Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-02
8 Ungvár, 2004. október 31., vasárnap (MTI) - Jelentős rendőri biztosítás mellett, rendben folyik a szavazás Kárpá talja magyarlakta településein az ukrán elnökválasztás első fordulójában - tájékoztatta vasárnap délután az MTI tudósítóját a voksolást Beregszász környékén figyelemmel kísérő két magyar országgyűlési képviselő. Gruber Attila fideszes honatya telefonon elmondta: Beregszászon és Nagyszőlősön kívül hat, nagyobbrészt magyarlakta község szavazóköreit keresték fel. Szabálytalanságot, rendellenességet sehol nem tapasztaltak, de magyar szemmel nézve meglepő volt a jelentős rendőri jelenlét a szavazóhelyiségekb en és környékükön - tette hozzá. Úgy látta, a magyar falvakban főként az idősebb választók voltak aktívak, akik a vasárnapi istentisztelet vagy mise után nagy számban mentek el szavazni, míg a fiatalok körében alacsonyabb volt a részvétel, ami azzal i s magyarázható, hogy sokan dolgoznak Magyarországon. Tapasztalata szerint az emberek választását, ahogy ezt neki elmondták, elsősorban a televízió befolyásolta, a képernyőről szerzett benyomásaik alapján adták le voksukat a jelöltekre. Szokatlannak mon dta a képviselő, hogy a nagyrészt csak magyarul tudó, nehezen mozgó idős emberek csak ukrán nyelvű nyomtatványon igényelhették mozgó urna kiszállítását otthonukba. File István MSZPs országgyűlési képviselő a szavazás menetéről szerzett tapasztalatait összegezve kiemelte: megfigyelhető, hogy minél kisebb egy helység, annál nagyobb a nyugalom, míg a nagyobb településeken, elsősorban Nagyszőlősön érezhető volt bizonyos feszültség. Elmondta: neki is elsősorban a nagy rendőri készültség tűnt fel, szokatlanu l sok volt az egyenruhás a települések nagyságától függetlenül. Szerinte főként a városokban érzékelhető, hogy tétje van a választásnak. Ez abból is látszik, hogy a szavazókörökben igen sok a hivatalból jelenlévő ember, rengeteg az elnökjelöltek részé ről a megfigyelő még a legkisebb falvakban is - tette hozzá. Benyomásai szerint túlbiztosítottnak tűnik a választási rendszer a többszörösen átkötött és lepecsételt urnákkal, amikor még a mozgó urnákat is rendőrök kísérik. Ennek köszönhetően nem valószínű, hogy a voksolás alatt csalás történhet - mondta befejezésül File István. vissza +++ kva/kut 16.47 LMT 311004 2646 BP0020 4 230 MTIk1011 A Magyar Polgári Szövetség nem vesz részt szervezetten a romániai választásokon kod: nemzetiség/VTAS/BELP fk: RO ld: Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2004. november 1., hétfő (MTI) - Nem vesz részt szervezetten a november 28i parlamenti választásokon a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ), de tagjait támogatja abban, hogy egyénileg a Népi Akció pártja (AP) színeiben méretkezzenek meg - számolt be hétfői számában a Krónika. Az erdélyi napilap felemásnak nevezte az MPSZben született döntést, miután a szövetség megyei szervezetei nem tudtak közös nevezőre jutni a választási részvételt illetően. A székelyföldi szervezetek ugyanis az APli stás változatot szorgalmazták, a bihariak viszont arról döntöttek, hogy a román párt listáin nem indulnak a versenyben. Szász Jenő elnök a hét végén úgy nyilatkozott: emiatt nem kötnek választási megállapodást az Emil Constantinescu volt államfő vezette al akulattal, noha a párt felajánlotta, hogy a székelyföldi és a partiumi megyékben teljes mértékben átengedi a jelöltállítást az MPSZnek. Miközben a polgári szövetség Bihar megyei tagjai "virtuális kampányt és választásokat" rendeznek, a székelyföldi, v alamint a Szilágy, Szatmár, Máramaros és Kolozs megyei szervezetek APlistán indítják jelöltjeiket. Azok után, hogy a román párttal való együttműködés mellett voksolt, és indulni kívánt a parlamenti választásokon, Szász Jenő MPSZelnök a hét végén jelezte: a nagyváradiakkal való szolidaritása jeléül végül mégsem jelölteti magát. vissza +++ kgf/kkp 08.29 LMT 011104 1699 BP0022 4 230 MTIk1013 A szabadság, az autonómia és az európaiság eszméjét hirdette erdélyi kampánynyit ó rendezvényein az RMDSZ kod: nemzetiség/VTAS/BELP fk: RO