Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-04
10 A pártelnökök előrelépésnek tartják a találkozót 2005. február 3., csütörtök 12:54 2489 olvasás A 2007től tervezett nemzeti fejlesztési politika főbb elveit vitatta meg a miniszterelnök a parlamenti pártok vezetőivel. Az eredeti leg másfél órásra tervezett megbeszélés végül három órán át tartott a Parlamentben. Ezután a kormányfő, majd a pártelnökök tájékoztatták az eredményről a sajtót. A találkozó után a kormányfő azt mondta: a politika, a közélet helyenként rosszindulatú han gsúlyaihoz képest együttműködést, visszafogottságot tapasztalt a tárgyalófelek között. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, hogy bárki is van kormányon, látható, hogy Magyarország fejlődése, az egyes mutatók mindig tízéves ciklusban ugyanabba az irányba haladnak , ezért is fontos, hogy együtt beszéljenek az ország jövőjét meghatározó kérdésekről. A kormány javaslata szerint a növekvő versenyképesség és a növekvő igazságosság kell, hogy alappillére legyen a fejlesztéseknek. A miniszterelnök elfogadhatónak tartotta Orbán Viktor felvetését, hogy harmadik szempontként a biztonságot is figyelembe kell venni. A kormányfő beszámolója szerint abban már nem volt egységes álláspont, hogy ki kell jelölni, mely területek kerülnek előtérbe a fejlesztések során - ezt a kormány javasolta , a Fidesz elnöke ugyanis azt is fontosnak tartaná, hogy senki ne szoruljon ki a lehetőségekből. Érdemi vita, nézetkülönbség amiatt volt - folytatta Gyurcsány Ferenc , hogy mekkora mozgástere lesz a következő kormányoknak módosítani az idei év végéig elkészülő hétéves Nemzeti Fejlesztési Terven. Baráth Etele arról tájékoztatta a résztvevőket, hogy erre legkorábban félidőben, vagyis 20092010ben van lehetőség, de csak minimális változtatásra. Gyurcsány Ferenc elmondta még: nem fogadták el a kor mánypártok a Fidesz javaslatát egy ötpontos egyetértési nyilatkozatról, de abban megállapodtak, hogy szakértői konzultációkkal folytatják az egyeztetéseket. A miniszterelnök úgy látja: van esély arra, hogy a hétéves fejlesztési programról szóló konzultáció t kivonják a napi politikai csatározásokból. A négy pártelnök is egyetértett abban, hogy együtt kell működniük a Magyarország jövőjét meghatározó fejlesztési tervek elkészítésénél. A mostani találkozót is előrelépésnek tartják - főként azért, mert egyált alán létrejött. Voltak azért különbségek is. Dávid Ibolya, az MDF elnöke azt mondta: a kormány által elkészített több ezer oldalas anyag rossz, zavaros, mindennel akar foglalkozni, de nem jelöl ki világos irányokat. Ugyanakkor úgy látja, a miniszterelnök elképzelései már közelebb állnak az MDF elvárásaihoz. Dávid Ibolya szerint a Nemzeti Fejlesztési Terv három alapfeltétele a költségvetési hiány csökkentése, a fejlesztési régiók kialakítása és az uniós pénzek jobb felhasználása lenne. A terv középpontjába pedig a kreativitást kellene állítani - Magyarország ezzel lehetne versenyképes. Hiller István, az MSZP elnöke azt mondta: a megbeszélés oldotta a pártok közötti bizalmatlanságot, amely már az ország versenyképességének akadálya lett. Egy kérdésre válaszo lva jelentette ki, hogy a központi és a helyi forráselosztás felefele arányát jónak tartja, és csak olyan módosítást támogatna, amely a helyi pénzfelhasználást erősítené. Kuncze Gábor SZDSZelnök kiemelte például, hogy egyetértettek a felek abban, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv elkészítését kísérje figyelemmel a parlament, vitassa meg és hozzon határozatot.