Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-02
21 éppen a határon túli magyar szavazat, az ottani választói csoportok megnyerése válik majd a választási küzdelem döntő tényezőjévé; az lesz a mérleg nyelve. Tartalmát tekintve a kedvezményes honosítás tömegessé tétele a kilencvenes évek elején kivitelezett kárpótláshoz hasonl ít, csak sokkal több embert érint, ennek következtében sokkal többe kerülhet, és jóval több és tartósabb belpolitikai és nemzetközi feszültséget gerjeszt. Ugyanúgy most sem lehet pontosan tudni előre, hogy pontosan hány emberből áll a kedvezményezettek kör e, és azt sem, hogy a kedvezményezettek közül hozzávetőleg hányan fognak élni majd újonnan megszerzett jogaikkal. Az Antallféle kárpótlás módozatain lehetne sokat vitatkozni, azon azonban nem, hogy a kárpótlásban részesülők sérelmére valóban a kárpótlásra kötelezett (a magyar állam) követte el a magántulajdon megsértését negyven évvel korábban. Ezúttal azonban - ha a kedvezményes honosítás egyfajta kárpótlásként értelmezhető - hasonló viszonyról nem beszélhetünk, hiszen az elcsatolt országrészek magyarjain ak magyar állampolgárságát nem a magyar állam vette el. A helyzet azonban ennél is bonyolultabb. A magyar állampolgárság ma nem ugyanaz, mint volt negyven vagy nyolcvan évvel ezelőtt. Ezt talán szemléltethetjük a rendszerváltozásnak egy hozzánk igen közel álló példáján. Egyetemünk a kilencvenes években elvesztette egyik oktatási épületét, mert azt a negyvenes évek elején az egyik egyház építtette. Mivel azonban a telken a sötét pártállami időkben korszerű tornaterem és könyvtár is épült, az oktatási épület tel együtt gazdát váltottak az újonnan hozzáépített szárnyak is. A romániai, szerbiai stb. magyarok hasonló okoknál fogva nem tudják visszakapni ugyanazt a magyar állampolgárságot, amelyet apáik, nagyapáik, valamint anyáik és nagyanyáik elvesztettek. Ma ug yanis már egy másfajta, sokkal bővebb magyar állampolgárság létezik. Természetesen elégedetlenek vagyunk ezzel is, de el kell ismerni, hogy ez már igen gazdag anyagi tartalommal bír. Részben ez adja vonzerejét is. A népszavaztatás útján kezdeményezett lib eralizáció ellenzőit gyakran revolverezik azzal, hogy "lám, a kisebbségi szervezetek vezetői is ezt igénylik". Ezt az igénybejelentést azonban hitelteleníti, hogy őnekik ez csak mostanában jutott eszükbe. Amikor a kedvezménytörvényről folyt a vita, nem uta sították azt el azzal, hogy nekik igenis az állampolgárság kell. Ennek mintha éppen az ellenkezőjét mondták volna. Most viszont, hogy a vele összefüggő belpolitikai spekulációk folytán az állampolgárság is elérhető közelségbe került, életbe lépett a "ha ad nak, fogadd el" jól bevált reflexe. Amennyiben az esetleges (elég valószínű) népszavazási igen és a nyomában következő liberalizáció nyomán valóban tömeges lesz az állampolgárság felvétele, úgy egykét éves távlatban (vélhetően persze csak a 2006os vála sztások után) számolni kell azzal, hogy bármilyen kormánya is legyen az országnak, az állampolgári jogon járó juttatásoknak nem egyszerűen a reálértékvesztésére, hanem a megvonására, átalakítására sor kerül. Ez persze jelentheti azt is, hogy ugyanazt az á llami juttatást majdnem ugyanannyian veszik majd igénybe továbbra is, csak éppen ehhez egy körülményes és bürokratikus eljárás vezet majd annak érdekében, hogy kiszűrhetők legyenek azok, akik úgymond érdemtelenül jutnának hozzá. Ezek a procedúrák nem fogna k jót tenni a testvériség és a szolidaritás érzetének. Ha én lettem volna Georges Clemenceau, akkor vénemberként a Versaillesi kastélyparkban csoszogva azon morfondíroztam volna 191920 táján, hogy hogyan tehetném még tökéletesebbé a művemet. Tulajdonkép pen elhittem volna a brit kormánydelegáció pénzügyi szakértőjének, John Maynard Keynesnek az indulatos kritikáját, miszerint a legyőzött nemzetekre borzalmas idők jönnek, és titkon tartottam volna attól a Kasszandrajóslattól is, hogy mindez újra lángba b oríthatja egész Európát. Ennek elkerülése érdekében például arra kellett volna valamiféle megoldást találnom, hogy ha a legyőzött nemzetek egyik csoportja elégedetlen a sorsával, akkor azért saját nemzetének másik csoportját hibáztassa, azon próbáljon elég tételt venni, attól követeljen kárpótlást. Ez a manőverem részben sikerült is volna, mégpedig az antiszemitizmus felszításával. Egy másik lehetőségként vettem volna számba például azt, hogy a más államok polgáraivá vált magyarok ne tőlünk, az igazságtalan békeszerződés értelmi szerzőitől és kivitelezőitől kérjenek kárpótlást, hanem a saját anyaországaikban élő nemzettársaiktól - függetlenül attól, hogy hányadik generációnak jut eszébe saját nehéz sorsa, évtizedek vagy évszázadok múltán is velem asszociálva azt.
