Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-18
20 Mintegy ötszáz határon túli magyar református lelkész hirdet igét november 28án és december 5én a mag yarországi templomokban; erről a Kárpátmedencei Református Generális Konvent Elnöksége döntött a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kapcsán szerdán Beregdarócon. November 28án egyértelműen azt kérik majd a lelkészek a gyülekezetek tagjaitól, hogy vegyenek részt a december 5i népszavazáson és igennel voksoljanak a kettős állampolgárságra. Medgyessy Péter szerint felelőtlenség arra biztatni az embereket, hogy vegyenek részt a december 5i népszavazáson anélkül, hogy valójában tudnák, miről van szó . A volt kormányfő a Klubrádió gazdasági műsorában elmondta: ezért ő maga sem vesz részt a szavazáson. Medgyessy szerint a kettős állampolgárság a magyarság többsége számára érzelmi kérdést jelent, amelyet azonban racionális módon is meg kell közelíteni. Ú gy vélte, a vitákban nem esik szó arról, hogy hosszú távon mi szolgálja a magyar nemzet érdekét. vissza Két vita megegyezés reménye nélkül Népszava 2004. november 18. Továbbra sem közeledtek az álláspontok a kettős állam polgárság ügyében a tegnap megrendezett parlamenti vitanapon. Ahogy a kormányfő fogalmazott: a pártok mindössze abban értenek egyet, hogy a határon túliaknak biztosítani kell a szabad határátlépést. A törvényhozók másik vitát is tartottak, ez az infrastruk túra helyzetéről szólt: az ellenzék a kormány ígéreteit kérte számon, a kabinet pedig fejlesztési elképzeléseiről beszélt. "Magyarnak lenni jó, de magyarnak lenni embertpróbáló" - kezdte fölszólalását a miniszterelnök az MSZP által kezdeményezett Új magya r nemzetpolitika belföldön és külföldön című parlamenti vitanapon. Gyurcsány Ferenc kijelentette, magyarnak lenni nehéz, különösen nyolcvan éve, hiszen azóta "a nemzet, haza, az ország, a magyarság soksok más nyevtől eltérően a mi nyelvünkben, a mi lelkün kben, a mi gondolatainkban nem ugyanazt jelentik". Azonban akkor is nehéz magyarnak lenni - tette hozzá a kormányfő , amikor "iszonyatos szakadék tátong a nélkülözők és az anyagi, szellemi, tudásbeli tehetségben élők között". Hangsúlyozta, a kormány dolga elérni a gyorsabb haladást, de úgy, hogy közben "maradjunk együtt". Gyurcsány Ferenc szerint, aki nemzetet akar egyesíteni, akkor jár el helyesen, ha ezt nem csak a határon belüli és kívüli nemzetrészek egyesítéseként látja, hanem a szegények és tehetősek között is hidat akar építeni. A kormányfő szerint a pártok mindössze abban értenek egyet, hogy a határon túliaknak biztosítani kell a szabad határátlépést. Ezzel kapcsolatban megoldást kell találni - tette hozzá , de arról is konzultálni kell, hogy mik ént lehet jobb életet biztosítani a szülőföldön. A Fidesz nemzeti összetartozás törvényére tett javaslatára Gyucsány azt mondta, ez egy "rossz irányú menekülés" egy olyan csapdából, melyet bár nem a nagyobbik ellenzéki párt állított föl, de rossz eszközökk el szabadulni akar belőle. Hangsúlyozta, a Fidesz azt mondja, hogy csak adó- és járulékfizetéssel járjon automatikusan az egészségügyi ellátás és nyugdíj. Szerinte azonban a Fidesznek azt is tudnia kell, hogy több, mint négy millió ember nem fizet adót- és járulékot Magyarországon, mégis megkapják a juttatásokat. "Jól értem, hogy önök korlátozni akarják ezeknek az embereknek az eddig meglévő jogát a nyugdíjra és az egészségügyre?" - tette föl a kérdést Gyurcsány. "Sajnos a vitanapnak már a címe se igaz" - kezdte fölszólalását a Fidesz vezérszónoka. "Mi ebben az új?" - folytatta Kövér László. Szerinte, ami új a kormány nemzetpolitikájában, az nem jó, ami meg jó, az nem új. Úgy gondolja, hogy a kabinet koncepciója figyelemelterelés, az emberek megtévesztése. Kövér szerint arról van szó, hogy a Gyurcsány Ferenc és Hiller István vezette "álompáros", a kormány és az MSZP "alantas, uszító kampányt folytat a határon túli magyarokkal szemben és megosztja a nemzetet". Kövér megjegyezte, politikusként nem érdekli G yurcsány lelke, bár magánemberként van véleménye róla. "Gyurcsány Ferenc eszével mit kezdjünk? Magát sikeresnek nevező üzletember, jókor van jó helyen, jól