Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-14
22 A száz lépés programja nem baloldali program?! A fészekrakó program - amikor a legtöbb jövedelemmel rendelkezők helyett az oknak adunk, akiknek igazából szükségük van rá - nem baloldali program?! Nem baloldali program az, amikor azt mondjuk, hogy átalakítjuk a sürgősségi betegellátást, hogy azokhoz is kiérjen a mentő 15 perc alatt, akik nem városban, hanem falvakban laknak?! N em baloldali program a családtámogatás átalakítása, a családi pótlék duplájára emelése, a dolgozó alacsony jövedelmű családok kiemelt támogatása? Nem baloldali program a lakótelepen élők életkörülményeinek javítása? Nem baloldali program a munkavállalók ki szolgáltatottságának csökkentése, a foglalkoztatás javítása? Melyik is a liberális program, barátaim? Vagy ha a liberális ebben az értelemben a hatalmiszemélyi küzdelemnek az álneve, akkor tessék végre kimondani! Ha az a probléma, hogy X, Y vagy Z kultú rájában, karakterében másmilyennek tűnik, akkor tessék azt mondani: nem őt akarjuk, hanem őt! Ha meg politikai vita van közöttünk, akkor azt le kell játszani. Muszáj! Szellemekkel nem tudunk viaskodni! Ha azt hiszitek, hogy több vitánk van a szabad demokra tákkal a kormányzásban, mint a mi pártunk két szélével, akkor tévedtek! Nagyobb pártnak lenni nem több jog, hanem több felelősség. Kisebb pártnak lenni pedig nem kevesebb jog, hanem kevesebb lehetőség. Nem éltem veletek együtt az első 10 évet. Nem vett em részt abban a koalíciós kormányban, amelyet Horn Gyula vezetett. Nyilván engem nem ért annyi sérelem, mint benneteket. Nyilván nincs annyi tapasztalatom erről a kényszerű társbérletről, mint nektek. Nyilván nem éltem meg annyiszor, hogy mennyi kompromis szumot kell kötni, mint ti. Ez nem ülepedett le az én lelkemben, igaz. De nem lehet ezekben az ügyekben, amikor nincsen már más érv, kijátszani a bennünk ott lévő idegenkedést, helyenként rossz érzést, helyenként csalódottságot az SZDSZszel szemben. Tudni illik a legveszélyesebb dolog az volt ebben a jelölési folyamatban, hogy ha már nem volt más érv, akkor az SZDSZszel szemben helyenként meglévő frusztrációra épített ez az elnökválasztási kampány. És innentől fogva nekünk a fő riválisunk nem a saját ellen zékünk lett, hanem a saját koalíciós partnerünk. Szeretném önmagunkat figyelmeztetni: '98ban, amikor mi vesztettünk, annak több oka is volt. Mindet magunknak köszönhetjük: így azt is, hogy akkor is a koalíciós partnert kívántuk legyőzni. 2002ben, amiko r a Fidesz veszített, annak egyik oka az volt, hogy nem voltak képesek elviselni a jobboldal tagoltságát. Ha mi nem tudjuk elviselni, hogy a mi oldalunk tagolt, ha azt az utat akarjátok folytatni, ami a Fidesz útja, az egységesítés útja, az "egy a tábor, e gy a zászló útja", akkor stratégiai, történelmi hibát fogunk elkövetni! Én nem javaslom ezt. Ha valaki barátságra meg szerelemre vágyik, azt ne a koalícióban keresse! Barátaim! Lelkesültség nem személyi kérdésekhez kell. Személyi kérdésekhez bölcsesség kell, nyugalom és reálpolitika. Lelkesültség egy új ország megálmodásához kell. Ha annyi munkát nyomtunk volna bele mondjuk egy új vidékpolitika megfogalmazásába, mint amennyit beletettünk ebbe a jelölésbe, akkor előrébb tartanánk. Ne vívjunk egymással kulturális harcot, barátaim! Az a jó, hogy népi baloldaliak, szocialisták, szociáldemokraták, polgári baloldaliak együtt tudnak lenni. Én azt szeretem, hogy Kiss Péterrel és Lendvai Ildikóval - akik, azt hiszem, nagyon sok mindent megtettek volna, hogy ne én legyek a miniszterelnök - együtt tudok működni; hogy Szekeres Imrével nem bántjuk egymást. Nem mondom, hogy a ti felelősségetek, nem mondom, hogy Toller Laci vagy Kati felelőssége, nem mondom, hogy Gyula (Horn - a szerk. megj.) felelőssége - aki ha nem szól hozzá azon a kongresszuson, akkor Kati talán nem jelölt. A mi felelősségünk! És az én felelősségem! Mert nem mondtuk azt, hogy ez nem személyi kérdés, hogy koalíción belül ezért nem küzdünk, hanem megállapodunk nyugodtan és csendben. Mióta közöttetek vagyok, azóta mindig azt mondtam, amit gondoltam. Ha kellett, odafordultam Kovács Lacihoz - talán emlékeztek rá - a választmányi ülésen, és azt mondtam neki, ha van bajod, akkor most mondd. Most mégsem volt hozzá bátorságom. Jobban össze kell állni, ez n em is kérdés. Ha elfogadja a kongresszus, holnaptól az Országos Választási Bizottság élén a párt egészéért viselt felelősségem sokkal nagyobb lesz. De legyen világos: nincs olyan érvelés, hogy azért fogjuk ezt tenni, mert ezt mondják lent a mieink. Egy pár tnak azért van vezetése, hogy megmondja, hogyan, merre, milyen módon kell menni, Ezt engedni kell megvitatni, de nem lehet állandóan amögé bújni, hogy a tagság most
