Reggeli Sajtófigyelő, 2004. december - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-12-07
21 jelentéktelen Magyarok Világszövetsége kezdeményezését – és akkor is azért, mert nem tehetett mást. Az Orbáncsapat közelmúltja ismeretében nem politizálhatott a határon túli magyar szerveze tekkel szemben, a határon túli szervezetek pedig nem mehettek szembe a határon túli magyarokkal. A jobboldalon és az országhatárokon kívül senkinek sem volt választása – ezt illusztrálja a legutóbbi Magyar Állandó Értekezletülés után elfogadott nyilatkoza t – , noha minden érdekeltnek tisztában kellett lennie az ügy kockázataival. Elsősorban azzal, hogy bár a kérdés elvi választ kívánna – amennyiben a „magyar nemzet” kategóriája létezik – , konszenzus erre vonatkozóan nincs. Az elmúlt tizenöt évben nem volt mikor megszületnie. A sokat vitatott „státustörvény” megalkotásakor ugyan körvonalazódni látszott valami – a jogszabályt fenntartásaik, kiegészítéseik hangoztatása mellett a szocialisták támogatták, s csupán a szabad demokraták ellenezték – , ám az MSZP rö videsen ráébredt: a „nacionalista” kártya kijátszásával rövid és – meglehet – hosszú távon is ütőképesebb lehet, mint a konszenzuskereséssel. Ennek volt folyománya a státustörvényhez kapcsolódó magyar – román megállapodás utáni – idegenellenes, szélsőjobbos – , huszonhárommillió román munkavállalós szuperdemagógia. Az akkori attak egyik ötletadója, úgy tudni, Gyurcsány Ferenc volt. Ami az elmúlt hetekben kormányzati tájékoztató kampány címén történt, a 2001. decemberi akciósorozat egyenes folytatása. A kormá nyoldaliak az akkori tapasztalatok alapján úgyszólván biztosak lehettek benne, hogy a választópolgárok költségérzékenységére építő populizmus jelentős mértékben növelheti támogatóik számát. Az MSZP és az SZDSZ nem volt csapdában – utóbbitól senki nem várta , hogy a kezdeményezés mellé álljon, és előbbi sem okozott meglepetést – , „belpolitikailag” nem vállaltak rizikót. (A határon túli magyarok szerepe amúgy abszolút „mellékes”. Az elemzett logika felől nézvést „rosszkor voltak rossz helyen”. Igaz, ha megprób álunk onnan is – kívülről – vetni egy pillantást a következményekre, iszonyú sötétnek mutatkozik a kép. Ez azonban a hazai haszon szempontjából nem számít. Ami, persze, rettenetes.) A Fidesz hasonló logika mentén érvelt a kórházi privatizáció leállítása mellett. Míg az MSZP a „kettős állampolgárság” zsebekre vetített fiktív következményeivel boldogította a hiszékeny választót, addig az ellenzék legnagyobb pártja agyondrágított egészségügyi szolgáltatásokat vizionált. (Az oppozíciónak azért sem volt nehéz dolga, mert nálunk a magánosítás a „lenyúlás” címszó mellett szerepel a szinonimaszótárban.) Csakhogy a tétek súlya és jelentősége nem volt azonos. A gazdasági populizmus tehát mindkét kérdésben diadalt aratott – másképpen. Ahhoz, hogy sikere teljes legy en, még 90 ezer igen szavazatra lett volna szükség. Ha ezek megvannak, a parlamentnek meg kellett volna semmisítenie az Alkotmánybíróság által már megsemmisített kórháztörvényt – hogy ezt hogyan lehetett volna megtenni, rejtély – , s a jelenleg állami és ön kormányzati tulajdonban lévő egészségügyi intézmények privatizációját le kellett volna állítani. A kétharmadegyharmados arány ugyanakkor a voksolás eredménytelensége ellenére is meggyőzően illusztrálja a választók érzékenységét. Mint ahogyan a második kér désben az eredménytelenség húzza alá befolyásolhatóságukat. Ami ezek után következik, nem lesz felemelő. Nem tartozom azok közé, akik a politikát szükségtelen rossznak, a politikai versenyt demokráciaidegennek, a politikusokat kizárólagosan érdekvezérelt , az értékeket elvető, a közjó fogalmának meghatározásától idegenkedő, gátlástalan utcai harcosoknak tekintik. Ezúttal azonban magam is úgy látom: a népszavazási kampányban a populizmus és a demagógia burjánzása felülmúlt minden korábbi mértéket – és bejö tt. Márpedig ha így van, ha győzni ilyen egyszerű, akkor mostantól kezdve mindent szabad. Jó ideig hiába számítunk konszenzusra bármiben, ami fontos, legyen szó nemzet- vagy gazdaságpolitikáról, egészségügyi vagy közigazgatási reformról. A szép emlékű Vi rág elvtárs klasszikus mondását átigazítva: nem szívesen lennénk most a saját helyünkben. vissza Kijevben ma szavaz a parlament Népszava 2004. december 7.
