Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-06
15 Valóban nem lehet kihozni az erdőből azokat a katonának öltözött zavarkeltőket, akik úgy csinálnak, minth a nem tudnák, hogy már régen vége a háborúnak? vissza Abban bízhatunk, hogy nem bízhatunk… Népszava 2005. január 6. Szerző: Dési János A legegyszerűbb persze az lenne, ha minden szavazópolgár mellett ott állna a fülk ében egy rendőr, aki ellenőrizné, hogy nincse fönnforgása a csalásnak. Természetesen minden ellenőr mellé kellene egy főellenőr, aki az ellenőrzőket ellenőrizné. A főellenőröket elég lenne csak szúrópróba szerűen vizslatni, mert ők már mind becsületes mag yar emberek, akik kiállták a Magyarok Világszövetsége magyarságpróbáját. Ha elég ügyesen kidolgozzuk ezt a rendszert, akkor már aligalig szükséges az újraszámolás. Mondjuk csak kétszerháromszor, amíg mindenki meg- és lenyugszik. Merthogy ez egy olyan in gerlékeny társadalom. Meg bizalmatlan. Pedig a demokrácia lényege éppen az elvárható bizalom. Hogy alapvetően jól működnek a dolgok, általában nem azt nézik a népek, hogyan sérthetnék meg a törvényeket, miként járhatnának túl a másik eszén. Azok a szerencs ésebb népek, akik ilyen viszonyok között élnek (vegyük példának mondjuk a skandinávokat vagy éppen az angolokat) persze azt is tapasztalják, hogy mindig akadnak olyanok, akik megsértik a közös szabályokat. Ezek egy része - dagassza büszkeség a honfiui kebl et - nyilván magyar vagy más keurópai. Hiszen errefelé ez a módi. Valószínűleg még helyiek is akadnak, akik kedvet kapnak az efféle cselezéshez. Ám mégis. Az alapélmény az, hogy ezzel együtt is jobb, mert kényelmesebb bízni a mások szabálytiszteletében. Így aztán nem is nagyon érdemes előjönni az afféle jogi csűréscsavarással, minthogy újraszámolás. Mert, ha jogilag lehetséges is az egész, aki ilyet kér, miközben mindenki látja, normálisan mentek a dolgok, az hülyét csinál magából, s örökre kiesik a kom olyan vehető emberek köréből. (Nehezati a dolgot, ha már régen kiesett, úgyhogy neki aztán édesmindegy.) Itt van például az az ötlet, hogy szűkítsék az úgynevezett kétharmados törvények körét. Mi másról szól ez is, mint a bizalomról? Arról, hogy elhisszük a győztes politikai erőről, másnap nem módosítja úgy az alkotmányt, hogy ezentúl örökre hatalmon marad s vezére megszólítása: felséges úr. A közvetlenül a rendszerváltás után természetesen komoly stabilizációs lehetőséget jelentett, hogy bizonyos ügyekhez az ellenzék támogatása is szükséges. Ám mára mindebből több a baj, mint az előny. Tessék csak a médiatörvény zilálta viszonyokat szemlélni. Ám hiába látja minden józan megfigyelő, hogy rossz a konstrukció, a megváltoztatásához nincs esély. A bizalom azér t lényeges, mert a mindenkori kormánytöbbség széleskörű, elvi, felhatalmazást kap arra, hogy alakíthassa a jogszabályokat, s ezzel a mindennapi viszonyokat. Egyrészt az ellenzék tudja, nem fog ezzel visszaélni, felismeri a határokat, ha szükséges jogi köte lezettség nélkül, egyszerűen csak a józan észre hallgatva, az ellenzék véleményét is kikéri. (És most ne nyissunk vitát a józan ész mibenlétéről, erről tán majd legközelebb.) Másrészt, abban is bíznunk kell, hogy a kormány tudja, meddig mehet el, hol van a z a határ, amit már nem illik megkerülni. És ez az "illik" erősebb parancs számára, mint az esetleges törvényi kötelezettség. Természetesen mondjuk nagy baj lenne, ha az egészségügy rendbetételét pontosan egyformán képzelné el ellenzék és kormánypárt. Me rt akkor egyáltalán minek az egész többpártosdi. Ugyanakkor, aki hatalmon van kell hogy kiegyezzen az aktuális ellenzékkel a fő kérdésekben. Nehogy négyévente aztán mindent előröl kelljen kezdeni.
