Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-14
11 megfogalmazott. Bugár ekkor a bocsánatkérést és a jelképes kárpótlást sürgette, és emlékeztetett arra, hogy Szlovákia ezt a zsidók és a Szlovákiából kitelepített németek felé már régen megtette, a magyaroknak pedig má ig adós vele. Gasparovic erre reagálva azt mondta: egyetért a gázkamarákban elpusztult zsidók és a kitelepítések során agyonlőtt (kárpáti) németek megkövetésével és kártalanításával, de mert a szlovákiai magyarokkal ilyesmi nem történt meg, az MKP követelé seit helyteleníti. vissza Kisebbségi egyeztetés nélkül állapodtak me g egymással a pártok - Heinek Ottó Szekszárd, 2005. június 13., hétfő (MTI) - Sajnálatosnak tartja az országos német önkormányzat, hogy a pártok a kiseb bségekkel történő egyeztetés nélkül állapodtak a kisebbségi törvény módosításáról - mondta Heinek Ottó elnök hétfőn Szekszárdon. "Amikor bennünket arról tájékoztatott a két nagy párt képviselője, hogy ők egymással megállapodtak, akkor utána nem kérdezt ék meg, de előtte sem, hogy mit szólunk hozzá, támogatjuk, vagy nem" - fogalmazott az elnökség ülése után a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának vezetője. Az elnök alapvetően vállalhatónak tartja a megállapodást, "csak magával a választási s zabályokkal kellett volna (...) még foglalkozni" - fűzte hozzá Heinek Ottó. Úgy ítélte meg, hogy a kisebbségi törvényben "nagyon sok pozitív változtatás lesz". Azok között említette, hogy 2006 után megyei szinten is lesznek kisebbségi önkormányzato k, valamint egyszerűsödik az önkormányzatok megválasztásának módja. "Nem kell több ezer embert Budapestre elektori gyűlésekre utaztatni" - magyarázta. Negatív elem az évek óta ígért, ám a politika által meg nem valósított parlamenti képviselet ismételt elhalasztása - jegyezte meg. Hátrányos szerinte az is, hogy "gyakorlatilag senkinek sem lesz joga ellenőrizni, hogy ki iratkozik fel a kisebbségi választói jegyzékre". Olyan jelöltekre gondol - fejtette ki , akikről az adott nemzetiségi közösség tudja, n em közéjük tartozik. Heinek Ottó szerint arra kell majd törekedni: legalább a választási bizottságoknak legyen rálátásuk arra, mi történik a névjegyzékkel, illetőleg a választásokat követően azok megsemmisítése általuk ellenőrzött módon történjen. vissza OGY - Kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról szóló törvény - zárószavazás Budapest, 2005. június 13., hétfő (MTI) - Nagy többséggel fogadta el hétfőn a parlament a kisebbségi önkormányzati képviselőválasztá sról szóló törvény, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosítását. A módosítás megteremti annak jogi feltételeit, hogy a kisebbségi önkormányzati választáson valóban csak azok vegyenek részt, akik ténylegesen kötődne k valamely kisebbséghez. A kisebbségi választói névjegyzékbe csak az nyerhet felvételt, akinek az esetében a névjegyzékbizottság − a kisebbségi kötődés alátámasztására szolgáló törvényi szempontok mérlegelése alapján − igazoltnak látja az adott kisebbséghe z tartozást. A képviselők megszavazták azt is, hogy az országgyűlés elnöke kezdeményezze a köztársasági elnöknél a törvény sürgős kihirdetését. vissza Szavazatvásárlás karámországban? Az MSZP együttműködést ajánl Sólyom Lászlónak Népszabadság • Nagy Szilvia Csuhaj Ildikó • 2005. június 14. Az MSZP együttműködést ajánlott Sólyom Lászlónak, az ország leendő államfőjének. Hiller István a fideszes belső ellenőrzések kapcsán "karámMagyarországról" beszélt. A Fidesz a "szavazatvásárlás" vádjával reagált. Tegnap ismét összeült az Országgyűlés. A T. Ház tegnapi ülésén is szóba került a köztársaságielnökválasztás, de kizárólag az MSZP frakcióvezetője, Lendvai Ildikó beszélt erről - szavait viszont nagy hangzavar kísé rte az ellenzék, leginkább a Fidesz padsoraiból. - Bízunk abban, hogy az új államfő őrködik majd az alkotmányosságon. Nem lesz könnyű, kapott ugyanis ízelítőt abból, milyen módszerek feszegetik az alkotmányosság határait - hangoztatta Lendvai Ildikó. Ekö zben Révész Máriusz (Fidesz) azt kiabálta: "Szavazatvásárlás!" - Aki nem kiabál közbe, azt lefényképezik, feltételezem - így reagált a közbekiabálásra Lendvai Ildikó, s ezzel nyilvánvalóan arra utalt, hogy a köztársaságielnökválasztás során