Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-13
16 harmincas évekből származó felmenői igazolással bizonyított – német származásúként igényt tarthatott a német állampolgárságra. Amikor Wagner megérkezett a nürnberglangwass eri táborba – melyet nem tábornak, hanem átbocsátó állomásnak hívtak – némi üdvözlőpénzt, egy táska élelmiszert, valamint használati holmikat kapott. Ezek között megtalálható volt egy németromán szótár is, tehát azt feltételezték róla, hogy nem tud németü l, pedig az volt az anyanyelve. Ezzel a nyelvkönyvvel – mely ma is megvan, bár akkor sértésként értelmezte – , kezdődött Wagner németországi „román” karrierje. Ha Romániában az író németnek számított és mint bánáti sváb saját szemében az is volt, akkor Be rlinben rendszeresen felvilágosították „tévedéséről”. Hol románnémetként, hol egyszerűen csak román íróként tartották számon. Időnként rákérdeztek, hogy ki fordítja németre az írásait. S néha azt is megjegyezték, hogy milyen gyorsan és milyen jól megtanul t németül. Ez volt a 80as évek vége, amikor a Szövetségi Köztársaság szembetalálta magát a KeletEurópából érkező bevándorlók első hullámával. Egy ország amelyik saját nemzetfogalmát szemérmesen elrejtette ahelyett, hogy végre vitázott volna a kérdésről , szembetalálkozott az etnikai alapú bevándorlás problémájával. vissza Kevesen járultak az urnákhoz Romániában Az első exit poll eredmények rendkívül kiélezett küzdelmet ígértek a két román elnökjelölt, A Szociáldemokrata P ártot (PSD) képviselő Adrian Nastase és a Román Humanista Párt (PUR) színeiben induló Traian Basescu között. Az InsomaMetro Media Transilvania közvéleménykutató iroda felmérése szerint, a két jelölt ötvenötven százalékra áll. Egy másik felmérés ugyanakko r Natase győzelmét vetíti előre: a volt kormányfő a leadott szavazatok 50,7 százalékát kapta, míg ellenfele, Traian Basescu bukaresti főpolgármester 49,3 százalékot szerzett. Az elnökválasztás második fordulója viszonylag alacsony részvétel mellett zajlot t. Magyar idő szerint tegnap délután 16 óráig a mintegy 18 millió szavazásra jogosult állampolgárból 40,15 százalék járult az urnákhoz. A városokban volt kisebb a szavazókedv, hiszen itt csak 37,2 százalék voksolt, míg vidéken 44 százalék. Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke reggel 10 órakor, a Maros megyei Szentkirályban adta le voksát. A szavazást követően a sajtónak elmondta: az együttműködésre és a politikai stabilitásra szavazott. Utalt arra, hogy a szövetség a két héttel ezelőtti parlamenti választásokon sikeresen szerepelt, erős képviseletet juttatott a Parlamentbe. Ahhoz azonban, hogy ez a képviselet érvényesíthesse akaratát, politikai stabilitásra van szükség, valamint arra, hogy a leendő államelnök és a leendő kormány minél jobban együttműködhessen. A nap folyamán a két elnökjelölt pártjai, azaz a szociáldemokraták és a liberális demokraták kölcsönösen szabálytalanságok elkövetésével vádolták egymást. vissza Népszavainformáció Hajszá lon múlt Juscsenko élete Az ukrán államügyészség új nyomozást rendelt el az ellenzáki elnökjelölt rejtélyes megbetegedése ügyében, miután az osztrák kórház vezetője megerősítette: a politikust a rendkívül súlyos hatású dioxinnal mérgezték meg - adta hírü l az Interfax hírügynökség. Az államügyészség már szeptember 21én megkezdte vizsgálatot az ügyben, miután Juscsenko feljelentést tett amitt, hogy az életére törtek. Egy hónapra rá aztán beszüntették a nyomozást. Hivatalos közlés szerint ugyanis az ellenz éki elnökjelölt megbetegedését "herpeszvírus okozta".