Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-07
21 kárpótlás, földtörvény, oktatási, nyelvhasználati, közigazgatási jogosítványok. Ugyanakkor az lett a következménye, hogy a magyarság igény eit javarészt a nyelvhasználat, kultúra területére redukálták. Az ezekben a kérdésekben elért eredményeket pedig a többségi kormányokkal együtt a magyarság helyzetének rendezéseként mutatják be a nemzetközi szervezetek felé. Magyarország szerepe, hozzááll ása a határon túli magyarság legfontosabb problémáihoz annak függvényében változott, hogy nemzetileg menynyire elkötelezett kormány volt hatalmon. A ciklikusan változó, támogatóvisszafogó magatartásformákhoz a határon túli magyarság nehezen tudott alkalma zkodni. Tizenöt év alatt létrejöttek az együttműködés és támogatás alapvető kormányzati, politikai, gazdasági és civil struktúrái, ugyanakkor az is tény, hogy ezek működése és hatékonysága a mindenkori magyar kormány szándékaitól függ. Ami az anyagi támoga tásokat illeti, annak nagyságrendje az előző ciklus végére érte el azt a szintet (1012 milliárd forint), amely már közelíti a hatékonyság küszöbét. A támogatási rendszer struktúrája, a szétszabdalt alapítványi rendszer viszont nem alkalmas annak növelésér e. Annak ellenére, hogy Magyarország EUcsatlakozásának idejére a határon túli magyarság helyzete a kommunista diktatúrák alattihoz képest lényegesen javult, a megmaradásához szükséges feltételrendszert nem sikerült megteremteni. Az előzőek alapján, bár az elmúlt években kialakult és alkalmazott nemzetpolitikai alapelveken - a szülőföldön való megmaradás, az autonómia megvalósítása, a határok feletti nemzeti újraegyesítés - változtatni nem indokolt, ugyanakkor szükséges az eszközök és hangsúlyok hatékonyabb megválasztása. A legnagyobb kihívást, pozitív és negatív értelemben egyaránt az uniós csatlakozás jelenti. A veszély egyrészt abból adódik, hogy Magyarország az eddigieknél is nagyobb vonzerőt fog jelenteni a határon túli magyarság számára, másrészt a bő vítésből végérvényesen vagy hosszú távon kimaradók (Kárpátalja, Délvidék) esetében az elszigetelődés a szülőföld elhagyására ösztönzi a magyar közösségek tagjait. Ugyanakkor a következő 1520 év távlatában a magyarmagyar integráció új lehetőségei adódnak, hiszen esély van rá, hogy a kárpátaljai és délvidéki magyarság kivételével valamennyien egy államszövetségbe kerüljünk. Európai uniós politikánknak ebből kifolyólag egyrészt differenciáltnak, másrészt célratörőnek kell lenni. Kezdeményezni kell egy haték ony kisebbségvédelmi rendszer létrehozását. Ismerve azonban az ilyenkor szükséges kompromisszumok gyengeségeit, fontos a meglevő európai példákra építő érdekazonosságok kihasználása is. Feloldódik az állampolgárság dilemmája abban a tekintetben, hogy nem a magyar állampolgárság megadása lenne a Magyarországra település ösztönzője, hiszen az EUn belül a szabad letelepedés lehetősége adott. Ugyanakkor természetesen továbbra is a magyarság Kárpátmedencei lakóterületének legalább részbeni megőrzése a cél. A Magyarországra történő bevándorlási szándék és az erősödő asszimiláció ellensúlyozására olyan intézmény- és ösztönzőrendszert kell létrehozni és működtetni, amely lehetővé, sőt előnyössé teszi a szülőföldön maradást. Ennek legfontosabb eleme az autonómia. Románia és esetleg a későbbiekben Szerbia esetében Magyarország mint az EU tagja, előnyösebb érdekérvényesítési helyzetbe kerül. Megfelelő diplomáciai erő kikényszerítheti az autonómiát az újonnan csatlakozók esetében. Ehhez szükséges az erdélyi és délvid éki magyar pártok egyértelmű kiállása. Fel kellene oldani azt a paradoxont, hogy a határon túli magyar pártok mindig akkor válnak autonomistává, amikor nincsenek kormányon. Ha viszont alkupozícióba kerülnek, általában nem tartják időszerűnek az autonómia f orszírozását. Bízzunk benne, hogy az RMDSZ az új román kormányban megcáfolja ezt a tételt. Hasonlóan fontos egy saját, magyar intézményrendszer létrehozása és működtetése. Ennek részelemei akkor is megvalósíthatók, ha jogi értelemben az autonómia még vagy egyáltalán nem hozható létre. Természetesen ebben az esetben a finanszírozás jórészt a magyar költségvetésre hárul. Az intézményrendszer működését el kell választani a határon túli pártok közvetlen tevékenységétől, hiszen a tapasztalat azt mutatja, hogy a parlamenti vagy kormányzati szerepvállalás nagymértékben leköti erőiket. A politika, a civil társadalom, az egyházak és a szakmai szervezetek együttműködése az intézményrendszert felügyelő nemzeti tanácsokban valósulhatna meg. A tanácsokat a későbbiekben az adott közösség belső választások útján hozhatná létre, hasonlóan a magyarországi kisebbségi önkormányzatokhoz. Délvidéken, Horvátországban és Szlovéniában jelenleg a törvények lehetővé teszik ilyen testület működését. Romániában az RMDSZ kormányba lépé sének egyik feltétele a kisebbségi törvény megalkotása, amelynek értelemszerűen tartalmaznia kell minimum a kulturális önkormányzat létrehozását. Szlovákiában az MKP tartja napirenden a kérdést.
