Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-04
11 gyar Házban. Mivel azonban ez utóbbi nem alkalmas ebédek, vacsorák lebonyolítására, erre a célra továb bra is az évtizedekig jól működő nagykövetségi épület - a mai rezidencia - szolgál. vissza Bush még az idén Budapestre, Gyurcsány Ferenc Amerikába látogat Népszava 2005. március 4. Washingtonba készül Somogyi Ferenc magyar külügyminiszter, s látogatását követően várhatóan fogadják a Fehér Házban Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt is - jelentette be tegnap George Herbert Walker, a bud apesti amerikai nagykövet egy sajtóbeszélgetésen. Lapunk kérdésére az amerikai misszióvezető megerősíte tte, hogy nagy valószínűséggel még az év vége előtt George W. Bush amerikai elnök is ellátogat Buda pestre. Gyurcsány washingtoni útjával kapcsolatosan még folynak az egyeztetések, az viszont már eldőlt, hogy a magyar diplomácia vezetője április elsején tárgyal Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel. Megb eszéléseiken a nagykövet szerint a világpoli tika jelentős kérdései mellett a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztése, s a vízumügyek is szóba kerülnek. Walker nagykövet megerősítette, hogy Bush elnök szívüg y é- nek tekinti a vízumkönnyítéseket, de a változtatáshoz a kongresszus hozzájárulására lenn e szükség. Ápr i lisban egyébként Budapesten tartja következő ülését az amerikaimagyar konzuli bizottság, s ismét átteki n tik, hogyan lehet könnyíteni a beutazást a jelenlegi törvényi szabályozás keretei között. Budapestre készül az FBI igazgatója is, abból az alkalomból, hogy tíz éves az ILEA, a magyar fővárosban működő FBIakadémia. Walker nagykövet közölte: az Egyesült Államok nagyra értékeli az iraki missziót segítő magyar felajánláso- kat, amelyeket az amerikaimagyar partneri viszony megerősítéseként üdvö zöltek Washingto n ban. viszsza Módosítás a Szülőföldprogramhoz Népszava 2005. március 4. Módosító javaslat készül a Szülőföldprogramhoz a határon túli magyarok képviselőivel folytatott konzult á- ciók után - közölte a kormá nyszóvivő. Batiz András elmondta: a javaslatban szerepel majd a Szülőföldalap évi 1 milliárd forintos támogatása, a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteinek beleszólási lehetősége a tanács és a kollégium összetételébe, valamint a határon túli magyar kö zösségek egymás közötti kapcsolatta rtásának támogatása. Az elképzeléseket Avarkeszi Dezső kormánymegbízott terjeszti be a februárban elf ogadott Szülőföldprogramhoz - tette hozzá a szóvivő. Emlékeztetett arra is, hogy a Nemzeti Felelősség Pro gram keretében a gyors és méltányos honosítás megvalósítását előkészítő munka még nem fejeződött be . vissza A nap embere: Duray Miklós Népszava 2005. március 4. Szerző: Szász István Duray Miklós a Szlovákiában élő radikalizmusáról közi smert magyar politikus a Magyar Nemzet március 3ai számában egész kolumnás cikkben hallatott ismét magáról. Megerősítette azt a róla kialakult általános képet, hogy nem csak hazájában Szlovákiában képvisel gyakran tűrhetetlenségig radikális álláspontot, h anem előszeretettel hangoztatja szélsőséges nézeteit a magyar belpolitikában is. A Magyar Nemzet március 3ai számán megjelent írásában Duray Miklós hű maradt eddigi önm a gához. Ugye emlékszünk rá, a 2002es választási kampány Kossuthtéri nagygyűlésén ő volt az, aki Orbán Viktorra és rálicitálvaa nagygyűlést forradalmi megmozdulásnak titulálta. Ez alkalommal 2004. december 5i sikert elen népszavazást választja apropónak arra, hogy minden hitványságot rászórjon nem csak a regnáló ko rmányra, hanem a magyar társadalomra is.Nem semmiség, hogy már bevezetőben közli , hogy a december 5i népszavazás "kimenetele..., illetve a kormánypártok magatartása miatt olyan napként fog bevonulni (a magyar nemzet újkori történelmébe), mint az Amerikai Egyesült Államok történ etébe 2001. szeptember 11." Bevallom : csodálom mindazon külföldi és hazai politikusokat, értelmiségieket, bárkit, aki egyáltalában szót váltani képes egy olyan emberrel, aki tollrezdülés nélkül ír le ilyen, jóformán a mentálhigiénia körébe tartozó állítás t. Na, de mi átlag- állampolgárok is megkapjuk a magunkét Az itélet sommás: "a magyarság mintegy fele elbitangolt" Figyelmes olvasással mégis találtam Duray publicisztikának álcázott szitkozód á-