Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-21
12 Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke hozzátette, hogy ha Juscsenko kis különbséggel győzné le ellenfelét, akkor lehetne nagyobb tüntetésekre számítani a zömében Janukovics mögött álló KeletUkrajnában. - Jelentős hatása egy tüntetésnek csak Kijevben lenne, a főváros viszont egyértelműen Juscsenko mögött áll. A KMKSZszel el lentétben (amely a Mi Ukrajnánk elnökjelöltjével kötött szövetséget a második forduló előtt) az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség Janukovics mellett állt ki. - Az utóbbi években nőttek a keresetek, nem késtek a fizetések, elindult a gazdasági növekedés, amelyet azonban bizonytalanná tehet Juscsenko hatalomra jutása - mondta Kőszeghy Elemér. Az UMDSZ alelnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy Juscsenko mögött szélsőséges nacionalista erők állnak (így a huszti magyar nyelvű iskola bezárása mellett agitáló polgármester, Mihajlo Dzsanda), és ezek veszélyeztetnék a kárpátaljai magyarok helyzetét. Kovács erre reagálva elmondta: nincsenek illúzióik a szélsőségesekkel szemben, de Juscsenko elhatárolódott Dzsandától, és a választási szövetség megkötésekor olyan í géreteket tett - például az önálló Tiszamelléki járás és tankerület létrehozására , amelytől az ukrán elit eddig elzárkózott. Szerinte ennek megvalósítására van esély, míg Janukovics kettős állampolgárságra és föderációra vonatkozó ígéretei - amelyek kéth armados többséget előíró alkotmánymódosítást és népszavazást igényelnek - nem reálisak. A KMKSZelnök hozzáfűzte: az elmúlt évek gazdasági eredményei Juscsenko korábbi miniszterelnökségéhez kötődnek, így azok, győzelme esetén, nem kerülnének veszélybe. vissza Módosított törvényt várnak a határon túliak Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. december 21. A határon túli magyar szervezetek közös nyilatkozatban foglaltak állást tegnap a kettős állampolgárság kérdésében. Az MTIhez eljuttatott nyilatkozatot a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja (MKP) hozta nyilvánosságra. A nyilatkozat leszögezi: a határon túli magyar szervezetek megdöbbenéssel értesültek a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéről. A nagyarányú távolmaradás a népszavazástól annak következménye, hogy a kormánypártok a nem szavazatra buzdítással elbizonytalanították a választókat. Az egész magyar nemzetet érintő kérdésekben meg kell keresni az egyetértést a politikai pártok között, ami ebben az es etben nem történt meg, sőt teljesen előkészítetlenül került sor a népszavazásra - olvasható a dokumentumban. Az aláírók felkérik a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy alkossák meg azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi a határon túli magy arok számára, hogy ha igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal. Bugár Béla, a nyilatkozat kezdeményezője pozsonyi tudósítónknak kifejtette: a magyar kabinetnek - feladva halogató magatartását - mielőbb lépnie kell , különben egyre inkább elmérgesedik a helyzet a határon túli szervezetek és a kormánypártok között. Az MKP elnöke hangsúlyozta: - Önmagában nem kedvező hír, hogy rövidesen összehívják a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) újabb tanácskozását. Ha a kilátásba helyezett találkozóig nem készül el az általunk szorgalmazott törvénymódosítás tervezete, nyilvánvalóan eredménytelen és értelmetlen lesz az újabb eszmecsere. vissza Basescu autonómiát ígér Továbbra is bizonytalan, ki vesz részt a kormánykoalícióban Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2004. december 21. Még mindig teljes volt tegnap a bizonytalanság Romániában. Bár az RMDSZ úgy döntött, hogy folytatja a liberálisdemokrata szövetséggel a koalíció létrehozását célzó t árgyalásokat, a Román Humanista Párt (RHP) lapzártáig nem tisztázta: a Szociáldemokrata Párttal (SZDP) marad, vagy szintén átáll az ellenzék oldalára. Dan Voiculescu RHPelnök tegnap délután kijelentette: pártja a szenátusi elnöki tisztségre Nicolae Vacar oiut, a jelenlegi kormánypárt politikusát támogatja, aki eddig is ezt a tisztséget töltötte be. Az SZDP a