Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-20
8 Sok an félnek attól, hogy a kórházak magánkézbe adása a társadalombiztosítás utolsó védőbástyáit is lerombolná. Ez a félelem alaptalan. A kórházi ellátás és a társadalombiztosítás két külön intézmény. Azzal, hogy a kórházakat állami tulajdonban tartják, a társ adalombiztosítást nem hozzák rendbe. Azzal, hogy a kórházakat magánkézbe adják, a társadalombiztosítás rendbe hozásának nem állják útját. A privatizáció arra szolgálna, hogy a magántőkét mozgósítsák a lepusztult kórházak rendbe hozására, amire az államnak nincs pénze. Közben át lehetne térni a gyógyítás és kezelés versengő biztosítók útján való finanszírozására. A jobb helyzetű polgárok így nem a többiek terhére jutnának magas színvonalú orvosi szolgáltatásokhoz. De a rosszabb helyzetű polgárok sem kerülnén ek tarthatatlan helyzetbe. A pénzügyi terhek szorításából kiszabaduló állam konszolidálhatná a társadalombiztosítást, hogy ez tisztességesen fedezhesse az alapvető ellátás költségeit. A tét az, hogy megmarade a privatizáció elvi lehetősége, vagy - eszköz ök híján - hagyjuk tovább folytatódni kórházaink elnyomorodását. Most pedig kissé bővebben szólnék a kettős állampolgárság megadásáról. Polgártársaink nagy része - e cikk szerzőjével együtt - felelősséget érez a szomszéd országokban élő magyarokért. Közö s a nyelvünk, közös a kultúránk. Elődeink közös magyar állam polgárai voltak. Ez az állam 1914ben igazságtalan háborút indított, 1920ban pedig igazságtalan békét kellett kötnie. Ennek következtében az egykori magyar állampolgárok magyar ajkú leszármazott ainak legalább az ötöde Magyarország határain kívül él. Nekünk nem érdemünk, hogy a határ innenső oldalán maradtunk, ők pedig nem vétkesek abban, hogy a túlsó oldalra kerültek. S mi mégis változatlanul élvezzük a magyar állampolgárság előnyeit, nekik pedig el kell szenvedniük a kisebbségi léttel járó hátrányokat. Okkal hisszük, hogy kötelességünk erőfeszítést tenni a kisebbségi helyzetű magyarok sorsának javításáért. Okkal tartjuk erkölcstelennek, hogy a magyar állam bürokratikus akadályokat gördít a Magyar országra beutazni, itt letelepedni, tanulni, munkát vállalni kívánó magyarok törekvéseinek útjába. Ezért sokan közülünk úgy érzik, hogy helyes dolog megszavazni az állampolgársághoz való jog kiterjesztését - vagy legalábbis helytelen ellene szavazni. Prób áljuk higgadtan végiggondolni, így vane. A civilizált világban az állampolgárság az állam területén élő egyének előjoga, és független az országlakosok etnikai hovatartozásától. Kettős állampolgársághoz egyéni kivételként lehet jutni, elsősorban házasság vagy lakóhelyváltoztatás útján. Ezt a lehe tőséget a magyar jog már ismeri, és ennek elérhetőségét nagyban javítani lehetne a bevándorlási, letelepedési, munkavállalási és honosítási szabályok módosításával. A népszavazásra bocsátott kérdés nem ezt kezdeményezi. Az "igen" győzelme olyan egyének szá mára biztosítana alanyi jogot a magyar állampolgársághoz, akik nem Magyarország területén élnek, viszont a magyar etnikumhoz tartoznak. Az etnikai alapú állampolgárság megadásával a magyar állam a saját jogi fennhatósága alá vonná a szomszéd országok polg árainak egy részét. A népszavazásra föltett kérdés nem arra vonatkozik, hogy kezdjene tárgyalásokat a magyar kormány a szomszéd államok kormányaival a kettős állampolgárságról, hanem azt, hogy alkossone az Országgyűlés törvényt a magyar állampolgárság ki terjesztéséről (akár hozzájárulnak ehhez szomszédaink, akár nem). Így hát a döntés egyoldalú volna. Márpedig egy állam jogi fennhatóságának egyoldalú kiterjesztése egy másik állam polgáraira, akik annak az államnak a területén élnek, megsérti az érintett á llam szuverenitását. Tapasztalhattuk, milyen súlyos konfliktusba sodorta Magyarországot Romániával és Szlovákiával a státustörvény, mely pedig halovány árnyéka volt csupán a kettős állampolgárságról szóló törvénynek. Tapasztalhattuk, hogy az EU közbelépés e nyomán milyen megalázó retirálásra kényszerült a magyar állam. Nem hihetjük, hogy a kettős állampolgárságról szóló törvény nem fog sokkal erőteljesebb ellenállásba ütközni. Nem hihetjük, hogy nem leszünk kénytelenek retirálni. Mit mondunk akkor azoknak, akiknek a magyar állam ígéretet tett az állampolgárság megadására? Pardon, nem gondoltuk komolyan?
