Reggeli Sajtófigyelő, 2005. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-06-10
11 Egy cserkésztáborban egyívású, tíztizenkét éves fiúkat véletlenszerűen két csoportra, Buldogokra és Sasokra osztották. Ezután azt figyelték, hogyan indul meg e csoportok között a rivalizálás, hogyan b omlanak ki konfliktusok, és miként lehet a hamar elfajuló harcot, vicsorgó szembenállást újra békévé oldani. Sherifék kutatásainak elhíresült megoldása a "fölérendelt cél" volt. Olyan, mindkét csoport által elfogadott, számukra kívánatos célt hordozó felad atszituációkat teremtettek - például az ivóvizet szállító teherautó sárból való kirángatása , amelyekben a két csoport csak együtt, kooperálva lehetett sikeres. Nehezen meghatározható okból a kormánykoalíció pártjai újra és újra szükségét érzik annak, ho gy - a politikától amúgy nem idegen - csoportközi konfliktusokat a maguk táborán belül játsszák le. Ez persze nem annyira meglepő a Sherifkísérletek fényében, hiszen ott a konfliktusok már akkor megjelentek, amikor a Buldogok és a Sasok értesültek arról, hogy a másik csoport létezik - anélkül, hogy akárcsak találkoztak volna. Itt mégis nyilván többről van szó, mint egyszerű kategorizációs feszültségről. A reálpolitika, amelyről eltelve ismételgetjük, hogy a célracionális érdekérvényesítés világa, különös gellert kapott az elnökválasztási hercehurcával. Nehéz megmagyarázni például, hogy Áder János miért vádolta meg korrupcióval az MDFes képviselőket kedden délben, mikor reggeli megbeszélésükön Lezsákék már nyilván közölték, hogy előző nap ők hordták a va kond csinos nadrágját. A reggeli kávé mellett nyilván megszületett az az alku, amely a helyes, polgári útra térítette a nemzeti fórumos kollégákat. E tekintetben az olvasó figyelmébe ajánlanék egy jövőre vonatkozó kérdést: indulnake a közelgő országgyűlés i választásokon a nemzeti fórum képviselői egyéni jelöltekként, s ha igen, milyen támogatással? De még nehezebb lenne megmagyarázni, hogy miben is bíztak azok a szocialista politikusok, akik a nyilvánosság előtt és belső összejöveteleiken azt szuggeráltá k heteken, hónapokon keresztül, hogy Szili Katalin megválasztása a matematika szabályai és a politikai valószínűségek ellenére megtörténhet. Akármiben bíztak, arról kedd délután számukra is kiderült, hogy önámítás volt. Tollernek, Suchmannak, Szabó Györgyn ek és a házelnököt hangosan támogató más szocialistáknak, illetve a legendás tanácsadói gárdának, a médiában "függetlenként" lelkesedő "szakértőknek" most önvizsgálatot kéne tartaniuk: mégis mi járt a fejükben? Ez az önvizsgálat saját lelki békéjük és a to vábbi őrültségek elkerülése miatt lenne fontos. Ha a két párt ugyanis vissza akarja szerezni a választók bizalmát, akkor egyetlen dolgot tehet: a Sherifkísérlet tanulságaira, a fölérendelt cél követésére koncentrál. E fölérendelt cél, vagyis a mindkét c soport számára kívánatos, ám csak együttesen megvalósítható feladat megtalálása nem ördöngösség: természetesen a 2006os választások megnyeréséről van szó. Ma ez a cél sokkal kívánatosabb kell hogy legyen, mint egy héttel ezelőtt: a titkos választásokat ga rantáló fülkébe csoportosan bevonuló, egymást is ellenőrző Fideszképviselők fegyelme aligha hagy kétséget afelől, hogy milyen világ következne konzervatív győzelem esetén. Ma tehát a koalíciót alkotó pártok előtt egy út áll: túl kell lépniük az elnökvál asztási fiaskón, és arra az egy dologra kell összpontosítaniuk energiáikat, amivel a kormánykoalíciók választásokat szoktak nyerni a nagyvilágban: érzékelhető kormányzati teljesítményt kell produkálniuk. Az elmúlt hónapok önsorsrontása után azonban nem zár hatjuk ki, hogy a koalíciós pártok egy másik, önpusztító, indulatoktól vezérelt, eszkalálódó, belső konfliktusokkal szegélyezett útra lépnek, s a kormányzás feladatait lesöpri a napirendről a belső acsarkodás. Mindannyiuknak világosan kell látniuk: ez az ú t a szakadékba vezet. Azok, akik ezt az utat választják, nagyon hosszú időre lemondhatnak arról, hogy egy progresszív, sikeres, igazságosabb Magyarországot adhassanak át egyszer a következő generációknak. Az elnökválasztás körüli zűrzavar, bár nem tanuls ág nélküli, mára tulajdonképpen történelem. Ma azt látjuk, hogy a politikai cirkuszt és önsorsrontó hajcihőt leszámítva nem történt semmi tragédia. A köztársaságnak új elnöke van - erényes, kiváló férfiú. A jelölésben érvényesült a civil elem, ami szintén örvendetes. A társadalom szempontjából tehát nem történt semmi szörnyűség - csak a politikai osztály színvonaltalan vádaskodása és veszekedése deprimálta tovább a közérzetet. Amennyiben a koalíciós pártok sérelmeiken túllépve képesek valódi kormányzati tel jesítményt nyújtani, elérhetik a fölérendelt célt - aminek esetünkben csak mellékterméke lenne az, hogy viszonyuk akár hosszabb távra is normalizálódhatna. vissza • A szerző politológus, a Demosz Magyarország ügyvezetője
