Reggeli Sajtófigyelő, 2005. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-03-14
4 Szili Katalint ajánlja államfőnek az "MSZPközeli" tagozat Nyusztay Máté, 2005. március 14. 00:00 A kettős kötődést tartják fontosnak K ép: Szabó Barnabás Vállalná az államfőjelöltséget Szili Katalin, aki szerint minden párttestületnek szíve joga a jelölés. Ezt a jelek szerint magára értette a társadalompolitikai tagozat is, bár nem párttestület. Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét ajánlja államfőjelöltnek az "MSZPközeli" társadalompolitikai tagozat. Göncz Árpád és Mádl Ferenc jól jelenítették meg a liberális, illetve a konzervatív értékeket, most viszont a szocialistáknak vállalniuk kellene baloldali kötődésű jelölt, konkrétan Szil i állítását - hangzik az érv. Az ajánlás váratlanul jött, nem szerepelt a szombati ülés napirendjén. A tíz ügyvivő. közölte Gráner Gyula elnök, egyhangúlag döntött így. A tagozat tagjait régi jó kapcsolat fűzi Szili Katalinhoz, többségüket még a rendszer váltás előtti időkből, a Reformkörök mozgalomból. Ebből eredően politikai nézeteik is metszik egymást. A kettős állampolgárságról tartott tavalyi népszavazás idején például Szili és a tagozat is lelkiismeret szerinti szavazásra buzdított. A nyíltan "nem"e t hirdető MSZPnek ez már sok volt, pláne azután, hogy egy hivatalosan nem is létező tagozat az EPválasztási vereség okaival való szembenézést sürgette. Nem csoda, hogy sem a helyi pártszervezetek, sem az országos választmány nem kapkodja el a bejegyzésük et. A "kibeszélés" és a döntéshozatalt segítő értelmiségi bázis tekintetében egyaránt problémákkal küszködő szocialisták a még nagyobb ütközés helyett az integrálást választották. A választmány április elején határoz a bejegyzésről. Kedvező döntés eset én a párt a két problémát egyszerre orvosolhatja: az értelmiségi kört a döntések előkészítésébe bevonva elejét veheti az utólagos bírálatoknak. A tagozat sem jár rosszul: használhatja a párt infrastruktúráját, s lesz egy szavazata az országos választmányba n. A párt valamennyi szervezete kénytelen lesz együttműködni velük. A tagozat négyszáz körüli tagja közül mintegy százan nem párttagok. A kongresszusban csak akkor szavazhatnának, ha platformmá alakulnának, aminek viszont feltétele a párttagság. A "kettős kötődést" fontosabbnak ítélték, ezért döntöttek a tagozattá alakulás mellett. A kormány elképzeléseit szombaton is bírálták. Kupa Mihály és Pitti Zoltán közgazdászok, valamint Gazsó Ferenc szociológus szükségesnek ítélte, hogy az MSZP még az adórendszer módosítása előtt tisztázza a közteherviselés összefüggéseit, s elfogadhatatlannak nevezték az adórendszer olyan módosítását, amely nem biztosítja a közfeladatok ellátásához és a jóléti politika megvalósításához szükséges erőforrásokat. A Fiatal Baloldal, illetve három somogyi MSZPalapszervezet is Szili Katalint javasolja államfőnek. Érvelésük hasonló a társadalompolitikai tagozatéhoz: "volt már liberális, van konzervatív köztársasági elnök". vissza Tüsténkedés a szarkofág körül, avagy az elnöki teljhatalom Malgot István Orbán Viktorról és a nemzeti konzultációról Csuhaj Ildikó, 2005. március 14. 00:00 Orbán Viktor és Malgot István a Szövetség a Nemzetért polgári kör megalakulásakor, 2002ben Kép: FOTÓ: teknős miklós Az Orbán Viktor által létrehozott körök egy idõ után csak a nevükben léteznek - mondja a lapunknak adott interjúban Malgot István író, a Szövetség a Nemzetért Polgári Kör tagja. Mikor beszélt utoljára Orbán Viktorral? Valamivel több mint egy éve volt a Szö vetség a Nemzetért Polgári Kör utolsó ülése. Akkor beszélgettünk.