Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-31
6 köztársaságában ez a leváltás azonos tudott lenni az uniós kék madár befogásával, miközben a romániai polgárt már majdnem Európa ölmelegében fogta el a szabadulás vágya. Akárhogyan is súlyozzuk azonban a választói preferenciákat, egy biztos: a magyar nemzeti érdek szempontjából, mely végtére is "minden" külpolitikának az iránytűje kell, hogy legyen, 2004 nem volt rossz év, minthogy az unióba bekerült Szlovákia, a tagsághoz egészen közel jutott Románia, tapintható közelségbe Horvátország, egyedül Szerbiában romlottak a viszonyok. Ez a büszke és a folyamatos sértettség állapotában élő ország sehogyan sem képes ötről hatra lépni, már ami a (milosevicsi) m últjával való kíméletlen szembenézést, európaisága sajátos mércéjét illeti. Holott őnáluk ugyanúgy indultak a dolgok bő négy éve, mint most Ukrajnában, s aztán hová fejlődtek? (Ezért javaslom diszkont áron kezelni az új ukrán vezér ígéreteit is. Errefelé m inden túl törékeny ahhoz, hogy az ember bizonyosságként kezeljen jószagú látszatokat.) Van egy nagy kérdésem. Mennyi erő van Magyarországban, ahhoz, hogy miközben Európa és Amerika között egyensúlyoz (Medgyessyszindróma?), kisebbségi komplexusaival újból és újból értelmezni próbálja az elkölthető pénzének kalodájába szorított szövetségesi hűséget, aztán keleti piacok és nyugati beruházások után néz - nos mennyi erő van benne ahhoz, hogy "térségpolitkát" csináljon? Milyen eszközei vannak ahhoz, hogy segíts en a magyarlakta "reményteleneknek" a felzárkózásban? Gondolom, nem sok. Ismernünk kell a korlátjainkat. A dolgok első körében nekik maguknak kell cselekedniük. Lásd: Törökország és az ő alkalmazkodása az európai normákhoz. A második körben kell egy mérete s szponzor: lásd Németország és a törökök. E tárgyban tehát össze kell beszélnünk valakivel, nem annyira tárgyi, mint méretbeli okok miatt. vissza Újraszámolunk Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. december 31. - Fõnök, baj van! Vesztettünk, nem eredményes a népszavazás! - Mi? - Nincs elég igen, érvénytelen az egész. Hiába küszködünk hónapok óta. - Ne hülyéskedj velem! Magam láttam: csupa mosolygós ember ment népszavazni. Szerinted ilyen ártatlan pofával lehet a ne met választani? - Lehet. Majdnem minden második ellenünk voksolt. - Nem baj. Legfeljebb újraszámolunk. - Újraszámolunk? - Persze, mindenki tudja, hogy csaltak. - Csaltak? De kik? És hogyan? Tudjuk ezt bizonyítani? - Te csak ne aggódj. Mit gondolsz, miért v agyok én informatikus? - Tényleg. Szóval? - Először is: van pár szavazókör, ahol biztosan hamis az eredmény, nézzetek csak utána! - Ezt honnan tudja, főnök? - Mondtam, informatikus vagyok. Tehát először: azokban újraszámoltatni, aztán majd meglátjuk. - Főnök, megnézték. Azokban tényleg fordítva cs ináltak mindent: az igenből nem, a nemből meg igen lett. - Na látod. Van már bizonyíték, kezdődhet az újraszámolás. Gyűjtsetek ki vagy ezer szavazókört, írjátok le, hogy a megbízottjaink emlékezete szerint ott is rosszul számoltak, azután az egész paksamét a mehet a bíróságra. - De melyik ezret? - Mindegy. Fő, hogy legalább ezer legyen. - Jó, és mi lesz a bizonyíték? - Hát az a pár szavazókör, ahol összekavartak mindent. Meg az embereink emlékezete. Na jó, írjátok még oda, hogy a feljegyzéseik. Ez neked smaf u? - Nekem nem. És a bíróságnak? Ráadásul nem is mindenütt voltak ott az embereink. - A bíróságnak van egy napja, hogy döntsön. Azt hiszed, lesz idejük bármit vizsgálgatni? Csak a gyanakvásukat kell felkelteni. És abban a pár szavazókörben ehhez éppen elég nagy volt a zűrzavar
