Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-09
16 Diplomáciai csatornákra hivatkozva jelentette ki: a román fél aláírta volna ugyan a már elkészült megáll apodást, a magyar kormány azonban halasztást kért azért, hogy a kettős állampolgárság bevezetése elleni kampányukban ez a fontos érv megmaradhasson. vissza A nagy bukta 168 Óra 2004/49 Szerző: Mészáros Tamás Elöljá róban talán nem haszontalan leszögezni, hogy a 2004es kettős népszavazás eredménytelen lett, következésképp nem hirdettek győztest. Ezt azért lesz szükséges még néhányszor elismételni a következő hetekben, mert aki látta és hallotta vasárnap este a vég eredmény ismeretében megszólaló Fideszpolitikusokat, az tőlük úgy értesülhetett, hogy a voksolás érvényes volt, és mindkét szavazásra bocsátott kérdésben diadalmaskodtak az "igenek" - a parlament tehát nem hagyhatja figyelmen kívül a nyilvánvaló népakarat ot. A Duna Televízió élő választási műsorában fellépő Pokorni Zoltán arroganciájára, illetve magának Orbán Viktornak a sajtótájékoztatón előadott győzelmi jelentésére még az edzettebb idegzetű nézők sem számítottak. Okkal hihette mindenki, hogy közvetlen ül egy ekkora bukta után legalább ideigóráig némi szerénység honol majd a Fidesz köreiben, azt ne mondjuk: visszafogott beismerése a letagadhatatlan fejleményeknek. Mert ami most történt, azt - legyünk őszinték - senki nem látta előre. A kórházprivatizá cióval kapcsolatban feltett (nem mellesleg tökéletesen értelmetlen) kérdésben elsöprő érvényességű igenlést vártak politikusok, elemzők és közvéleménykutatók egyaránt; a kettős állampolgárság ügyében pedig még azok is az "igenek" nagyarányú fölényét jósol ták, akik az érvényességi küszöb átlépését nem tartották valószínűnek. A Fidesznek tehát nagy blamázzsal biztosan nem kellett számolnia, nem is túlzó optimizmussal pedig bekalkulálhatta akár a fáklyásmenetet. Minden a mozgósításon múlott. És annak sikeréér t mindent meg is tettek: ebben a kampányban nem számított a pénz, a retorika csöpögött a nemzetieskedő lózungoktól, az ájtatosságtól és a szentimentalizmustól. Papírforma szerint ezen a forszírozott "magyarságvizsgán" az országnak a jobboldal kívánalmai sz erint kellett volna megfelelnie, hogy aztán a Fidesz - a kétségbevonhatatlan erő pozíciójából - 2006ig lankadatlanul üldözhesse megvert ellenfelét, az immár a nép által is visszaigazoltan nemzetietlenné bélyegzett balliberális tábort. Ez volt a kettős né pszavazás valódi tétje, semmi más. A határon túli magyarság ebben a játszmában a legkevésbé sem érdekelte a jobboldalt. Amikor az általuk sohasem kedvelt Patrubány partizánakciójában meglátták a lehetőséget, vagyis azt, hogy az Alkotmánybíróság - belső erő viszonyait tekintve - akár szentesítheti is ezt a képtelen kezdeményezést, attól kezdve a feledés homályában hagyták korábbi, éppenséggel homlokegyenest ellenkező kormányzati állásfoglalásaikat, és gőzerővel tolni kezdték a felpántlikázott szekeret. A muta tvány lényege abban állt, hogy hangsúlyozottan pártok feletti, úgynevezett nemzetpolitikai sorsfordítóvá próbálták maszkírozni azt az ügyet, amelyet ők maguk természetesen merő belpolitikai számításból támogattak. A Fidesz rövid, közép- és hosszú távon egy aránt megszerezhető, biztos - mert neki hálás - szavazóbázist remélt a majdan bármilyen mértékben, de folyamatosan áttelepülő vagy legalább lakcímbejelentést szerző határon túliaktól. Mentségére legyen mondva, ez a törekvés nem illegitim. Csak semmi köze a nemzetpolitikához. Pőre pártérdekről van szó, amelynek érvényesítése előtt egyáltalán azért nyílt meg ez a számos szempontból veszélyes tévút, mert a balliberális kurzusok eleddig felelőtlenül lelazsálták a határon túli magyarok státusáról kialakítandó, korszerű koncepciójukat. Mint ahogy a kórházprivatizáció ellen is azért lehet hatásosan populista butaságokat összehordani, mert az egészségügyi reform fogalmát tizenöt éve vállvetve
