Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-16
5 A koalícióban szintén h elyet foglaló Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) e minta szerint éppen elérné a parlamenti küszöböt öt százalékkal, a koalíció negyedik pártja, a Konzervatív Párt (amely a közelmúltig Román Humanista Párt - PUR néven tevékenykedett) már csak 3 szá zalékot érne el. A politikusok kedveltségi listáján kétségtelenül Traian Basescu (demokrata) államelnöké a pálma, a lakosság 71 százalékának van jó vagy nagyon jó véleménye róla. A liberális Calin Popescu Tariceanu miniszterelnök azonban csak harmadik helyen szerepel 57 százalékkal, megelőzi őt Mircea Geoana szociáldemokrata pártelnök, akiről a megkérdezettek 60 százalékának van kedvező véleménye. Emil Boc kolozsvári polgármester, a PD ügyvezető elnöke 44 százalékot tudhat magáénak e kérdéskategór iában. Corneliu Vadim Tudorról, a PRM vezéréről viszont a lakosság 60 százalékának van negatív ítélete. Markó Béla nem örvend túl nagy népszerűségnek, a megkérdezettek 60 százaléka állította azt, hogy rossz vagy nagyon rossz véleménnyel van az RMDSZ elnöké ről (nem tudni, hogy a megkérdezettek között milyen arányban voltak románok és esetleg romániai magyarok - a tud.). A közvéleménykutatásból az is kiderül, hogy a D. A. Szövetség szimpatizánsainak 49 százaléka azt szeretné, ha a PD és a PNL egyesülne. Ez továbbra is nyitott kérdés, mivel az Emil Boc vezette demokraták az európai Néppárt (PPE) felé igyekeznek, a liberálisok vezető emberei viszont szeretnék megtartani liberális önazonosságukat. vissza Magyarromán üzlete mbertalálkozó Debrecen ben Debrecen, 2005. június 15., szerda (MTI) - A romániai Iasi megye és HajdúBihar vállalkozói találkoztak szerdán a debreceni Aranybika szállóban annak érdekében, hogy a két megye befektetési lehetőségeiről tájékoztassák egymás t. Adascalitejei Constantin Iasi város alpolgármestere arról beszélt, hogy Románia reménybeli 2007es európai uniós csatlakozását követően Debrecen helyett Iasi lesz az EU határvárosa, amely egyébként Debrecenhez hasonlóan Románia második legnagyobb vá rosa is. Az alpolgármester és Iasi megye prefektusa szerint is rendkívül fontos, hogy a debreceni, hajdúbihari vállalkozók átadják uniós tapasztalataikat számukra. Kiss András, a HajdúBihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főmunkatársa a helys zínen az MTI tudósítójának elmondta: rendkívül eredményesek a magyarromán gazdaságiüzleti kapcsolatok HajdúBihar és több romániai megye között. Tájékoztatása szerint elsőként Bihor megyével alakítottak ki ilyen együttműködést, amely azóta már kiter jed Arad, Szatmár, Galati és immár Iasi megyére is. Elmondta azt is, hogy HajdúBihar megye vállalkozóinak exportjában Románia az ötödik helyet foglalja el. Ezen túlmenően rendkívül jelentős a közvetlen, a határ mentén élő gazdasági szerveztek, vállal kozások együttműködése. Tájékoztatott arról is, hogy a mostani kapcsolatfelvételt Iasi megye kezdeményezte. Az együttműködés fő célja az európai uniós csatlakozás magyar tapasztalatainak átadása a romániai területen élő vállalkozóknak. vissza Bukarestben folytat megbeszéléseket az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának küldöttsége Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. június 15., szerda (MTI) - Bukarestben folyt at megbeszéléseket Szászfalvi László vezetésével az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának küldöttsége. A fideszes delegációvezető mellett Németh Erika (MSZP), Donáth László (MSZP), Schmidt Ferenc (Fidesz) és Fodor Gábor (SZDS Z) vesz részt a látogatáson. Szerdán a magyar honatyák találkoztak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) szenátusi csoportjának tagjaival, Frunda Györggyel, a román szenátus emberi jogok, felekezetek és kisebbségek bizottságának elnökével, val amint George Sabin Cutassal, a szenátus alelnökével. A vendégek látogatásuk során megbeszéléseket folytatnak Lucian Augustin Bolcas képviselővel, a parlamenti románmagyar baráti csoport elnökével, valamint Nicolae Paun képviselővel, az emberi jogok, felekezetek és nemzeti kisebbségek bizottságának elnök ével. Pénteken a delegáció találkozik EcksteinKovács Péterrel, a román szenátus jogi, fegyelmi és mentelmi jogi bizottságának elnökével, Renate Weber elnöki tanácsossal, Kibédi Katalinnal az igazságügyi minisztérium államtitkárával, Markó Attila állam titkárral, az etnikumközi kapcsolatok főosztályának vezetőjével, valamint