Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-21
9 - Sajnálatos módon a magyar miniszterelnök annak bizonyságát nyújtotta, hogy Magyarország politikai vezetői "sem a valóságát, sem jogi kereteit nem értik annak a közösségnek, amelynek jómaguk is a tagjai" - utalt az Európai Unióra Dzurinda, aki szerint ezzel a szemlélettel a magyar vezetők Magyarország érdekeinek ártanak. A szlovák kormány eddig sem tárgyalt, és a jövőben sem óhajt tárgyalni olyan ügyekről, amelyek etnikai elven alapuló auton ómia kialakulásához vezethetnének - mondta a szlovák miniszterelnök, és hangsúlyos határozottsággal utasította vissza az autonómia minden lehetséges formáját, egyszersmind a "nacionalista játékstílust" és a nacionalista szenvedélyek felkorbácsolására alkal mas kijelentéseket. Szavai szerint "Szlovákia ugyan nem fogja lekicsinyelni az ilyen megnyilvánulásokat, de holmi provokációkra nem is fog ráharapni" - élt ismét korábbi szóhasználatával a szlovák miniszterelnök, aki néhány napja Ivan Gasparovic köztá rsasági elnökkel és Pavol Hrusovsky házelnökkel együtt és egyszerre már hasonlóképpen reagált a történtekre. vissza +++ kes/kkp 19.08 LMT 200105 2190 Nyitási ígéretek Belgrádból Népszabadság • Zalán Eszter • 2005. január 21. A kapcsolatok bővítését szolgáló, de nem nemzeti alapú vízumrendszert támogatott budapesti látogatása során Vuk Draskovics, Szerbia és Montenegró külügyminisztere. A repülőtéren köd volt, de a tárgyalás során nem volt ködösítés - mondta tréfálkozva Vuk D raskovics szerb külügyminiszter utalva arra, hogy az időjárás miatt csütörtöki Budapestre érkezése pár órát csúszott. Az eredeti szakmáját tekintve íróújságíró Draskovics egynapos látogatásán találkozott Gyurcsány Ferenc kormányfővel, Somogyi Ferenc külüg yminiszterrel és Mádl Ferenc köztársasági elnökkel. A szerb külügyminiszter, aki annak idején elsőként ítélte el a vajdasági magyarveréseket, elmondta: gyors és hatékony fellépéssel fel lehet számolni az atrocitásokat. - A népeinket erős történelmigazda sági kapcsolat köti össze, senkinek sincs joga félreértéseket kelteni a két ország között - üzent a szélsőségeseknek. A Nemzeti felelősségért című, a határon túli magyaroknak szóló ötpontos kormányjavaslatról Draskovics úgy vélekedett: a budapesti állásp ont a beharangozott szakértői megbeszélés alapját képezheti. A megvalósítás azonban csak a kölcsönösség alapján történhet, hogy se a kisebbség, se a többség jogai ne csorbuljanak - hangoztatta. A belgrádi vendég támogatja az üzleti, gazdasági, kulturális k apcsolattartást jobban szolgáló, gyakorlatiasabb vízumrendszert, de szerinte nem nemzeti alapú vízum kell. Gyurcsány a közeljövőben hivatalos látogatásra Belgrádba utazik, s a vizit során aláírják a készülő kétoldalú gazdasági együttműködési megállapodás t - derült ki a miniszterelnökkel folytatott megbeszélés után. A magyar tőke fontos szerepet játszhat a bankok, a turisztika privatizálásában. A megállapodásban kitérnének a BudapestBelgrád autópálya befejezésére is. Somogyi fontosnak tartja, hogy a magya r cégeket ne érje semmiféle hátrányos megítélés a Szerbia és Montenegrói privatizációs pályázatokon. A külügyminiszterek közötti megbeszélésen szóba került a kölcsönös magyarszerb kulturális évad megrendezése. Vuk Draskovics megköszönte azt a tízezer e urós magyar felajánlást, amit koszovói ortodox emlékhelyek, templomok restaurálásra fordíthatnak. Nagyra érté kelte, hogy Magyarország a délkeleteurópai régió fejlesztésére szánt százmillió eurós hitelkeretéből Szerbia és Montenegrónak 35 milliót különített el. Korántsem tükrözi a két ország kapcsolatát, hogy Belgrád és Budapest közt nincs közvetlen légi járat - hangoztatta Somogyi. A magyar külügyminiszter a Népszabadság kérdésére elmondta: régebbi keletű elszámolási problémák nehezítik a légiközlekedési vállalatok megegyezését. - A politika bátorítására talán belátják, hogy a kérdés megoldása gazdaságilag kedv ező lehet - tette hozzá. Gyurcsány már belgrádi látogatása során aláírhatja a közvetlen járatot végre újraindító megállapodást. A régiós tranzitközpont