Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-10
13 határon túli magyar politikai szervezeteket ezek a módosítások csak a nemzeti vízum vonatkozásában érinthetik, hiszen a választásokon azokra számítanak, akik nem települtek át. Szakértőik és politikusaik pedig többször is konzultáltak a módosításokról, így nem mondhatják, hogy nem tudták, mire készül a kormány. A honosítás megkönnyítése nem érinti a legérzékenyebb területet. A "nemzetpolgárság" definíciójához nem kerültünk közel ebb, az avval járó "dokumentumról" pedig szó se essék. Januárban ugyan elhangzott egy ígéret, hogy a kormány keresi a módját, hogy az uniós határokon szabad átjárást biztosítson a határon túli magyaroknak, és azóta felröppennek hírek, hogy az úgynevezett külhoni áll ampolgárság módozatain dolgoznak, de ezt jelenleg meglehetősen reménytelennek látom. Ehhez olyan konszenzus kellene, amit a magyar politika nem képes előállítani. Az elnökválasztási vereségbe beleszédült kormány a nemzeti vízumot mutatja majd fel eredmény ként – ha meg tud állapodni az érintett államokkal. Ebben a ciklusban többre aligha telik. vissza • Makai József főmunkatárs Közel a Mladicsügy megoldása Belgr ádi médiumok már napok óta állítják, hogy titkos tárgyalá sok folynak a boszniai szerb hadsereg egykori vezérkari főnöke, a háborús bűnökkel vádolt, s több ezer ember haláláért felelős Ratko Mladics, illetve a hágai Nemzetközi Törvényszék között. Tegnap a belgrádi bulvárlap, a Kurir állította azt, hogy eddig "sik eresnek" bizonyultak azok a tárgyalások, amelyek révén Mladics önként adhatja meg magát Hágának. A lap ragaszkodik az állításhoz függetlenül attól, hogy előző nap a szerb kormány cáfolta az állítást, amely első ízben az Evropa című folyóiratban jelent meg. Vojiszlav Kostunica szerb miniszterelnök egyik tanácsadója úgy foglalt állást, hogy mindössze "pletykáról" van szó. Jovan Simics ugyanakkor nem tartotta elképzelhetetlennek a tárgyalások tényét, mint mondta, ha valóban lennének, akkor ez nem feltétlenül a szerb hatóságok tudtával történne. "Nyilvánvaló, hogy Mladics többször változtatja a helyét, s jelenleg valószínűleg Boszniában bujkál. Ez azt jelenti, hogy külföldi segítség nélkül Belgrád nem tudja kiadni Ratko Mladicsot a hágai Nemzetközi Törvényszékne k, hiszen idegen területről nem hozhatja el". Mladics egyik feltétele a feladáshoz állítólag az, hogy biztosítsa családja és testőrei számára a biztos anyagi hátteret a holland városba való elutazása után írja a Kurir. Az egykori vezérkari főnök állítól ag azt szeretné elérni, hogy börtönbüntetését Oroszországban tölthesse le. Rasim Ljajincs szerbmontenegrói kisebbségügyi miniszter a napokban úgy fogalmazott, hogy a Mladicsügyet még az év vége előtt megoldhatják. A volt Jugoszlávia területén elkövet ett háborús bűnök ügyében ítélkező hágai Nemzetközi Törvényszék engedélyezte Momcsilo Perisics tábornok, volt jugoszláv vezérkari főnök ideiglenes szabadlábra helyezését - jelentette be a törvényszék. Carla Del Ponte, a törvényszék főügyésze huszonnégy órá s határidőt szabott meg a fellebbezésre, de szóvivője, Florence Hartmann közölte, hogy erre nem kerül sor. A nyolc rendbeli háborús, illetve ötrendbeli emberiesség elleni bűnök elkövetésével vádolt Momcsilo Perisics önként adta fel magát márciusban, és ár tatlannak vallja magát. A volt vezérkari főnököt a Szarajevó ostroma (19921995), a boszniai Srebrenica ostroma (1995) és a Zágráb elleni támadás (1995 májusa) során elkövetett bűncselekmények miatt állították a Nemzetközi Törvényszék elé. Mintegy nyolcez er muzulmán férfit és fiút gyilkoltak meg a szerb erők Srebrenica 1995. július 11i elfoglalása után. A hágai Nemzetközi Törvényszék 2004. április 19én népirtásnak minősítette a srebrenicai mészárlást. vissza • Népszavaösszeá llítás Duna TV: tovább vizsgálják a késett tájéko ztatás okait A Duna TVben még tart a belső vizsgálat, melyet annak kiderítésére rendelt el a tévéelnök, hogy kedden délután fél négy helyett miért négy óra előtt pár tájékoztatták nézőiket Sólyom Lász ló köztársasági elnökké választásáról.