Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-23
12 Ugyanakkor amennyire hátrányosnak tűnik fel ma a baloldal számára a templomi politizálás, annyira nagy lehetőséget is rejt magában. Igen, ehhez el kell menni a vallásos emberek közé, el kell menni a vidéki p lébánosokhoz, a tiszteletesekhez. El kell menni a hierarchiában feljebb valókhoz. Meg kell értetni a baloldal céljait - és meg kell érteni a történelmi egyházak céljait. Sok munka, hosszú munka - de csak így lehet közel kerülni a vallásos közösségekhez. E mberibb és hosszú távon hasznosabb megközelítés volna ez, mint a papság megrendszabályozására tett meddő kísérletek. Van azonban a mai háborús helyzetnek egy másik, sokkal prózaibb oldala is. A pénz. A rendszerváltás után az állam a történelmi egyházak adósának érezte magát. Joggal. Elvett ingatlanok, megnyomorított rendek, a világi és karitatív szolgálat megnyomorítása jellemezte az addigi "egyházpolitikát". Sokat kellett pótolni és kamatostul visszafizetni, keresztény, keresztyén és zsidó vallási közö sségeknek egyaránt. Ez nagyjábólegés zéből megtörtént az elmúlt tizenöt évben, s most elkövetkezett az az időszak, amikor a vezérelv az egyenlő elbánás kellene, hogy legyen. Ami az egyházak szempontjából a támogatások ilyenolyan formában történő megkurtítása volna. Mindegyik vallásos közös ség a maga módján harcol az eddigi javak és javadalmazások megtartásáért. Közöttük a legnagyobb - és úgy tűnik fel, a legharcosabb is - a katolikus közösségé. Miközben az államnak egyre kevésbé van egyházpolitikája, a katolikus közösségnek jól láthatóan va n állampolitikája. S itt végzetesen keveredik egymással a két elem: a templomi politizálás és a nagyobb pénzért való harc. Keserű példája ennek az imádkozni szólított és utcára tüntetni küldött gyerekek tragikus groteszkje: imával - a pénzért. Átgondolt a valaki, hogy mekkora rombolást végez ez a gyermeklélekben? Biztos vagyok abban, hogy a következő esztendő fontos dátum lesz a magyar hitéletben. A miniszterelnök alighanem nagyon pontosan ismerte fel, hogy itt az idő, tisztázni kell az állam és az egyhá zak - a történelmi egyházak és az úgynevezett kisegyházak - szerepét és finanszírozását. Az adósság már ki van egyenlítve. A nép már nem fél megvallani a hitét. Abban is egészen biztos vagyok, hogy a pápa és környezet pontosan értette a miniszterelnök sz ándékát és üzenetét. De - ahogyan az már lenni szokott - az igazi válasz már csak jövőre érkezik meg. Azt hiszem, a Vatikán az első pillanatban nagyon taktikusan reagált. A kötelességszerű elutasítás mellett kinyújtotta a kezét is: rendszeres találkozókra , a párbeszéd intenzívebbé tételére. Ha a magyar kormány túl tudja tenni magát néhány ellenzéki képviselő buta és alantas mocskolódásán, akár színvonalas, előre mutató párbeszéd is kezdődhetne. Mondjuk olyan, ahol nem főpapok ülnek a tárgyalóasztal mindkét oldalán (ahogyan ez eddig többnyire történt). Mit üzen nekünk 2004 ádventje? Talán lehetőséget. Ha a szocialisták hajlandóak lesznek átgondolni a vallásos emberekhez való viszonyukat,ha nem az ellenségképüket egészítik ki a keresztény papokkal. S ha a m agyarországi katolikus egyház vezetőinek szeme előtt nem csak az éves állami támogatás lebeg, s Ha nem azt nézik, melyik párt mennyit ígér, ha néha - Krisztusi módon - megértőbbek, s megbocsátóbbak lesznek… Ha… - akkor talán békésebb adventünk lesz jövőr e.
