Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-28
13 valamit el akarnak érni, azt az EUcsatlakozásig tehetik csak meg, mert utána Bukarest is a pozsonyi példát követi. Dzurindának elfogytak a témái is. A reformokat meglépték, a nép ebből még csak a negatívumokat érzi, így azokat nem emlegetheti. Ekkor siet segítségére Gyurcsány Ferenc, aki bedobja a köztudatba az autonómiát. Szerbiában és Romániában visszafogottak a reak ciók, Pozsonyban nem. Végre egy téma, amin lovagolhat a szlovák miniszterelnök, és megmutathatja, hogy képes dacolni Budapesttel. A magyar miniszterelnöknek pontosan kellett volna fogalmaznia: azokban az országokban támogatjuk az autonómiakezdeményezéseke t, ahol erre van lehetőség, politikai akarat. Tudnia kell ugyanis, hogy Szlovákiában már az óvodásokat is az autonómiával riogatják. A szó értelme Pozsonyban az elszakadás értelmével lett azonos, s minden szlovák herótot kap tőle. Ezért visszafogottabb az MKP is, ha elhangzik a varázsszó: autonómia. vissza Molnár Norbert pozsonyi tudósítónk Nemzetstratégia túlzások nélkül [20050128] Magyarország 24,6 milliárd euró (6150 milliárd forinttal egyenértékű) közösségi forr ásra lesz jogosult 2007 és 2013 között az Európai Unió kohéziós politikája keretében. A tét tehát nagy. Az elérhető támogatás nagysága önmagában is arra int, hogy aligha lehet túlzásba esni a most formálódó, 2020ig szóló fejlesztési nemzetstratégia jelent őségének hangsúlyozásakor. Kérdés persze, hogy tisztában vannake a tét nagyságával a társadalmigazdasági élet szereplői. Az ország jövőjéről, több kormányzati cikluson átnyúló fejlesztésekről kell dönteni igen hamar, lehetőleg még ebben az esztendőben, és gondoskodni kell a megvalósítás feltételeiről is. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök feltételezhetően ennek tudatában várja konzultációra február 3án a négy parlamenti párt vezetőit. Elvben már ezen a találkozón lehetőség nyílik arra, hogy mind a kormány zati, mind az ellenzéki oldal kifejtse a maga álláspontját a jövő Magyarországáról, fejlesztési tervek sorával „bombázza” a kabinetet, segítse hozzá az országot a célravezető koncepció kialakításához. Itt tűnhet fel az első buktató. Vajon képesnek bizony ulnake a társadalmigazdasági élet szereplői arra, hogy politikai megfontolásaikat, önös érdekeiket félretéve belátható időn belül konszenzusra jussanak a jövő fejlesztési céljait illetően? Az eddigi tapasztalatok nem sok jóval kecsegtetnek; leginkább azz al fenyegetnek, hogy ha nem vigyázunk, politikai marakodás áldozatává válhat a fejlesztési nemzetstratégia, az EUcsatlakozás kivételes esélye a felzárkózásra. Tanulságként lebeghet szemünk előtt Írország esete. Az írek több mint tíz évet vesztegettek el marakodásra, mígnem észhez tértek, és ellentéteiken felülemelkedve megkötötték egymással azokat a társadalmigazdasági megállapodásokat, amelyek következetes – kormányzati ciklusokon átnyúló – betartásával elérték, hogy fejlődése, eredményei alapján Írors zágot ma az Európai Unió legsikeresebb tagállamai közt tartják számon. Ez az, amiben feltétlenül követendő az ír példa. Az ország sorskérdéseinek eldöntéséhez elengedhetetlen a kompromisszumkészség. A kormány részéről fontos mielőbb egyértelművé tenni a hatásköröket. Az elmúlt időszakban számos jele mutatkozott annak, hogy a fejlesztési koncepció kidolgozására többen is igényt tartanának a kabinetből. Ez szintén azzal fenyeget, hogy a sok bába között elveszhet a gyerek. A Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) saját feladatának tartja a stratégia elkészítését és az egész tervezési munka koordinálását. De akkor mit csinál a fejlesztési tárca nélküli miniszter, és miért berzenkedett a gazdasági minisztérium? Ez egészen odáig fajult, hogy mármár tárca- és tárca n élküli csaták robbantak ki – nagyon leegyszerűsítve a feladatot – a pénzosztó szerepért. Az egymásra mutogatás könnyen tévútra visz, nem mozdítja elő a hatékony előrelátást és tervezést, s főleg nem szolgálja az eredményes társadalmiszakmai egyeztetést. J ó lenne, ha az ellenzék bíráló észrevételeiben túllépne a kormány mindennapos bosszantásán, és végre értékén, szakszerűen kezelné az európai uniós támogatásokban rejlő lehetőségeket a saját fejlődése szempontjából is.
