásterünk, amit ki kell használni.