Reggeli Sajtófigyelő, 2005. január - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2005-01-18
18 Kormányzási partnerség Romániával Uniós konkrétumok, európai gesztusok Népszabadság • Nyilas Gergely • 2005. január 18. Történelmi kötelességünk Románia EUtagságának támogatása - mondta Gyurcsány Ferenc tegnap a Calin Popescu Tariceanu román kormányfővel folytatott megbeszélése után. A miniszterelnök szerint az a tény, hogy Tariceanu első hivatal os külföldi útja Budapestre vezetett, arról tanúskodik, hogy a felek felismerték: a két országot érintő kérdéseket közösen kell rendezni. Ezt megerősítendő Gyurcsány bejelentette: a két fél 2005 őszétől évente közös kormányülést tart. Az első találkozó Bu karestben lesz, ahol a következő héttíz év regionális fejlesztési programját vitatják meg. Tariceanu szerint az évenkénti találkozók új fejezetet jelentenek a magyarromán kapcsolatokban. El kell érni, hogy a viszonyt ne csak a nemzetiségi kérdések határo zzák meg. Gyurcsány megjegyezte: a nemzeti vízum a kormány terve alapján minden román állampolgárnak kiadható lesz tanulási céllal, családi okokból, kulturális, nyelvi identitásának megőrzése céljából azoknak, akik hosszabb időt akarnak eltölteni Magyar országon, vagy rendszeresen át kívánják lépni a határt. Román kollégája kijelentette, hogy az ügyben az EUszabályoknak megfelelő elgondolások elé Románia nem gördít akadályt. A csíkszeredai magyar külképviselet megnyitásának tervéről Gyurcsány szerint a r omán fél számára érzékeny politikai kérdésre megoldást akarnak találni, nem politikai feszültséget teremteni. Az erdélyi magyarságot illetően Gyurcsány kijelentette: azon kezdeményezések mögé áll a magyar kormány, amelyeket a legnagyobb, a magyarságot legi tim módon képviselő szervezet, az RMDSZ támogat. Tariceanu elmondta: helyteleníti, ahogy a román hatóságok az Erdélyben bemutatott Trianonfilmre reagáltak. - A múlt helyett a jövővel, Trianon helyett az EUtagsággal kell foglalkoznunk - jegyezte meg. Ré gi ismerőst köszöntünk a román kormány élén - mondta tegnap Orbán Viktor Tariceanuval folytatott megbeszélése után. A volt kormányfő szerint jó alapja lehet a kapcsolatnak az az időszak, amelyet a Fidesz a Liberális Internacionáléban töltött el a román lib erálisokkal azonos platformon. Noha régi ismerősről van szó, Orbán elmondta: a mostani találkozón csak a kapcsolatfelvétel történt meg, mélyebben sem az autonómia, sem a nemzeti vízum, sem Verespatak ügyét nem érintették. (Ny. G.) vissza Verespatak: döntés csak a hatástanulmány után NOL • Népszabadság Online • 2005. január 17. A Verespatakon tervezett aranybányaberuházás engedélyezéséről majd akkor születik döntés, ha a projekt kapcsán elkészül az európai uniós szabályo knak megfelelő környezeti hatástanulmány - közölte Sulfina Barbu román környezetvédelmi miniszter sajtótájékoztatón Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel hétfőn. A román miniszter hangoztatta : Románia minden európai uniós környezetvédelmi előírást és nemzetközi kötelezettségeiből adódó feltételt be fog tartani. "Románia nem csak saját állampolgárai felé érez felelősséget, hanem a szomszédos országok lakosai iránt is" - emelte ki Sulfina Barbu. Újságírói kérdésre reagálva elmondta: el tudja képzelni, hogy nem valósul meg a beruházás. Persányi Miklós beszámolója szerint a tárgyaláson ismét felvetette: Magyarország nem szeretné, ha a környezetre káros beruházás megvalósulna. "Románia uniós csatl akozási tárgyalásokon vállalt kötelezettségei nem összeegyeztethetőek a projekt megvalósításával" - húzta alá a magyar miniszter. Persányi Miklós reményei szerint a környezeti hatásvizsgálat során sikerül bizonyítani azt, hogy a beruházással járó környeze tvédelmi hatások olyan jelentősek, amelyek kizárják a projekt engedélyezését.