Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-27
5 állnak, a döntő az, hogy nem elég célratörő Magyarország magatartása. "Nem sugározzuk magunkró l, hogy pontosan tudnánk, mi a magyar érdek, s annak teljesítése érdekében könyörtelenül, kitartóan harcolnánk" - mondta. Orbán szerint az elmúlt három év az elvesztegetett esztendők, a lecsúszás időszaka volt, s vannak olyan mutatók (például a SAPARDpénzek felhasználási képessége), ahol Magyarország már Romániával van egy helyen. Az ellenzéki pártvezető hangsúlyozta: a legfőbb magyar érdek, hogy minél több fejlesztési pénzhez jusson az ország az Európai Uniótól. S mivel már megkezdődött az unió 2 0072013 közötti, többéves költségvetésének előkészítése, négy pontban össze is foglalta, szerinte milyen kérdésekre kellene összpontosítania Magyarországnak. Először is sürgetni kell, hogy minden tagállam a jelenlegi szintnél nagyobb összeget fizessen maj d be az uniós közös költségvetésbe. Ez egyébként szerinte nem csak a felzárkózást előtérbe állító, s így minél nagyobb közösségi támogatásban érdekelt Magyarországnak, de az egész EUnak is érdeke: ha ugyanis nincsenek nagy, transzeurópai fejlesztések, az Európai Uniót szimbolizáló közös beruházások (s ezekhez az eddiginél több pénz kellene), akkor tovább nőhet a lakosság idegenkedése az EUtól. Második pontként arról beszélt, hogy az EUköltségvetés jelenleg még azt a szintet sem éri el, amit a szabál yok lehetővé tennének: az EUköltségvetés ténylegesen még soha nem érte el a tagállamok összesített bruttó nemzeti jövedelmének 1,24 százalékát. "Megoldást kell találni arra, hogy ez az összeg a pénzügyi időszakok végén ne vesszen el... Ha az 1,24es szint nem emelkedik, legalább azt teljes egészében merítsük ki" - szögezte le. Ami a harmadik pontot illeti, úgy vélekedett, ellentétes a magyar érdekkel az a szabály, hogy egyetlen tagország sem kaphat több fejlesztési forrást az EUtól, mint saját nemzet i össztermékének a 4 százaléka. Ez szerinte legfeljebb alsó korlát lehet. S végül bírálta azt a szabályt, amelyet a 20072013 közti időben továbbra is alkalmazni akarnak, miszerint ha valamely ország nem tudja felhasználni a rendelkezésére álló fejlesztési forrásokat az összeg megítélésétől számított 2 éven belül, akkor azt vissza kell adni. Ez azért nem jó, mert - mint mondta - egyelőre nem tudni, mennyire sikerül majd "felpörgetni" Magyarország képességét az EUtól érkező források befogadására. Ezért azt sürgette, a magyar vezetés vesse fel: az új tagországoknál a belépést követő 510 éves periódusban nem kettő, hanem három év legyen az a határ, ami után vissza kell fizetni a megmaradt fejlesztési pénzeket. Orbán Viktor egyébként a kereszténydemokrata és konzervatív erőket tömörítő Európai Néppárt elnökségi ülésére érkezett Brüsszelbe. Mint elmondta, a tanácskozáson előterjeszti azt a jelentést, amelyet az általa vezetett néppárti bizottság készített a romániai választási törvényekről. A dokumentum lén yege: a romániai önkormányzati, illetve parlamenti választást szabályozó törvények számos ponton diszkriminatívak, a nemzeti kisebbségi szervezetek számára beépített hátrányokat tartalmaznak. Ezeket a tényeket Európában nem lehet elfogadni, ezért a jelenté s szorgalmazza, hogy kérjék fel Romániát a kifogásolt részek orvoslására. Orbán közvetve bírálta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vezetését, mondván: a jelentés nem tér ki arra, hogy miként értelmezendő az RMDSZ korábbi szövetsége a mostani új ko rmány által antidemokratikusnak minősített Nastaseféle szocialista párttal, de "azért érdemes elgondolkodni azon, hogyan is van ez, kiknek az oldalán és hol állunk időnként a Kárpátmedencében." vissza +++ ktl/kut 17.55 LM T 260105 4719 BP0444 4 230 MTIk1097 A romániai kisebbségi törvényt a tavasz folyamán véglegesíteni kell Markó Béla szerint kod: nemzetiség/BELP fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2005. január 26., szerda (MTI) - A romániai kisebbségi törvényt a tavasz folyamán véglegesíteni kell - modnta szerdán Bukarestben Markó Béla miniszterelnökhelyettes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke. A politikus elmondta: az RMDSZ szakemberei februá rban szeretnének egyeztetni a többi romániai kisebbség képviselőivel a kisebbségi törvény ügyében, és remélhetőleg a tavasz folyamán sikerül véglegesíteni a jogszabályt.