Reggeli Sajtófigyelő, 2005. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-02-10
3 U KRAJNA Kijev integrációs segítséget vár Az új ukrán kormányfő első hivatalos külföldi vendége lesz ma Gyurcsány Ferenc . A magyar miniszterelnököt népes küldöttség kíséri el Kijevbe. Julija Timosenko a múlt héten foglalta el tisztségét, elszánt reformpolitikuscsapat élén. A magyar vendéget az eg ynaposra zsúfolt program szerint fogadja az új államfő, Viktor Juscsenko is. (Nsz 4.o.) Élénkülőben a gazdasági kapcsolatok Ukrajnával - Gazdasági együttműködési megállapodást is aláírnak ma Kijevben Gyurcsány Ferenc kormányfői egynapos villámlátogatása alatt – tudta meg a Világgazdaság. A miniszterelnök négyszemközt tárgyal Julija Tyimosenko új ukrán kormányfővel, majd az általuk vezetett két delegáció plenáris ülésen tekinti át a kétoldalú kapcsolatokat. (Vg 4.o.) Változó Uk rajnapolitika? – A kormányfő mai útja is jelzi, ha késve is, de Budapest felzárkózik Európa mögé – Ha megkésve is, de immár a magyar diplomácia is felzárkózni látszik az európai Ukrajnapolitikához. Ezt jelzik az utolsó utáni pillanatban nyélbe ütött kije vi külügyminiszteri látogatást gyorsan követő mai kormányfői út mellett a szaktárca immár a realitásokat tükröző legutóbbi helyzetértékelése is (MN 10.o.) http://www.mno.hu/ Elkerült magyarok – A MN úgy tudja, a kárpát aljai magyar közösséget érintő konkrét kérdések nem szerepelnek Gyurcsány Ferenc ukrajnai tárgyalásainak előzetes programjában. A magyar miniszterelnök elkerüli Kárpátalját, csak Kijevbe látogat, de ott sem folytat különmegbeszélést az Ukrajnában élő magya rok képviselőivel. A tárgyalásokon ennek ellenére jelen lesz a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, Kovács Miklós , aki az ukrán fél delegációjába kapott meghívást. László Boglár kormányszóvivő a MNnek elmondta, a kétoldalú megbeszélések en magyar részről nem kívánják felvetni a Kisszelmenc és Nagyszelmenc közötti határátkelő megnyitását, azt Budapest az Európai Unión keresztül igyekszik szorgalmazni (MN 10.o.) http://www.mno.hu/ Kucsma: békés öregkor vagy börtön előtt? - Ukrajnában eltérően vélekednek arról, milyen sorsot érdemel a volt elnök és több hírhedt bizalmasa (Nszv 10.o.) Új Ukrajna – új Kárpátalja? – Brenzovics László KMKSZalelnök a kárpátaljai magyarság elvárása iról (Demokrata 2729.o.) http://www.demokrata.hu A Gázhercegnő - Az ukrán Verhovna Rada (Legfelső Tanács) ugyan szinte egyhangúlag hagyta jóvá Viktor Juscsenko államfő miniszterelnökjel öltjének, Julija Timosenkónak a személyét, valamint az új kormányfő által előterjesztett koalíciós kormány összetételét és programját, de hát hogyan is mondhatott volna nemet arra a programra, amely szerint "a Napnak Nyugaton kell felkelnie, és az emberekn ek boldogoknak kell lenniük"? (168 Óra 4546.o.) Új ukrán kormányfő – Moszkva ellenében (Figyelő 6.o.) http://www.fn.hu/ A RÉGIÓ HÍREI ➢ V ILÁGTÜKÖR