Reggeli Sajtófigyelő, 2005. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-04-02
9 számában. Az erdélyi közéleti napilap a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által a héten első olvasatra a román kormánynak benyújtott törvényterv ezetről megszólaltatta az RMDSZszel szembenálló Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Magyar Polgári Szövetség képviselőjét, kikérte a román kormány mellett működő diszkriminációellenes tanács elnökének, valamint a román kormány kisebbségügyi államtitkárának a véleményét. vissza Támadják a szerbeket Koszovóban Népszavaonline 2005. április 2. Feltehetően albán szélsőségesek tüzet nyitottak egy koszovói faluban otthonukba visszatért szerbekre; Borisz Tadics szerb köztársasági elnök pénteken erélyesen elítélte a bűntényt. A szélsőségesek kétszáz méteres távolságból sorozatot adtak le egy házra, amelyben 12 szerb lakik, akik nemrégiben tértek vissza otthonukba. Öt nap leforgása alatt ez a második, szerbekkel történt incidens Kos zovóban. Hétfőn feltehetően albán szélsőségesek félholtra vertek egy 71 éves szerb férfit és 73 éves feleségét az északnyugatkoszovói Crkolez faluban. Az idős férfinak levágták egyik fülét, gerince tájékán megszúrták, az asszonynak pedig baltával sújtotta k le a vállára. vissza Egyetlen akadály maradt: a vízumkérdés - Somogyi Ferenc: Magyarország megbízható és kiszámítható szövetséges akar lenni Népszava 2005. április 2. Magyarország jó barát és jó szövetséges, amely segí ti a szabadság ügyét, nemcsak modell a demokráciára, hanem tevőlegesen is kiveszi részét a szabadság ügyének előmozdításából Ukrajnában, a Balkánon, Irakban és Afganisztánban - jelentette ki Condoleezza Rice amerikai külügyminiszter pénteken azon a sajtótá jékoztatón, amelyet Somogyi Ferenc magyar külügyminiszterrel együtt tartottak a külügyminisztérium épületében folytatott pénteki megbeszélésük után. Az amerikai külügyminiszter utalt arra, hogy Magyarország most a történelemben a demokrácia és a szabadság oldalán áll. Somogyi Ferenc arról biztosította vendéglátóját, hogy Magyarország megbízható és kiszámítható szövetségese akar lenni az Egyesült Államoknak mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi szervezetekben. A magyar külügyminiszter a sajtót ájékoztatón elmondta, hogy szó esett a vízumkérdésről is, a kiválóan fejlődő amerikaimagyar kapcsolatok egyetlen akadályát látja a vízumkötelezettségben, amely gátolja a további együttműködés kibontakozását. Hangoztatta, hogy Magyarország tisztában van az zal, hogy a vízummentesség elnyerése egy folyamat, de szeretné tudni, milyen feltételeket kell teljesítenie ahhoz, hogy megkapja más országokhoz hasonlóan ezt a privilégiumot. Somogyi Ferenc magyarországi látogatásra hívta meg Condoleezza Ricet, ennek i dőpontját majd később egyeztetik, és kifejezte reményét, hogy az Egyesült Államok elnöke is ellátogat majd Magyarországra. vissza Készítette: Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap - Nszv = Népszava - MaNcs = Magyar Narancs - MF = Magyar Fórum - ÉS = Élet és Irodalom - VH = Vasárnapi Hírek - Vg = Világgazdaság - Ng = Napi Gazdaság