Reggeli Sajtófigyelő, 2005. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-04-04
9 anyanyel véhez. Néhány hónapja Becsey Zsolttal együtt vettünk részt az EP tényfeltáró delegációjának vajdasági útján. A szabadkai városházán helyi magyar pedagógusokkal is találkoztunk. Ők panaszolták el a delegációnk hivatalos meghallgatásán, hogy az oktatásügyi h atóságok hibájából a vajdasági magyar iskolákban az utóbbi években látványosan romlott a szerb nyelvtanítás minősége. Ezt a vajdasági magyar pedagógusok fájlalják, hiszen pontosan tudják, hogy a magyar kisebbség helyben maradásának és boldogulásának egyik feltétele a többségi nyelv elsajátítása. Természetesen még ennél is fontosabb a magyar nyelvű oktatás biztosítása, amelyért Becsey képviselőtársammal együtt emeltünk szót a szerb állam vezetőinél. A határon túli magyarok megmaradásának ügyében egyetértek vitapartneremmel. De különösnek tartom, hogy - más Fideszpolitikusokhoz hasonlóan - Becsey Zsolt is kiemeli azt, hogy a magyarországi munkaerőhiány betöltésére mennyire alkalmasak a határon túli nemzettársaink. Ha ez részben igaz is, állandó hangsúlyozás a nem a megmaradás, hanem az áttelepülés légkörét erősíti. A megmaradást az segíti, ha a határon túli magyarok az anyanyelvi kultúra megőrzése és a nemzettudat ápolása mellett a többségi nemzettel is együtt tudnak élni. A szerb (román, szlovák és egyéb) tö bbségi nemzetnek még sokat kell változnia ahhoz, hogy európai módon viszonyuljon kisebbségeihez. De az áttelepülésnek és a kivándorlásnak csak a többségi nemzettel való együttélés az alternatívája. vissza A szerző az Európai Parlament szocialista képviselője Bethlen Gábor, a tolmács Több évszázados pozitív példák bizonyítják, le is lehetett győzni a sértődést, haragot, a veszekedésnek lehet jó kimenetele is. A "magas" politika és a média mondhatni tökéletes munkát vé gzett. Ha 2004 őszéig inkább csak a magyar (és főképpen az erdélyi magyar) irodalomtörténetben járatosak idézhették Kós Károly csaknem egy évszázada, egy aligalig ismert lapban (a Kalotaszegben, 1912ben) leírt verdiktumát, a december 5i népszavazás után számosan vallják a valamikor sikeres budapesti építésszel, majd Erdély írómindenesével: "Mert más az erdélyi ember és más a magyarországi, de különösképpen más és nekünk idegen a pesti magyar." Aki sértettségből következő elfogultsággal vádolná meg Kóst, az próbálja végigkövetni, megismerni e gazdag pálya részleteit, legalábbis fontosabb eredményeit. De idézhetjük Bánffy Miklóst is – ezúttal nem az írót, nem az állami színházak egykori intendánsát, hanem a politikust. A Budapesti Hírlap tudósítása szerin t (1910. április 26.) az erdélyi közügyek helyzetét így jellemezte: "Kevés kivétellel úgy bántak velünk, mint a mostoha gyermekkel, az utolsók voltunk abban, hogy vágyaink és követeléseink kielégíttessenek." Ő panaszolta fel azt is, hogy a nemzetiségi ügye kben nem azokat szólították meg, akik ismerik a kérdést, hanem a fővárosban élő "más szemmel látókat". (Ez a gróf Bánffy Miklós 1921ben és 1922ben Magyarország külügyminisztere volt, később telepedett haza Erdélybe.) De mehetünk még visszább az időben, a kár négyszáz évvel. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem – rövid időre Magyarország királya – egyik leveléből való (1619. június 3.) ez a Rhédeinek küldött üzenet: "Kegyelmed jóakaróinak adja értésekre, afféle hazug híreknek hitelt ne adjanak, mert én nem akaro m senki dolgát igazgatnom… Bizonyos dolog, hogy amikor a vár megyék akaratját ember érthetné, nem ártana szemét felnyitni embernek; ki tudja, mostani állapatban mi jöhetne ki az veszekedésből…" Tudván tudva, hogy Bethlen Gábor méretű – vagy őt akár távolr ól közelítő – magyar politikusok manapság nem akadnak, mégis hasznos volna, meg kellene próbálni odafigyelni a XVII. század elejéről szóló üzenetekre. Akkor is, ha hazug, akkor is, ha igaz hírek érkeznek onnan ide és innen oda. A históriát persze azért is érdemes fellapozni, hogy látva lássuk: nem 2004. december 5től, sőt nem is csupán Trianontól számítva lehet veszekedésről, sértődésről, haragról beszélni a határok két oldalán élő magyarok közt. De amint azt idézni fölösleges, ugyancsak több évszázados po zitív példák bizonyítják, le is lehetett győzni a sértődést, haragot, a veszekedésnek lehet jó kimenetele is – "kölcsönös haszonnal, azmennyire az érdekelt felek (innen is, túl is magyarok) jövendőre is láttattak nézni". Bizonyára érdemes elemezni, hogy m i vezetett a mostani állóháborúhoz (ennek súlyos sebeket osztó voltát jól példázza a Hitel 2005. februári száma, abban nem utolsósorban az Erdélyben, Romániában élők szinte valamennyi szövege). Én magam egy hónappal a népszavazás előtt a Gyurcsány Ferencet és Hiller Istvánt –
