Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-24
17 Magyarországon, úgy látszik, szükség van erre az egyértelmű felszólításra, hogy a magyar politikai elit félretegye napi kicsinyes szempontjait, egymás lejáratását, ócsárlását, végre f elelősségének megfelelően viselkedjen. Meggyőződésem szerint nincs félelemre oka a szocialista pártnak, az állampolgárságról szóló törvényt, a választójogi törvényt kétharmados parlamenti többséggel lehet rendezni. Semmit nem lehet rájuk erőltetni a népsza vazás után sem. Megjegyzem, ránk sem. Megállapodásra vagyunk ítélve. - Privatizációs népszavazás. A Fidesz akkor is felvállal még egy aláírásgyűjtést, még egy kampányt, még egy sokmilliárdos referendumot, ha a decemberi népszavazás "kétigenes", azaz siker es lesz? - A népszavazás eszköz, nem cél. Az a célunk, hogy a még meglévő közös vagyonunk, a meghatározó stratégiai vállalatok megmaradjanak. NyugatEurópában sem szokták eladni az elektromos alaphálózatot, a postát, a vasutat, a tömegközlekedési vállalat okat. Van rá példa, de nem szokás. A privatizációs népszavazás sorsa nem a decemberi népszavazás eredményétől függ, hanem attól: a kormány a puszta szavakon túl hajlandóe garanciát is adni. Azaz, közösen megalkotandó törvénybe foglalni a tartós állami tul ajdonban maradó vállalatok körét. S hajlandóe felfüggeszteni addig is a gyorsított ütemű privatizációt. Annyi hatása már volt az ügy erőteljes felvetésének, hogy - az ÁPV Rt. üzleti tervével szemben - a kormány már jóval kevesebb céget akar eladni. vissza BP0265 4 130 MTIb2028 OGY - általános vitára alkalmasnak tartja a külügyi bizottság a Szülőföldalapról szóló törvényjavaslatot kod: jogalkotás/PART/ogy/BELP fk: HU/RO/SK ld: Budapest, 2004. november 23., ked d (MTI) - Általános vitára alkalmasnak találta a Szülőföldalapról szóló törvényjavaslatot keddi budapesti ülésén az Országgyűlés külügyi bizottsága. A javaslatot csak a kormánypárti képviselők támogatták. A nemzetpolgárságról és a Szülőföldprogra mról szóló határozati javaslatot egyhangúlag találta általános vitára alkalmasnak a bizottság. A két javaslatról, valamint a kettős állampolgárság kérdéséről folytatott hosszú bizottsági vitán jelen volt Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal államtit kára, Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke, valamint Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség országos választmányának elnöke. A kormány ellátja a magyar állampolgárság könnyített megadásáról kiírt népszavazás előkészít ésével összefüggő feladatait - mondta Szabó Vilmos. Hozzátette: a kabinet fontos feladatának tartja, hogy megfelelő ismeretekkel, információkkal segítse a szavazókat a felelősségteljes döntés meghozatalában. Korábban semmilyen háttéranyag, tanulmá ny, elemzés nem készült arról, hogy milyen következményekkel járhat, ha a határon túli magyarok könnyített formában juthatnak magyar állampolgársághoz - közölte az államtitkár. Emlékeztetett arra, hogy 1998 és 2002 között az akkor kormányon lévő Fides z vezető politikusai egybehangzóan úgy nyilatkoztak: a magyar állampolgárság megadása a határon túli magyaroknak nem időszerű, nem felvállalható anyagi, politikai következményekkel járna. Bugár Béla és Kelemen Hunor egyaránt úgy fogalmazott: sem a szlo vákiai, sem a romániai magyarság számára nem öröm, hogy a népszavazással ez a kérdés kényszerpályára került, a kérdés ugyanakkor már az, hogy a magyar választók vegyenek részt a népszavazáson, és mondjanak igent. A kettős állampolgárság megadása esetén sem gyorsulna fel a határon túli magyarok áttelepülése. Az elutasítás viszont éppen ilyen hatással járhat, és beindíthatja, felgyorsíthatja a magyarok asszimilációját - mondták. A két határon túli politikus szóvá tette, hogy a határon túli magyaro król szóló, az őket közvetlenül érintő javaslatok kidolgozásakor a magyar kormány nem folytatott konzultációt szervezeteikkel. Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke pártja álláspontját ismertetve arra hívta fel a figyelmet, hogy korábban ne m írtak ki népszavazást a magyar állampolgárság könnyített megadásáról. A Fidesz abból indul ki, amit a Magyar Állandó Értekezlet legutóbbi budapesti ülésén a határon túli magyar szervezetek egységesen elfogadtak: támogatni kell a részvételt és az ige n szavazatot az állampolgárság megadásáról kiírt népszavazáson - tette hozzá. A kormánypárti képviselők arra szólították fel a Fideszt, hogy pontosan fogalmazza meg, milyen állampolgárságot kíván adni a határon túli magyaroknak.