Reggeli Sajtófigyelő, 2005. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-04-21
7 5 százalé k saját forrással kell rendelkezniük, a fejlesztési összeg 95 százalékát támogatásként kapják a közösség pénzügyi alapjától. vissza Nem tervez nagyobb személycseréket a kormá nyban a kijelölt új cseh miniszterelnök Prág a, 2005. április 20., szerda (MTI) - Jirí Paroubek, az új cseh miniszterelnökjelölt csütörtökig véglegesíteni szeretné kormánya személyi összetételét. "Szeretném, ha egykét napon belül már tisztán látnánk. Neveket azonban egyelőre nem kívánok mondani" - nyilatkozta újságíróknak Paroubek, aki jelenleg a Stanislav Gross vezette kabinet regionális fejlesztési minisztere, a kormány szerdai ülése előtt. Kifejtette: a három koalíciós párt szombatig kidolgozza az új kormány rövid programnyilatkozatát, valamint az együttműködés szabályait is. S ha mindezt a pártok vezetőségei jóváhagyják, akkor a jövő hét elején ő és a leköszönő kormányfő együttesen hivatalo san tájékoztatják az államfőt a hetek óta húzódó kormányválság végleges megoldásáról. "Semmiféle nagyobb személyi változással nem számolok. A jövő évi választásig már nincs elegendő próbaidő az esetleges új miniszterek számára" - mondta Paroubek, akit a Cseh Szociáldemokrata Párt javasolt a miniszterelnöki tisztségbe. A két koalíciós partner - a Kereszténydemokrata UnióCsehszlovák Néppárt, valamint a Szabadság UnióDemokratikus Unió - jelezték, hogy számukra Paroubek személye elfogadható. Václav Kl aus államfő a három párt megállapodását a régi koalíció felújításáról egyelőre nem kommentálta. A két ellenzéki párt - a polgári demokraták és a kommunisták - bejelentették, hogy a születő régiúj kormányt nem fogják támogatni. Várható, hogy az új koa líciós megállapodást a jövő hét elején írja alá a három kormánypárt elnöke. Paroubek jó megoldásnak tartja azt a modellt, hogy a legerősebb kormánypártban szétválik a pártelnök és a miniszterelnök személye. "A múltban már több jó példa volt erre, egyeb ek között Németországban. Nálunk is jónak találom" - jegyezte meg egy kérdésre válaszolva. Az immár több mint két hónapja húzódó kormányválság Stanislav Gross zavaros családi pénzügyei miatt robbant ki. Miután a szociáldemokraták eddig nem voltak hajla ndóak a miniszterelnök leváltására, a kereszténydemokraták kiléptek a koalícióból. A 18 tagú kabinetből eddig hét miniszter mondott le, de az államfő még egyetlen lemondást se fogadott el. A volt koalíció a múlt héten egyszer már megállapodott a válság meg oldásáról, de azt a szociáldemokrácia végül is nem fogadta el. Az új kormánynak várhatóan egy vagy két miniszterrel kevesebb tagja lesz. vissza OGY - Vitanap - Bársony András: Magyarország támogatja szomszédai integrá ciós törekvéseit Magyarország elkötelezett szomszédai integrációs törekvéseinek támogatásában - mondta Bársony András, a Külügyminisztérium politikai államtitkára. A politikus elmondta, hogy a tagság elvi és gyakorlati lépésváltást tett szükségessé a magyar külpolitika számára, mivel néhány szomszédos ország Magyarországgal együtt csatlakozott az unióhoz, illetve, mert a szomszédokkal való szoros együttműködés, valamint az integrációs úton történő segítségnyújtás más politikai környezetbe került tav aly május elseje óta. Hozzátette: Szlovákiával szoros az együttműködés Ukrajna lehetséges integrációját illetően, amelyben Ausztria is kiváló partner. Mint mondta, a nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében a magyar pénzügyi támogatás 60 száz aléka két aspiráns ország, SzerbiaMontenegró és BoszniaHercegovina irányában valósul meg, és bár a magyar külpolitika a célok tekintetében a bővítési biztosétól némileg eltérő álláspontot képvisel, Magyarország el tudja képzelni azt is, hogy SzerbiaMont enegró államszövetségben bekövetkező esetleges belső változások felgyorsíthatják például Montenegró integrációját. Az államtitkár megerősítette, hogy Magyarországnak alapvető fontosságú Horvátország integrációja. Hangsúlyozta, hogy a magyar külpolitika aktívan részt kíván venni az euromediterrán együttműködésben is az uniós kereteken belül. Magyarország együttműködése nemcsak a bővítés további folyamatára érvényes, nagyon fontosnak tartjuk azt, hogy az unió másik 24 tagállamával az együttműködés el vezessen oda, hogy az euroatlanti