Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-01
6 szaszámlálót állítottak fel, így a szófiaiak láthatják, hány másodperccel kerültek közelebb az EUtagság hoz. A visszaszámláló felavatásakor egy kisfiú eredeti bolgár dudán játszotta el Beethoven Örömódáját. Az óv atosak egyetlen zavaró körülménytől tartanak: elterjedt, hogy az örökbefogadások körüli ügyek esetleg go ndot okozhatnak, vagy megzavarhatják az aláí rási előkészületeket. (Munkatársunktól) Bukarest nyugalomra int A néppárti politikusok nyilatkozatai nem fogják késleltetni Románia integrációs folyamatát - igyekezett megnyugtatni a közvéleményt a román média által idézett Traian Basescu államfő és Cali n Popescu Tariceanu miniszterelnök. Bukarestben felkavarta a kedélyeket, hogy a Handelsblatt német napilap tudni vélte: az Európai Parlament legnagyobb, konzervatív frakciója nyomást gyakorol Románia csatlakozási folyamatá- nak befagyasztásáért. Basescu ál lamfő szerint a román kormány nem áll le vitatkozni ilyen kérdésekről "bármely politikussal", ez ügyben az ország az európai intézményekkel tartja a kapcsolatot. Tariceanu miniszterelnök azonban óva intett attól is, hogy alábecsüljenek egy ilyen "jelzést", amely Brüsszelből érkezik Bukaresthez. Ene Dinga, az európai integrációért felelős román miniszter szintén nyugalomra intett, kifejtve, hogy az európai keres zténydemokraták fenntartásai önmagukban még nem késleltetik a csatlakozási folyamatot. (MTI) vissza Gotovina túszul ejtette Horvátországot Népszabadság • Seres Attila • 2005. március 1. Zágráb meg kíván felelni az EU által támasztott követelményeknek, és teljeskörűen együttműködik Hágával annak érdekében, hogy a h áborús bűnökkel vádolt tábornokot, Ante Gotovinát kiadják a Nemzetközi Tö rvényszéknek - mondta nemrég Budapesten Ivo Sanader horvát miniszterelnök. A nemzetközi sajtótájékozt atón vágott kormányfői grimaszt újságírók utóbb úgy értelmezték, hogy Sanader maga is lehetetlen helyze tnek tartja, hogy a jól teljesítő Horvátország egyetlen ember foglya legyen. Brüsszel egyértelművé tette, hogy Horvátország EUcsatlakozási tárgyalásainak - március 17re tervezett - megkezdését a délszláv konfliktus idején állítólag háborús bűnöket elkövető Gotovina letartóztatásához és kiadatásához köti. Senki sem lehet törvények feletti - hangoztatta korábban Sanader, de bosszankodása ali ghanem csak kifelé szólt, Brüsszel megnyugtatását célozta. Ha Zágráb nem szolgáltatja ki Gotovi nát, az EUtárgyalások elmaradását kockáztatja, ha viszont megteszi, saját közvéleményével kerül szembe. Carla del Ponte, a volt jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék főügyésze többször járt Zágrábban, látogatásainak egyetlen célja volt: elérni az immár négy éve szökésben lévő Gotovina tábo rnok kiadatását. Az idő sürget. A Nemzetközi Törvényszéknek 2007ig be kellene fejeznie működését és lezárnia a délszláv ügyet. Horvátország éppen az említett időpontig szeretné befejezni az EUva l a csatlak ozási tárgyalásokat, és bebocsátást nyerni a fejlett európai demokráciák klubjába. vissza Versenyfutás az idővel. Megfosztották Kucsmát privilégiumaitól Magyar Hírlap 2005. március 1. Az ukrán kormány ú gy határozott, hogy megfosztja Leonyid Kucsma exállamfőt minden, neki korábban megítélt juttatástól és kedvezménytől. A kormány ígérete szerint a kérdést később egy új, a volt elnökök státusáról szóló törvénnyel rendezik véglegesen. Az előző kormány mé g január 19én, négy nappal Viktor Juscsenko elnök beiktatása előtt hozott rendeletet arról, hogy Kucsmát milyen állami juttatások illetik meg azután, hogy átadta hivatalát. Az új vezetésű igazságügyi minisztérium viszont úgy találta, hogy a rendelettel – amelyet egyébként igy ekezett az előző vezetés titokban tartani – túllépte a kormány hatáskörét, ezért a tárca javaslatára a jelenlegi,