Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-20
10 eredményezheti. Talán nem is véletlen, hogy a minapi egyeztetésen éppen abban állapodott meg a ko rmányfő Bugárral és Kaszával, hogy ebben a kérdéskörben haladéktalanul megkezdődnek a szakértői szintű egyeztetések. A Belügyminisztériumban és az Igazságügyi Minisztériumban már folynak a gyorsított honosítás és az Európai Unióba érvényes határon túli útl evél, valamint ezek jogszabályi hátterének előkészítése. A legutóbbi budapesti tárgyalásokat értékelve Bugár Béla azt nyilatkozta , hogy a kormányzat nemzeti alternatívája olyan alap, amelyre építve tovább lehet lépni, és hozzátette: a felvázolt nemzeti ví zum valamint az EUs útlevél elfogadható lehet a határon túliaknak is. Az utóbbi napok eseményeit figyelve kétségtelen, hogy Gyurcsány Ferenc ebben a kérdésben is átvette a kezdeményezést. Sikerült egy olyan baloldali alternatívát kidolgozni, amely minden eddigi nemzetstratégiánál nagyobb eredményeket érhet el, és elfogadható határon belül és azokon túl is. vissza Somogyi: támogatjuk Ukrajnát Magyar Hírlap 2005. január 20. Nem játszott passzív szerepet Magyarország az u krajnai elnökválasztás idején – mondta Somogyi Ferenc külügyminiszter, aki tegnap Kijevben találkozott Viktor Juscsenko megválasztott ukrán elnökkel. Nem ért egyet azzal a vélekedéssel Somogyi Ferenc, hogy Magyarország passzív szerepet játszott volna a z ukrajnai forradalom idején. Ezt lapunk kérdésére fejtette ki a külügyminiszter, aki – mint újságíróknak elmondta – azért látogatot t Ukrajnába, hogy közvetlenül tájékozódjon a szomszédos országban zajló, történelmi jelentőségű folyamatról. Ezenkívül a látogatás lehetőséget teremtett arra is, hogy kifejezze: "Magyarország Ukrajna szomszédjaként szimpátiával követi az eseményeket." A p asszivitás látszata annak nyomán alakulhatott ki, mondta, hogy Budapest úgy ítélte meg: aránytévesztés lenne, ha a nagyhatalmak és a nemzetközi szervezetek mellett önállóan is szerepet vállalna az ukrajnai helyzet rendezésében. Hangsúlyozta ugyanakkor, hog y az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek tagjaként Magyarország is részese volt ezen szervezetek állásfoglalásainak, illetve lépéseinek. A mostani periódusban viszont már Magyarország szükségét érezte, hogy még a megválasztott ukrán elnök beiktatása és az új kormány megalakítása előtt egyértelművé tegye elkötelezettségét és támogatását. Somogyi látogatásának másik fő célja a kétoldalú kapcsolatok aktívabbá tétele volt. Az előzetes programtól eltérően Viktor Juscsenko megválasztott elnök nem az irodá jában, hanem a vízkereszt alkalmából egy templomszentelési ünnepség után a helyszínen szakított időt a magyar külügyminiszterrel való találkozóra. Ezzel kapcsolatban Somogyi megjegyezte: ez egyik megnyilvánulása annak, hogy Ukrajna forradalmi időszakot él, vagyis az előre egyeztetett program nem teljesen a tervek szerint alakult, de a formális megbeszélés helyett így legalább "baráti" körülmények között találkozhatott Ukrajna új elnökével. Beszéltek arról is, hogy a nem túl távoli jövőben sor kerülhet magya r, illetve ukrán magas szintű látogatásokra. vissza Mesicvágás a határon túli horvátoknak Népszabadság • Hírösszefoglalónk • 2005. január 20 . Mesic elnök megfosztaná horvátországi szavazati joguktól az anyaorsz ágon kívül élõ horvátokat. A kezdeményezést a kormányzó párt nem támogatja. Stipe Mesic újjáválasztott horvát elnök egyik első feladatának tekinti a szavazati jog megvonását a horvát "diaszpórától". Az államfő elsősorban a választójogi törvény ama rendel kezését módosítaná, amely a Bosznia és Hercegovinában élő horvátok számára teszi lehetővé a szavazást. Azzal érvel, hogy a boszniai horvátok nem tekinthetők diaszpórának, hanem egy szuverén állam államalkotó népének, amely Boszniában él szavazati jogával - írta az MTI. Az elnök kezdeményezését támogatja a két ellenzéki párt, a Horvátországi Szociáldemokrata Párt és a Néppárt. A kormányzó Horvát Demokratikus Közösség ugyanakkor mereven elzárkózik attól, hogy megfossza a diaszpórát, illetve a boszniai horvá tokat a horvát állampolgárságtól és a szavazati jogtól, mert az anyaországon kívül élő horvátok hagyományosan erre a pártra adják voksukat. Ivo Sanader