Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-08
5 bizalmatlanságot szavazott Vik tor Janukovics kormányfőnek, aki egyben a 48 millió lakosú volt szovjet tagköztársaságot irányító hatalmi pártok elnökjelöltje is. Kucsma nem hajlandó meneszteni Janukovicsot, de szabadságra küldte. Azt hangsúlyozta: a kormányfő és ellenzéki vetélytársa, Viktor Juscsenko közötti tárgyalások azért akadtak meg, mert a Juscsenkót támogató Mi Ukrajnánk mozgalom a kormány lemondásának követelésével állt elő. Ellenzéki részről ezt cáfolták, s úgy vélték: a hatalom "húzd megereszd meg" taktikát követ a kerekaszt altárgyalásokon. Vagyis belemennek bizonyos engedményekbe, majd aztán gyorsan visszavonulót fújnak. A visegrádi négyek - Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia külügyminiszterei - tegnap üdvözölték az elnökválasztás második fordulójának meg ismétlését, amely "már az ukrán nép valódi akaratát fogja kifejezni". A krakkói külügyminiszteri találkozó résztvevői szerint az EUorosz együttműködés nagymértékben hozzájárulhat az ukrán válság rendezéséhez - írta az MTI. vi ssza Vesztettek vagy elnapolták? - Külföldi lapok a kettős állampolgársági népszavazásról Népszabadság • Munkatársunktól • 2004. december 8. Az unió nem kommentál(hat)ja a magyar népszavazást. A francia sajtó kormánypárti győzelmet lát, a határon túliak vereségüket. Az Európai Bizottság szóvivője már előre közölte, hogy az EU nem illetékes állampolgársági ügyekben, ezért - bármi is legyen a magyar népszavazás eredménye - nem fognak megszólalni az ügyben. Így csak sajtóvisszhang hallható Brüsszelből. Orbán Viktort vesztesként, Gyurcsány Ferencet győztesként jellemzi a magyar népszavazásról szóló kommentárjában az Euronews. A Brüsszelben is befolyásos európai hírcsatorna hozzáteszi: az állampolgárság érzékeny kérdés Magyarországon, Gyurcs ány kormányfő is elismerte, a határon túli magyarok ügyében új politikára van szükség. Két magyar asszony éppen a szavazatát adja le a Financial Times kontinentális kiadásának tegnapi címlapján. A magyarázó szöveg: "Az EU nem ellenezte az elképzelést (ti. hogy az országon kívül élő több millió magyar is magyar állampolgárságot kaphasson), de az ügy megosztotta a nemzetet, s kritikát váltott ki a szomszédos országok részéről." A párizsi Le Monde szerint az "ellenzéki nacionalista" Fidesz és az igen más hív ei a trianoni trauma meghaladása címén kampányoltak a kettős állampolgárságért. A szocialistaliberális koalíció pedig arra a félelemre épített, amely egyebek között a tömeges bevándorlás lehetősége miatt keletkezett. A lap emlékeztet rá, hogy Adrian Nasta se román miniszterelnök a kampány idején jelezte: ellene van a román belügyekbe való beavatkozásnak, és ilyen esetben cselekvésre szólította fel az Európai Uniót. A konzervatív Le Figaro szerint a népszavazás eredménye az új magyar kormányfő, Gyurcsány Fer enc számára jelent győzelmet. Ezt a lap szerint az alacsony részvételi arány tette lehetővé. A pozsonyi Új Szó szerint sokakban visszatetszést keltett, hogy "Magyarország miniszterelnöke a legsötétebb szociális demagógia érvrendszerével a nem mellett tett e le a voksát". Az egyetlen szlovákiai magyar napilap főszerkesztője, Kocur László kommentárjában sovány vigasznak mondja, hogy a kettős állampolgárságra többen mondtak igent, mint nemet. Szerinte új időszámítás kezdődött a magyarmagyar kapcsolatokban. Az anyaország egyértelműen tudtunkra adta: nem kér belőlünk - vélekedik. A Sme című szlovák lap viszont azt feltételezi, hogy "ami késik, nem múlik: a kettős állampolgárságot csak elnapolták". A lap szerint a magyar politikai osztály nem érti, pontosabban n em akarja érteni a nép üzenetét, hanem belpolitikai pártvitákat gyárt az ügyből.