Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-20
2 jának az alelnöke a hét végén New Yorkban a manhattani Árpádteremben ta r tott előadást mintegy 3040 fős hallgatóság előtt. A rendezvény házgazdája a New Yorki polgári körök voltak − Száje r József az előadáson résztvevők beszámolója szerint hangsúlyozta, hogy az állampolgárságot kérő beadványok nagy számával megakadályozható, hogy a kettős állampolgárság ügye eltűnjön a politikai színté rről (MTI) Itt az igenből, ot t a nemből lett több − Lamperth: Mégis van jogbiztonság! − A népszavazás eredménye az újraszámlálás után legfeljebb jelentéktelen mértékben változhat. A belügyminiszter úgy véli, mégis van jogbiztonság Magyarországon, s köszönetet mond mindazoknak, akik a referendum lebonyolításában közreműkö dtek (Nsz 16.o.) Patrubány mérnök − „Lassan kívülről is felismerhetően megformálódik a por t ré, amely négy éve oly váratlan egységbe fogta a hazai politikai életet. Amikor 2000ben Patrub ány Miklóst elsősorban erdélyi szavazatokkal a Magyarok Vilá g szöve tsége elnökévé választották, legalább akkora volt a megrökönyödés, mint most, hogy megalapozatlannak bizonyult vádjait, miszerint csaltak a népszavazá s nál a z zal korrigálja, hogy viszont csal tak a népszavazás ellenőrzésénél is” − Nagy N. Péter cikke (Nsz 3.o.) Népszavazás után törvénytervezetek − MIK: a csalódás után a jövőről kell go ndolkodni − Kitaszított, csalódott, kiábrándult és kétségbeesett - ezekkel a szav a k kal jellemezték a határon túli magyarság lelkiállapotát a szombaton Pécsett me g rendezett MIK külhoni felszólalói. Az anyaországi és a határon túli, magyar ifj ú sági szervezetek fórumaként és egyben a magyar kormány tanácsadó szerv e ként műkö- dő konferencia a decemberi népszavazás hatását elemezte. A pécsi rende z vény fél- száz résztvevőjének többsége úgy vélekedett, hogy az ország nem t u dott jól vála- szolni az állampolgárság kiterjesztéséről feltett kérdésre, ennek oka pedig az: a vá- lasztópolgárokat végletesen m egosztják a politikai és ideológiai frontvon a lak (Nsz 6.o.) Apai örökségem − „»Történész vagyok, s nem tagadom, érdekel az utókor ít é lete is, nemcsak a kortársak véleménye. Bízom abban, hogy nem szégyenletesen vonu- lunk be a t örténelembe« - mondta apám, Antall József az egyik beszédében nem sokkal halála el őtt, utalva arra a sok - helyenként jogos, de többnyire iga z ságtalan - kritikára, amely őt és kormányát érte. Vádolták őt gyávasággal és me g alkuvással, mások túl merevnek és autokratának tartották. A támadások gyakran nemcsak poli- tikája, hanem személye ell en is irányultak. Apám önfegyelme ren d kívüli volt, amiért őt gyakran hidegnek, embert e lennek gondolták. Csak nagyon kevesen tudták, tud- tuk, mennyire bántják őt ezek a kritikák, milyen nehezen lépett túl a jogtalan táma- dásokon, főleg, ha azok közvetlen körn yezetétől, saját párttárs a itól érték” − Antall Péter 2 írása (Nsz 12.o.) 2 a szerző az Antall József Alap ítvány igazgatóhelyettese