Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-23
10 tanulóknál többet kell költeni az egyházi iskolákba járókra - tette hozzá. Úgy igazságos, hogy minden gyerek oktatására ugyanannyi pénzt fordítson az állam, függetlenül attól, hogy milyen tulajdonban van az iskola. Gyurcsány szerint "nem lehet csodálni", ha az egyházak harcolnak a döntés ellen, ám ő megküzd az igazáért azokkal, akik többet látnak bele a Szentszékkel kötött megállapodásba, mint ami annak valódi tartalma. A belgiumi katolikus egyház vezetője, Godfried Danneels bíboros szerint a francia forradalomnak számos negatív következménye mellett jó, hasznos eredményei is voltak, s ide tartozik például az állam és az egyház különválasztása. Belgiumban nem hallani oly an esetekről, hogy a katolikus papok közvetlen politikai kérdésekben befolyásolják híveik szavazatát, vagy hogy templomok politikai gyűlések színhelyévé váljanak. vissza Nincs eltérés a legtöbb szavazókörben Népszava 2004. december 23. A Fidesz és az MSZP delegáltja is jelen volt abban a mátészalkai szavazókörben, ahol a voksok mostani újraszámolásakor jelentősebb eltérést találtak az eredményben a korábbi adatokhoz képest. Az érintett, 11es számú szavazókörben a kettős állampolgársági kérdésre leadott voksok közül 63at számoltak el igen helyett nemként. Borbély Károly, a SzabolcsSzatmárBereg megyei önkormányzat főjegyzője, egyben a területi választási iroda vezetője lapunknak elmondta: az egyik bizottsági tag vétett, és már elismerte hibáját. A felelősségre vonás nem marad el, az illetékes mátészalkai önkormányzati jegyző kivizsgálja az esetet - mondta hozzátéve, hogy a felelősségre vonás a jövőre nézve szól, vagyis arra, hogy később az illető alkalmase ilyen munkára . A Legfelsőbb Bíróság döntése nyomán Szabolcs megye 62 szavazókörében számolták újra a népszavazás voksait és 56 helyen nem tapasztaltak egyetlen hibát sem. További öt helyen pedig egykét voks volt az adateltérés, például azért, mert két szavazólap össze ragadt vagy korábban érvénytelennek nyilvánított voksokból néhányat átsoroltak az igen vagy a nem válaszok közé. Az érintett mátészalkai szavazókörben ugyan jelentős volt az eltérés, ám ez a megyei adatokhoz és az újraszámoláshoz képest elenyésző. Szabolcs ban több mint 130 ezren vettek részt a referendumokon, az újraszámolt voksok száma pedig meghaladta a 18 ezret. Az Országos Választási Bizottság egyébként a tervek szerint a két ünnep között, várhatóan jövő szerdán állapítja meg a december 5i népszavazáso k új eredményét. Minden bizonnyal mindkét kérdésben eredménytelen marad a népszavazás, hiszen az újraszámolás többségében változatlan eredményeket hozott a vitatott 1154 szavazókörben. vissza A vatikáni csata Népszava 2004 . december 23. Szerző: Sós Péter János 3 A Karácsonyt megelőző, várakozásteljes, ádventi időszakot áldottnak érzik a teljes keresztény kultúrkörben. Joggal. Viszont azt kell mondanom: Magyarországon a 2004ik esztendő ádventje sok mindennek nevezhető, de áldottnak ne m. Az még hagyján, hogy az ünnep ma már menthetetlenül a kereskedelem, az árueladás féktelen tobzódásává silányult. Ömlik a reklám, a bóvli, az emberek átkozódnak az utakon és a árukereskedelem katedrálisaiban, a bevásárló központokban. Folyik a pénz. Ez p ersze az egész nyugati világra jellemző. A nagyobb és kizárólag honi probléma, hogy ebben "megszentelt" időszakban újfajta háború robbant ki a kormány (illetve a mögötte álló pártok) és a katolikus klérus között. Ennek a Karácsony előtt háborúskodásnak fő jellemzője, hogy - talán egy nagyon szűk politikai körön kívül - senki nem tudja igazán, miről szól, mi a tétje és következésképpen mi lehet a megnyugtató kimenetele. 3 a szerző kommunikációs szakértő