Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-04
4 Székely István egyébként a Szabadság című kolozsvári napnak adott egyik korábbi nyilatkozatában már kifejtette az érdeklődés csökkenésének okait. Eszerint , aki sürgősen igényt tartott a magyar igazolványra, az már régen kiváltotta. Az is az okok között szerepel - mondta a tisztségviselő , hogy az adott kedvezmény elnyeréséhez már nem volt szükség az okmányra. De befolyásolta az érdeklődés mértékét a sikert elen népszavazás is - vélekedett Székely István. vissza +++ kigy/kgf 08.21 LMT 030205 3003 BP0047 4 230 MTIk1016 Támogatja a Szülőföldprogram gazdasági elképzeléseit Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke ko d: nemzetiség/KULP/BELP fk: HU/RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. február 3., csütörtök (MTI) - Messzemenően támogatja a Szülőföldprogram gazdasági csomagjának elképzeléseit Takács Csaba, a Romániai Magyar Demokrat a szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke, annak ellenére, hogy még nem ismeri a program megvalósíthatóságának lehetőségeit - olvasható a Szabadság csütörtöki számában. Takács Csaba a kolozsvári napilapnak beszámolt arról a budapesti szakértői tanácskozásró l, amelyen a magyar kormány által meghirdetett Szülőföldprogramról, az útlevél- és vízumkibocsátás kérdéseiről, az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségéről folytattak eszmecserét a magyar kormány képviselői a határon túli magyar szervezetek vezetői vel. A találkozón a résztvevők megismerkedhettek azzal a törvénytervezettel, amely létrehozza a Szülőföldalapot. "Tájékoztatást, információkat kaptunk a Szülőföldprogramcsomagról, meghallgattuk a belügyi, a munkaügyi- és a külügyminisztériumi, valam int az ITDH, a Corvinus Rt., a Magyar Fejlesztési Bank, az Exim Bank és a Magyar Hitel Bank Rt. képviselőinek előadásait a fenti témákkal kapcsolatban. Mivel a tényanyaggal csupán ott ismerkedtünk meg, csak néhány javaslatot fogalmaztunk meg az elhangzotta kkal kapcsolatban, a továbbiakban minden határon túli szervezet áttekinti az anyagot és megteszi kiegészítő javaslatait" - fejtette ki Takács, hangsúlyozva: ezek a javaslatok várhatóan helyet kapnak azokban a munkaanyagokban, amelyek a magyar parlament elé kerülnek. Az ügyvezető elnök a Szülőföldprogram gazdasági csomagjának elképzeléseit messzemenően támogatja, annak ellenére, hogy még nem ismeri megvalósíthatósági lehetőségeit - olvasható a lapban. Takács megállapítja: ezek nem támogatások, hanem vég re a piacgazdaság szabályai szerint működő gazdasági fejlesztési programok. Nem arról van tehát szó - állapította meg Takács , hogy valakinek megpakolják a hátizsákját pénzzel, amit aztán vissza nem térítendő támogatásként elkölthet. Ezek a támogatások a piac szabályait veszik figyelembe ahhoz, hogy finanszírozható programok alakuljanak ki - fűzte hozzá. vissza +++ kigy/kgf 08.25 LMT 030205 2488 Ismerkedési délelőtt a Parlamentben Ellenzéki szakértők nélküli n égypárti egyeztetés a második nemzeti fejlesztési tervről Népszabadság • Csuhaj Ildikó Nagy Szilvia • 2005. február 4. Versenyképesség, igazságosság, biztonság - ezt a szlogent mind a négy parlamenti párt elnöke elfogadta tegnap, amikor a minisz terelnök meghívására a második nemzeti fejlesztési tervről konzultáltak. Elmaradt a GyurcsányOrbán protokollkézfogás. "A lehető legunalmasabb találkozóra készülök" - így nyilatkozott Gyurcsány Ferenc előzetesen arról a 2007 és 2013 közötti nemzetei fejl esztési tervről folytatott egyeztetésről, melyet ő kezdeményezett a parlamenti pártok elnökeivel. A tegnapi megbeszélés - amelyen a miniszterelnök mellett Göncz Kinga esélyegyenlőségi, Kóka János gazdasági miniszter, Baráth Etele uniós tárca nélküli minisz ter, valamint Hiller István, Kuncze Gábor, Dávid Ibolya és Orbán Viktor pártelnök vett részt - azonban mégis mozgalmasra sikerült. De a kamerák kereszttüzében elmaradt a protokollkézfogás Gyurcsány Ferenc és a Fidesz elnöke között.