Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-21
6 magyarok közti zavartalan kapcsolattartást. Ebből kiindulva felkérték a magyar kormányt és a parlamenti pártokat, hogy a nemzetközi joggal összhangban alkossák meg azt a törvénymódosítás t, amely lehetővé teszi a határon túli magyarok számára, hogy amennyiben igénylik, szülőföldjük elhagyása nélkül rendelkezhessenek magyar állampolgársággal. A határon túli magyar szervezetek készek arra, hogy a törvénymódosítás előkészítő munkálataiban részt vegyenek- mutatott rá a dokumentum. "Elvárjuk a magyar kormánytól, hogy mielőtt megtárgyalná ezirányú javaslatát, annak tartalmát egyeztesse a Magyar Állandó Értekezlet tagszervezeteivel, illetve hívja össze a Máért ülését. Mindannyiunk érdeke, hogy a nemzet jövője ne legyen pártpolitikai csatározások tárgya, hanem mielőbb közös álláspontot alakítsunk ki e stratégiai fontosságú kérdésekben" - hangsúlyozta a nyilatkozat, amelyet Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke, Markó Béla, a Romániai Ma gyar Demokrata Szövetség elnöke és Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke kezdeményezett. A dokumentumot rajtuk kívül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében Kovács Miklós, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége nevében Jakab Sándor, a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetsége nevében Juhász Sándor, a Muravidéki Magyar Önkormányzati Nemzeti Közösség nevében Tomka György, a New Yorki székhelyű Magyar Emberi Jogok Alapítvány nevében pedig Hámos László, az alapítvány elnöke írt a alá. vissza +++ kpl/kes 10.39 LMT 201204 3091 BP0071 4 130 MTIb2002 Hiller István: ugyanolyan útlevelet a határon túli magyaroknak mint az anyaországiaknak kod: BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. decemb er 20., hétfő (MTI) - Az MSZP elnöke szerint a határon túli magyaroknak a magyar állampolgárokéval azonos mozgáslehetőséget biztosító útlevelet kellene kapniuk. Hiller István erről a közszolgálati televízióban beszélt hétfőn. "Én továbbra is egy olyan megoldás híve vagyok, amelyben a határon túli magyarok útlevelet kapnak, olyan útlevelet, amely nemcsak Magyarországra való belépésre, hanem olyan útlevelet, amit mi is birtokolunk" - mondta a nagyobbik kormánypárt elnöke a Magyar Televízió Napkelte című műsorában. Hiller István úgy indokolta javaslatát: "meg kell tudni teremteni azt a kapcsolatot, amely a határon túli magyarság számára a szülőföldön való boldogulás kérdése mellett a szabad mozgás lehetőségét is megteremti". Arra is felhívta a fig yelmet, hogy a kormány által benyújtott szülőföld programról még hétfőn döntés születik az Országgyűlésben, ugyanakkor véleménye szerint "a kérdés egésze (...) kell, hogy szerepeljen a parlament tavaszi ülésszakán is". Az MSZP már korábban is egyértelm űvé tette, hogy a határon túli magyarok számára útlevelet kíván adni, de ennek tartalmáról eddig részletesen egyik politikus sem nyilatkozott. Hiller István hétfőn ismertetett javaslata lényegében megegyezik a Fidesz elnökének a november 12ei Magyar Állan dó Értekezleten tett javaslatával. "Nemzetközi példák alapján kijelenthetjük, hogy semmilyen nemzetközi akadálya nincs egy olyan útlevél megadásának, amely az egész európai unió területére szabadságot ad (...), adjunk nekik olyan útlevelet, amellyel a z egész európai unióban ugyanúgy közlekedhetnek, mozoghatnak, mint mi" - jelentette ki akkor Orbán Viktor. vissza +++ bvz/bfz 10.40 LMT 201204 1998 BP0151 4 130 MTIb2014 Somogyi Ferenc a határon túliak kérései ről: a kormány dolgozik a megoldásokon kod: kormány/BELP fk: HU ld: Budapest, 2004. december 20., hétfő (MTI) - A kormány az alkotmányban megfogalmazott kötelezettségeinek eleget téve továbbra is azon munkálkodik, hogy megfelelő formában, a n emzetközi normákat is figyelembe véve segítsen megoldást találni a határon túli magyarok részéről felvetődő jogos kérésekre - mondta hétfőn Budapesten a külügyminiszter az MTI kérdésére.