Reggeli Sajtófigyelő, 2004. november - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2004-11-17
15 Akkor hát a tartóz kodás a szavazástól szintén fekete válasz ebben az éjszakában. Azt is mondhatnám, hogy - amennyiben nem az érdektelenség, a tanácstalanság vagy a közöny, hanem a szellemi függetlenség demonstrálásának vágya motiválja - ez a legfeketébb. Aki elvi okból, pél dául a kapitalizmus természetére hivatkozva nem szavaz, az csak elhiteti magával a semlegességet, valójában azonban az esélyesebb fél pártját fogja. És az előzetes felmérésekből előre fogja tudni, hogy kiket támogat. Mi viszont elmegyünk szavazni, mondom, persze én is csak a magam nevében, de szintén többes számban, hogy stílusos legyek. Mind a két kérdésre "nem"mel fogunk válaszolni, miközben a pokolba kívánjuk azokat, akik erre a szörnyűségre rákényszerítenek bennünket. A kórházprivatizáció dilemmájára most csak azt mondjuk, hogy egyetlen következményét látjuk előre: a tilalom meggátolja, hogy ebbe a sok év óta kilátástalanul tengődő ágazatba akármilyen feltételekkel magántőke áramoljon be. Vagyis elzárja az egészségügyi ágazatot esetleges új forrásoktól, anélkül, hogy bármilyen alternatívát kínálna. Igaz, hogy az egészség életünk más fontos, életadó vonatkozásaihoz hasonlóan, "nem ti sztán gazdasági probléma", de állandó pénzhiányban nem tudja kibontakoztatni erkölcsi és szociális értékeit. Tamás Gáspár Miklós szerint a privatizálás tilalma "Lehetőséget nyújt arra, hogy a társadalom, esetünkben: a magyar nép valamiféle uralmat gyakorol hasson élete kulcsfontosságú részei fölött." Vajon mire gondol? Hát megengedi ezt a magyar népnek a kapitalizmus természete? Nem engedi meg, mondja a szerző: "A megoldás nyilván a társadalombiztosítás egésze fölötti népi ellenőrzés megszerzése volna, ez vi szont a jelenlegi kapitalizmus körülményei között nem valószínű." Vagyis ne privatizáljunk kórházakat, hogy a társadalom megőrizhesse ellenőrző szerepét, és a magyar nép uralmat gyakorolhasson ebben a létfontosságú szektorban, noha "nem valószínű" (micsoda tündéri understatement!), hogy erre lehetőséget kap. Ezt nem pityipalkó írja, és nem is a Magyarok Világszövetsége agytrösztjének egyik Einsteinje, hanem Tamás Gáspár Miklós. És hogyan gondolkodik a kettős állampolgárság dilemmájáról? "Kettészakad majd a z erdélyi magyarság: lesz, aki marad, lesz, aki megy - és százezrek fognak habozni, ideoda hányódni." Ha megszavazzák a törvényt, százezrek jutnak honpolgári jogokhoz, és ez "szürreális" összegekkel terheli meg a magyar államot, ami "lehetetlen, tehát ebb ől semmi se lesz." Ezért "az Országgyűlés majd kilúgozza, elszegényíti az állampolgárság tartalmát", amely ennek következtében "alig jelent majd annyit, mint a hirhedt magyarigazolvány." Mégsem lehet "nem"mel szavazni, mert "a kettős állampolgárság eszelő s ötletében rejlő erkölcsi lényeg - az utódállami, kisebbségi magyarság iránti tiszteletteljes és testvéri érzések kifejeződése - érvényes. Szép. Jó." Csak a végeredmény látszik előre: " � Orbán Viktor megint miniszterelnök lesz - ezt szolgálja az egész cirk usz." A kettős állampolgárság tehát magyarok százezreinek tragédiáját okozza majd, bagóért, mert az állampolgárságot igazoló papírokon kívül az új állampolgárok semmit se kapnak, maga az akció csupán Orbán Viktor politikai céljait szolgálja, mégsem lehet " nem"mel szavazni, az "erkölcsi lényeg" miatt. Tamás Gáspár Miklós komoly arccal állítja, hogy a kisebbségi magyarság iránti tiszteletteljes és testvéri érzések kifejezésének az a módja, ha a magyarok etnikai alapon megkapják a kettős állampolgárságot, ame ly nyomorba és kétségbeesésbe dönti őket. A magyarság trianoni szétszakadásának maradandó, súlyos traumáit csak az Európai Unió integráló ereje gyógyíthatja meg. Ez lassú út, és nem zökkenőmentes, meg kell tehát könnyíteni. Ma a nemzetek - és különösképpe n azok, amelyeket nem terhel világpolitikai felelősség vagy ambíció - elsősorban kulturális entitások. Az anyaországnak sokkal több szellemi és anyagi segítséget kell nyújtania annak érdekében, hogy túlnyúlva az országhatárokon megerősödjön és kiterjedjen az immár szembeszökő különbözőségeket is magában foglaló, egységes kulturális nemzet. Nagyvonalú vízumpolitikával elő kell mozdítani az utódállamok magyar kisebbségeinek mozgásszabadságát. Ha ez a szomszédos államok ellenállásába ütközik, a kedvezményes ví zumpolitikát ki kell terjeszteni az illető állam egyéb nemzetiségeire is. Meg kell könnyíteni, egyéni alapon, a kettős állampolgárságot az olyan kisebbségi magyarok számára, akiket foglalkozásuk, érdeklődésük, kapcsolatrendszerük Magyarországhoz köt, vagyi s azok számára, akik itt akarnak, és tudnak is itt élni. Az "igen" szavazatok többsége esetén Romániában az áttelepülések következtében magyar párt többé minden valószínűség szerint nem juthat a parlamentbe. A romániai magyar állampolgárok leválnak a több ségi nemzetről, és politikai képviselet híján hamarosan kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek. A várható
