Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-11
3 Párt (SNS) elnöke − Miklosko, a szlovák Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője, volt parlamenti házelnök - aki korábban Budape sten már a szlovákiai magyarok mártírhalált halt politikusáról, az Esterházy Jánosról elnevezett díjat is megkapta - szombaton Budapesten Mádl Ferenc köztársasági elnök kezéből vette át a nemzetközi Szent Adalbertdíjat (MTI) A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR A Visegrádi Csoport miniszterelnökei súlyos kíhívásnak tartják az európai alkotmányról tartott népszavazások eredményeit , de egyetértésben úgy vélik, hogy a nehézségek ellenére folytatni kell az alkotmányos szerződés ratifikálás ának folyamatát (MTI) A moldovai parlament jóváhagyta a Dnyesztermelléki rendezésre vonatkozó "Juscsenkotervet" − A Vladimir Voronin államfő jelenlétében tartott rendkívüli ülésen a képviselők a térség demilitarizálásának elveir e és feltételeire, valamint demokratizálásának kritériumaira vonatkozó nyilatkozatokat is elfogadtak − A " Juscsenkoterv" elfogadására vonatkozó dokumentum rámutat, hogy az ukrán rendezési tervben nem szerepel néhány tényező, így az orosz csapatok kivonása és a moldovaiukrán határ Dnyesztermenti szakaszán a megfelelő ellenőrzés megteremtése. Ezeket a problémákat külön kell megoldani, a nemzetközi közösség támogatásával és Ukrajna aktív részvételével (MTI) Uniós egységfrontban a négyek − Budapest vette át Varsótól a visegrádiak soros elnökségét − Magyarország vette át a visegrádi négyek soros elnökségét tegnap, a lengyelországi csúcstalálkozó után. A magyar, a lengyel, a cseh és a szlovák kormányfő megvitatta az új uniós költsé gvetést (Nsz 1.o.) Nagyágyúk pénzcsatája az unióban − EUbüdzsé: Berlin, London és Párizs egymás zsebében kotorászik − Tabue a közös agrárpolitika mintegy 370400 milliárd eurója 20072013ra? Tabue a Londonnak járó külö nleges visszatérítés, amely jelenleg évi 5,3 milliárd eurót tesz ki? Kit kinek a vétója fenyeget? (Nsz 8.o.) A visegrádiak kiállnak az alkotmány ratifikálása mellett − A népszavazások eredményei súlyos kihívást jelentenek − Fo ntos a tanulságok elemzése (Nszv 12.o.) Visegrád redivivus? − „Miközben az európai integráció akadozni látszik, az egyes európai országok belpolitikai elsekélyesedése pedig, úgy tűnik, megállíthatatlan, Európa különböző régiói előtt a jelek szerint érdekes perspektívák nyílnak” − Molnár Gusztáv írása (MH 18.o.) Aggódnak a V4ek az EU válsága miatt (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ Benes részben Trianonért is felelős (MN 9.o.) http://www.mno.hu/ MiniMáért Bécsben − A hétvégén Bécsben tartották a januárban Szabadkán megalakított Határon Túli Magyar Szervezetek Fórumának újabb tanácskozását. A találkozó zárónyilatkozata szerint ezen túl a nyugateurópai, és az amerikai magyar szervezeteket hivatalosan is bevonják a közös munkába (Vajdaságma.info) Cikkek: