Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-29
8 ünnepek előtt összeültek. Ám feleslegesnek bizonyult az igyekezet, mert az MVSZ OVBbe delegált képviselője a szabadságát töl ti. A testület ettől függetlenül ma határozatképes létszámmal ülésezik, és más ügyekben várhatóan döntéseket is hoz. GaudiNagy Tamás információnk szerint levélben kérte a bizottságot, hogy a végeredmény megállapítását halassza január első hetére, decembe r végén ugyanis szabadságon van. Szerinte nem lenne szerencsés, ha a döntést a referendumot kezdeményező szervezet képviselőjének távollétében hoznák meg. GaudiNagy jelezte azt is, hogy az 1154 új szavazóköri eredményt tételesen szeretné ellenőrizni: össz e akarja vetni a korábbi és a megismételt összesítést tartalmazó jegyzőkönyveket, illetve a számítógépen rögzített adatokat is. Felhívta a figyelmet, hogy amennyiben az új országos eredményt ma hirdetnék ki, nem állna rendelkezésre hatékony jogorvoslati le hetőség, s a Legfelsőbb Bíróságtól sem várható el, hogy az óév utolsó napján döntsön. GaudiNagy felszólította az Országos Választási Irodát, hogy honlapjáról törölje a korábbi eredményeket, vagy legalább jelezze, hogy azok nem tekinthetők véglegesnek. Kér te továbbá, hogy tegyék közzé az új szavazóköri eredményeket, jelezve a korábbi adatokhoz képest tapasztalt eltérést. Úgy tudjuk, elképzelhető, hogy az MVSZ ismét bíróság előtt támadja meg az eredményt. Az sem zárható ki, hogy a kifogásban újabb szavazókö rök is szerepelnek majd. A politikai arcátlanság netovábbjaként értékelte Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője az MVSZ delegáltjának levelét. A szocialista politikus sajnálatosnak tartja, hogy miközben a szövetség beadványa miatt több ezer ember hiába vesztegette el az idejét az ünnepek előtti utolsó napokban, az eredményt most azért nem lehet kihirdetni, mert GaudiNagy Tamás a szabadságát tölti. Lendvai ugyanakkor hangsúlyozta: szerencsés lenne, ha az MVSZ tudomásul venné végre a népszavazás eredményé t, és legközelebb akkor hallatná hangját, amikor bocsánatot kér a referendum lebonyolításában részt vevő emberektől. vissza Bizalmat kapott Popescu Tariceanu kabinetje Népszava 2004. december 29. Bizalmat szavazott a ro mán parlament kedd este a liberálisdemokrata politikai szövetség koalíciós kormányának, amelyben a politikai stabilitásra törekvő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egy miniszterelnökhelyettesi és három miniszteri tisztséget tölt be. A november i parlamenti választásokon a legtöbb mandátumhoz jutott liberálisdemokrata szövetség által az RMDSZszel és a Román Humanista Párttal (PUR) együtt létre hozott koalíciós kormány miniszterelnöke, Calin Popescu Tariceanu 45 perces beszédben ismertette kormá nyprogramját és bemutatta minisztereit. A programbeszédet követő több mint háromórás vitában a kormánykoalíciót alkotó Nemzeti Liberális Párt (PNL), Demokrata Párt (PD), az RMDSZ és a PUR képviselői, valamint a román képviselőház (magyartól eltérő) nemzeti kisebbségi képviselőinek 18 tagú csopor tjának vezetője méltatták a kormányprogram célkitűzéseit, támogatásukról biztosítva a Popescu Tariceanukormányt. Az ellenzékbe szorult Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nagy Románia Párt (PRM) nacionalista felhangokban bővelkedő szónoklatokban támadták a k oalíciós kormány programját és összetételét. A PSD és a PRM képviselői olykor - mint a vita egyik magyar felszólalója megállapította - "nemzetiszocialista" felhangokat ütöttek meg, támadva az RMDSZ kormányzati jelenlétét. A román parlament két háza együt tes ülésének részvevői végül, titkos szavazással 265 igen és 200 ellenszavazattal bizalmat szavazott a Tariceanukormánynak. A két ház 468 tagja közül az ülésen megjelent és érvényes szavazatot adott le 465 szenátor és képviselő. Az új román kormány tagjai szerdán délelőtt teszik le a hivatali esküt Traian Basescu államfő előtt, a Cotroceni palotában. Négy magyar minisztere lesz az új román kormánynak: Markó Béla, az RMDSZ elnöke, aki miniszterelnökhelyettes, a kulturális, oktatási és európai integrációs ügyekért felelős államminiszter lesz. Nagy Zsolt a