Reggeli Sajtófigyelő, 2005. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-05-03
21 MNO 2005. május 2. 9:26 Szerző: Keresztes Lajos A St. Galler Tagblatt svájci regionális lap szerint Magyarország uniós tagságának egy éve kétarcú. A gazdasági teljesítmény elfogadható, de a hároméves szociáldemokrata kormányzás alatt az ország eladósodása drasztikusan felgyorsult, az adóbevételek jelentősen csökkentek, a budapesti pénzügypolitika pedig számos befektetőt elrettentett – hívja fel a figyelmet a lap. St. Galler Tagblatt (tagblatt.ch) KeletiSvájc legnagyobb regionális lapja Rudolf Grubernek az uniós bővítés mérlegét megvonó bécsi tudósítását közli. A Magyarország: háttérben című fejezetben Gruber a következőket írja. Magyarország, mely már a kommunista időkb en is reformjairól volt ismert, most háttérbe szorult. Ennek megfelelően kétarcú az uniós tagság egy esztendejének mérlege. A lakosság kevesebb, mint fele látja pozitívan az ország belépését. Miközben a gazdasági teljesítmény elfogadható, a négy százalékos növekedés magasnak mondható, a hét százalékos munkanélküliség viszonylag alacsony. Ezzel szemben a háromesztendős szociáldemokrata kormányzás alatt az ország eladósodása drasztikusan felgyorsult, míg az adóbevételek jelentősen csökkentek. A budapesti pé nzügypolitika is elrettentett számos befektetőt, ezért kellett a napokban Draskovics Tibor pénzügyminiszternek vennie a kalapját. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök most a Száz lépés programjával kívánja a kedvezőtlen tendenciákat megállítani. Az ellenzék és a média ezzel szemben egy nagy lépést ajánl a miniszterelnöknek: a lemondást. A korábbi szegényebb szomszédok, mint például Pozsony, a külföldi befektetők számára kedvezőbb feltételeket ajánlanak. A magyarszlovák határon majdnem olyan a munkaerőpiaci he lyzet, mint a lengyel némethatáron: az olcsóbb szlovákiai munkavállalók egyre több munkahelyet vesznek el a magyaroktól, az autóiparban éppen úgy, mint a kis- és közepes vállalkozások területén. Az első uniós év egyértelmű veszteseinek a magyar gazdák szá mítanak, bár ennek okai elsődleges nem Brüsszelben, hanem Budapesten keresendők. A kormány az uniós támogatások kifizetésével egyszerűen késlekedett. A régi EUtagok szemével nézve az újak növekedési mutatóit relativizálni kell, a tíz tavaly belépett ors zág gazdaságának teljesítménye alig érte el a tizenötök öt százalékát. Ugyanakkor elismerték az újak gazdaságának dinamikája figyelemre méltó. Welt am Sonntag (wams.de) A konzervatív napilap vasárnapi kiadásában TillR. Stoldt KeletEurópa hurrá, Oszmá nok fúj című írásában taglalja azokat a nehézségeket, amelyekkel a CDU megkísérli a 2007es EUbővítést eladhatóvá tenni. Nehéz helyzetben vannak mostanában a német kereszténydemokraták, hiszen választóik tartanak Bulgária és Románia EU tagságától. A ném etek alig 35 százaléka támogatja ezt a bővítést, s egész tartományi szervezetek háborognak. Növekvő bevándorlástól, olcsó munkaerőtől, új gettóktól tartanak. A párt vezetése viszont kiáll a hét elején megpecsételt bővítés mellett. A CDU vezetés úgy tűnik , megtalálni véli azt a receptet, amivel eladhatóvá válik a nem szeretett bővítés: bár retorikailag bírálják, magát a tényt már megváltoztathatatlanként tálalják és a „valóban veszélyes” Törökország jelöltségével állítják ellentétbe. E gondolati konstruk ciónak megfelelően a bajor belügyminiszter Günther Beckstein, úgy vélekedett: a 2007es belépés túl gyorsan jön el, a teljes munkavállalási szabadságot korlátozó, hétéves átmeneti szabályozás túl rövid, hiszen a határidő lejárta után Beckstein szerint szám osan indulnak el Bulgáriából és