Reggeli Sajtófigyelő, 2005. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-04-13
12 intézke désekre van szükség, hogy a magyar kisebbség védelme biztosítva legyen, mégpedig a szubszidiaritás és az önkormányzás (autonómia) elve alapján." A szöveg eredetileg a romák és a magyarok védelmére egy közös, általánosságokban fogalmazó bekezdést szentelt, a néppárti Gál Kinga azonban Moscovicival új kompromisszumos szövegjavaslatot dolgozott ki, melyet SzentIványi István a liberális, Tabajdi Csaba pedig a szocialista frakcióban fogadtatott el sikerrel. Így a külügyi bizottság igent mondott rá. Aggódnak a romák miatt Az új szöveg a fent idézett bekezdésen kívül a romák védelmével is külön foglalkozik. Sürgeti, hogy a gyakorlatban is alkalmazzák a szegregáció, az ok nélküli kisegítő iskolába küldés és az iskolai lemorzsolódás ellen hozott jogszabályokat, biztosítsák, ho gy ők is megfelelő egészségügyi és közellátáshoz jussanak, csökkenjen a körükben nagyon magas munkanélküliség, és javítsanak borzalmas lakhatási körülményeiken. A dokumentum arra is felhívja a figyelmet, hogy a 2007es csatlakozás érdekében Romániának "a lehető legtöbbet kell tennie azért, hogy pótolja azokat a hiányosságokat", melyeket a parlament és az Európai Bizottság is felsorolt az ország felkészültségét vizsgáló jelentéseiben. Ezek pedig számosak. A gyakorlatban is alkalmazni kell a közigazgatási é s bírói rendszer reformja során a két terület kölcsönös egymást segítő munkájáról, átláthatóságáról és függetlenségéről elfogadott alapelveket. Kiemelt figyelmet kell szentelni "a korrupció, azon belül is a legmagasabb politikai szintekig elérő, és az orsz ág szociális, gazdasági és politikai életét is aláásó korrupció" elleni harcnak. Ehhez meg kell erősíteni az önkormányzatokat, és javítani kell a közügyek intézésének kultúráját és etikáját. Pontosan be kell tartani és átláthatóvá tenni az állami támogatás okra vonatkozó törvényeket, és meg kell hozni a közbeszerzési jogszabályokat. Fenyeget a védőzáradék A szöveg üdvözli, hogy az új kormány fontos célkitűzésként kezeli a sajtószabadságot, ugyanakkor sürgeti, hogy teremtsék meg a sajtó és szólás teljes sz abadságát és függetlenségét. Külön kitér a gyermekek védelméről idén januárban elfogadott jogszabály végrehajtására, és sürgeti, hogy végre teremtsenek rendet a külföldieknek történő örökbefogadás ügyeiben. A környezetvédelem hiányosságai között elsősorba n az ipari szennyezésre, a hulladékkezelésre és a vegyi szennyezések megelőzésére hívja fel a figyelmet. Nem megfelelő az élelmiszerbiztonság, valamint az állategészségügy, és az állatok tartásának körülményei is kifogásolhatók. Bár az iparpolitika többny ire kiszámítható, a szabályozó és ellenőrző szervek kapacitáshiánya miatt gyakran nem tudják meghozni és betartani a döntéseket, a túlburjánzó adminisztráció és az instabil jogi környezet akadályozza a befektetőket, valamint a kis- és középvállalkozásokat. A jelentések még rengeteg hiányosságra mutatnak rá, de egyúttal elismerik: Románia figyelemreméltó haladást ért el 1997 óta, különös tekintettel arra, hogy milyen óriási hátránnyal indult. A csatlakozásra való megfelelő felkészültség azonban az EUnak és Romániának egyformán érdeke, ezért ha mégis életbe léptetnék a védőzáradékot, és egy évvel elhalasztanák az ország csatlakozását, azt nem szabad büntetésként felfogni – fogalmaz az EP dokumentuma. Nem lehet szemet hunyni Ezzel egyetértenek a magyar eur ópai képviselők is. Gál Kinga lapunknak elmondta, azért szavaz ma igennel a román csatlakozási szerződésre, mert "ez egy történelmi pillanat a Romániában élő magyar közösség számára". Ez ugyanis az egyetlen út autonómiájukhoz, fennmaradásukhoz, saját lábon való megállásukhoz, gyarapodásukhoz. Nagyon fontos ugyanakkor, hogy mindenki odafigyeljen rá, mi történik a következő hónapokban, években. Ha ugyanis szemet hunynának súlyos hiányosságok felett, az demoralizáló lenne a jelenlegi tagállamok polgárai számár a, de a romániai lakosságnak sem lenne érdeke, mert felkészületlenül ők sem lesznek a csatlakozás nyertesei – mondta. SzentIványi István – aki ma szintén igennel szavaz – pedig úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak is érdeke Románia minél előbbi csatlako zása, de a felkészületlenséget mindenki megszenvedné, a román vállalkozások például nem lennének képesek felvenni a versenyt az egységes piacon. A védőzáradék így ösztönző erőként hathat, hogy a hátralévő időt jól használják ki. Markó Béla kezében jó helye n vannak az