Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-05
7 Az elidegenedés, a "téged szeretlek, téged viszont nem" öngyilkos és rövidlátó huzakodás Medgyessy Péter kormányra kerülésével szinte semmit sem enyhült. Medgyessyék ugyanis azzal, hogy az árokbetemetésre hivatkozva szó nélkül tudomásul vették bizonyos kisebbségi vezetők rendszeres magyarországi pártpolitikai szerepvállalását, még mélyebb betagolódásukat a Fideszérdekszférába, valójában homokba dugták a fejüket, és úgy tettek, mintha ez a világ legtermészetesebb dol ga volna. Pedig nem az. Még akkor sem, ha a bajok elhallgatása, a nyílt beszéd hiánya tradíciónak mondható a magyarmagyar viszonyrendszerben. Bizonyos dolgok még a rendszerváltás idején tabusítva lettek, ami - ismerjük el - az akkori helyzetben mindenképp en indokolható és helyes döntés volt. Hiszen több szomszédos országban a magyar kisebbségek fizikai létükben érezték magukat fenyegetve, a többségi nyomást figyelembe véve pedig nem is egy helyen a tét gyakorlatilag a puszta kisebbségi túlélés volt. Ilyen körülmények között nem jöhetett más szóba, mint a határon túli magyar szervezetek és vezetőik feltétel nélküli támogatása, döntéseik automatikus helyeslése. Normarendszer, demokratikus kapcsolattartási kritériumok és alapelvek megfogalmazásának akkor még n yilván nem jött el az ideje. E viszonyt sokáig alapvetően a paternalizmus jellemezte, az anyaország jó szülőként igyekezett segíteni a határon túl rekedt gyermekei megmaradását, fejlődését. Csakhogy azóta nagyot fordult a világ a Kárpátmedencében, de ez bizonyos kérdéseket illetően nem látszik tudatosulni. A kisebbségi magyar közösségek nagy többségét ma már nem lehet végveszélyben levő, ostromlott erődnek látni; fájdalmas kivételektől eltekintve csökkent a rájuk nehezedő többségi nyomás, előrehaladt a j ogállamiság; néhány szomszédunk velünk együtt lépett be az EUba és a NATOba, mások pedig hamarosan ezt teszik. Fejlettségi szintjüket tekintve a térség országai nivellálódnak. Mindez együtt átalakította a határon túli magyarság helyzetét is - megmaradásu k szinte sehol sem vethető fel már marcangoló dilemmaként. Ráadásul főleg azokban az államokban változott sokat a helyzet, ahol a magyarság a legnagyobb tömbökben él: a kisebbségi magyar szervezetek Romániában és Szlovákiában megkerülhetetlen szereplői let tek a politikai életnek, sőt egyenesen kormányzati tényezőkké váltak. Ezzel tovább nőttek érdekérvényesítési lehetőségeik, az önbizalmukról nem is beszélve. Ezeknek a magyar tömböknek az aspirációi, gondjai mára gyakran egészen más megítélés alá esnek, min t például a vajdaságiaké vagy a kárpátaljaiaké. Nem célravezető tehát azonos kategóriában kezelni őket, megérett az idő a differenciált kezelésre: az utóbbiak nyilván az átlagosnál több törődést igényelnek részünkről. De a jogállami keretek megszilárdulá sával, a kisebbségek önsúlyának látványos megnövekedésével itt volna az ideje a korábbi tabuk feloldásának, a magyarmagyar együttműködési bázis korszerűsítésének is. Vagyis olyan normarendszer kiépítésének, amely rögzíti az együttműködés alapelveit (nem u tolsósorban a kölcsönös tiszteletet és a zsigeri politizálás elutasítását), s kijelöli a támogatások egyértelmű és a közvélemény számára teljesen átlátható kereteit. Meghatározza, ki mit vár el a másiktól, hol kezdődik és végződik egymás terrénuma. Ki mibe szólhat bele, és milyen formában. Egy ilyen magyarmagyar chartára annál is nagyobb igény mutatkozik már, mert a népszavazással és Szabadkával e viszonyrendszer mélypontra zuhant. Sőt, valójában új minőséget ért el. Korábban ugyanis pártok vitatkoztak p ártokkal, kormányzati vezetők kisebbségi vezetőkkel. A referendum óta fordul elő először, hogy a kisebbségek nemcsak személyekre és pártokra haragszanak, hanem magáról az anyaországi szavazóról is megvan a véleményük: őneki pedig a határon túli magyarról, amiért "kívülről" szól bele, hogyan voksoljon. Egy olyan szituáció, ahol az anyaország kerül szembe a határon túli magyarsággal, mindkét részről elviselhetetlen állapot. Ennek tudatosítása egyelőre csak a Gyurcsánykormány és az RMDSZ részéről érzékelhet ő. Kettejük közül nyilván a kormány van kezdeményező helyzetben. Gyurcsány kormányra kerülése akár fordulópont lehet kisebbségi ügyekben. Ezt jelzi a kormányfő népszavazási szereplése, kiállása egy józan, nemzetközileg is védhető álláspont mellett. Nemze tpolitikai tett volt részéről, amikor a szavazás után a Kárpátmedencei magyar hegemóniára épülő orbáni vízió helyett egy eurokonform nemzetstratégia kidolgozását helyezte kilátásba. E célból azóta történtek is lépések, nem biztos azonban, hogy mindig a he lyes irányban. Gyurcsány ugyanis mintha egyszerre reagálná túl a referendum üzenetét és értékelné alul a határon inneni és túli rossz hangulat következményeit. Kormánya a válság
