Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-24
9 - Ott is nagy változások kezdődtek a vezetőváltás után. Ahogy levegőhöz jutottak, rögtön egy tizenöt éves ügy rendezését vállalták. Ez óriási dolog. Az ügynökügyek árnyékként kísértenek már tizenöt éve, de idáig nem volt bátor ság a nyilvánosságra, a téma egyszer s mindenkori lezárására. Most van. Azt gondolom, a kormány és a szocialista párt együtt nagy dolgokra lesz képes. Együtt fogunk igazságosabb országot teremteni. Nem lehet nem észrevenni kezdeményezéseinket, határozottsá gunkat. Nem azért büntették a Medgyessykormányt - amelynek én is tagja voltam, mert nagy volt a költségvetési hiány. Azért büntették, mert nem volt képes a változás programját határozottan, következetesen képvis elni. Az első száznapos program nagyon világos, nagyvonalú szociális csomaggal rukkolt elő, de ezzel mintha elfogyott volna a municiónk. Elbizonytalanodtunk. Ezt az emberek észrevették, s büntettek. Nem arról van szó, hogy nekünk most osztogatni kellene, m ert csak így nyerhetünk szavazókat. Több elődömnek volt alkalma osztogatni, aztán mi történt a választásokon? Vesztettek. Nem ezen múlik a siker, hanem a határozott, egyértelmű politizáláson. - Medgyessy Péter új politikai stílust próbált megvalósítani, a gesztusok politikáját. Sokan azt mondják, ez is közrejátszott bukásában. Ön is így gondolja? - Medgyessy Péter a nemzeti közép politikáját próbálta sikerre vinni, amit én is támogattam. Ez messze több volt, mint a gesztusok politikája. A baj az volt, hogy a nemzeti közép politikája sem a bal, sem a jobboldalon nem talált kedvező visszhangra. A politika megvalósításához szükséges gesztusokat az egyik oldal erőtlenségnek, a másik oldal pedig gyávaságnak fogta fel. - Ez azt jelenti, hogy Magyarországon mos t nincs nemzeti közép? Csapatok vannak a jobb, meg a baloldalon de középen nincs senki? - Bonyolultabb a kép. A nemzeti közép alapgondolata máig érvényes. Az tudniillik, hogy a kormány - és ezt magamra nézve is kötelezőnek tartom , nem tekinti ellenfelén ek a rivális pártok szavazóit. Ez az a gondolat, amely gyökeresen szembe ment a Fidesz gyakorlatával. Ott ugyanis nem egyszerűen párt és párt állt egymással szemben, hanem a Fidesz kiterjesztette a küzdelmet a pártok mögött álló kulturális, gazdasági és eg yéb csoportokra. Harctérré változott az egész ország. Innen vissza kell jönni. Nekem nem riválisom az a választó, aki nem rám szavaz. A kormány az egész országért, minden polgáráért felelős. A pártok közötti versengés nem zavarhatja meg az emberek életét. Ma megzavarja és ez is oka a nagyon rossz közhangulatnak. - Hogyan tudja elérni, hogy a vesztes pártra szavazók ne érezzék magukat vesztesnek? - Világos záróvonalat jelölünk ki például a közigazgatásban. Meghatározzuk, mely pontig lehet ott a politika, s honnan tilos. Világossá tesszük, nem aszerint kapnak állami megbízásokat vállalkozók, hogy leteszik a hűségesküt egyik, vagy a másik oldalon. Senkitől nem kérdezzük meg, hogy kire szavazott. Ahogyan a vallást magánügynek tekintem, ugyanúgy a politikai, a k ulturális orientációt. A Fidesz más stratégiát követett: a vesztes pártra szavazók az ellenség táborába kerültek, annak minden következményével együtt. - Jó lenne, ha karácsonyi ajándékként egy kis nyugalmat tudna adni az embereknek. De erre a 2006os vál asztásokig kevés az esély. - Olyan indulat, feszültség halmozódott fel az országban, hogy ehhez tényleg hosszabb idő kell. Úgy látom, hogy a baloldal kultúrájában és a vezetésében is alkalmasabb az együttműködő magatartás kialakítására, s nem ellenségként néz a másik oldalra. Fordít va ez nem igaz. Aszimmetrikus viszony működik, amelyben a jobboldal történelmi, politikai és morális szempontból egyaránt illegitimnek tekinti a győztes baloldalt, s megbuktatására minden lehetséges eszközt alkalmasnak és megengedhetőnek tart. - Nem tekin ti illegitimnek, csak nehezen vette tudomásul, hogy elvesztette a választást. - Jogilag talán nem tekinti illegitimnek, de politikai, történelmi és morális értelemben viszont igen. - A"kultúrájában alkalmasabb" kifejezés se igen értelmezhető. A jobboldal ezt nyilván azonnal kikéri magának. - Akkor világosabban mondom: nekem nincsenek érzelmeim a jobboldali politikusokkal szemben. Semmilyenek. Nem érzelmi alapon politizálok, mert az nagyon félrevihet.